Megállapodás: két szakaszban nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése, nem mindenki elégedett

•  Fotó: facebook/Federatia Sanitas din Romania

Fotó: facebook/Federatia Sanitas din Romania

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos béremelés mellett – a Sanitas Szakszervezeti Szövetség vezetősége szerint ebben állapodtak meg a román kormány képviselőivel folytatott hétfő délutáni egyeztetésen. Egy másik szakszervezet eközben folytatja a tiltakozó akciókat.

Hírösszefoglaló

2024. február 05., 18:322024. február 05., 18:32

2024. február 05., 19:002024. február 05., 19:00

Leonard Bărăscu, a Sanitas elnöke és Iulian Pope első alelnök beszámolója szerint idén két szakaszban, márciustól és júniustól nőnek a fizetések az egészségügyben. Azt még nem szögezték le, hogy szakaszonként milyen arányú lesz a béremelés, de összesen 15 százalékkal fognak nőni a fizetések ebben az ágazatban, beleértve a szociális ellátásban dolgozókat is – ismertették az érdekvédelmi szervezet illetékesei.

Hozzátették, a tárgyalások még folytatódnak, az intézkedés költségvetési vonzata ugyanis még nem ismert.

Egyelőre csak az egészségügyi minisztérium és az önkormányzatok alárendeltségében működő intézményekkel kapcsolatos adatokat összesítették, de további csaknem 20 ezer alkalmazottat érintene az intézkedés – magyarázták.

Ezzel egy időben az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség elégedetlen a kormány képviselőivel folytatott hétfői tárgyalás eredményével, és tüntetést helyezett kilátásba március 11-ére. Viorel Rotilă, az érdekvédelmi szervezet főtárgyalója a délutáni egyeztetések után azt nyilatkozta, hogy

a kormány eredetileg 20 százalékos béremelést ígért ugyan erre az évre az ágazat dolgozóinak, a hétfői tárgyaláson elhangzottak alapján valójában csak 13,9 százalékkal nőne a bérük.

Mint magyarázta, a szaktárca honlapján és a minisztérium sajtóközleményében egyaránt azt írták, hogy az előirányzott bérkeretet növelnék 20 százalékkal 2024-ben, az egyeztetésen azonban az alapfizetések 20 százalékos növeléséről beszéltek. Szerinte a kettő között jelentős különbség van, utóbbi ugyanis valójában mindössze 13,9 százalékos béremelésnek felel meg, beleértve az év elejétől hatályba lépett 5 százalékos emelést is. „Az alapfizetés 20 százalékos emelése nem elegendő” – jelentette ki Rotilă, aki szerint a kormány meg akarja téveszteni az embereket.

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy nem jutottak megállapodásra a kormánnyal, így a korábban megszabott menetrend szerint folytatják a tiltakozóakciókat. Március 11-én tüntetést tartanak a bukaresti Victoriei téren, majd ha meglesz a kellő számú aláírás, általános sztrájkba lépnek.

Az egészségügyi dolgozók számos tüntetést szerveztek az elmúlt hetekben, és általános sztrájkkal fenyegettek, 20-30 százalékos béremelést követelve, és a kormány takarékossági intézkedései által megvont vagy visszanyesett pótlékok folyósítását, a létszámstop feloldását sürgették. Januárban Marcel Ciolacu miniszterelnök már fogadta a Sanitas küldöttségét, és az akkori találkozón elvi megállapodás született az érdekképviselet által követelt 20 százalékos béremelés kétlépcsős folyósításáról az év első felében.

korábban írtuk

A Sanitas 20 százalékos béremelési ígéretről tud, a kormány csak 15 százalékról kommunikál
A Sanitas 20 százalékos béremelési ígéretről tud, a kormány csak 15 százalékról kommunikál

A munkaügyi minisztérium székháza előtt tüntetnek csütörtökön a Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői, legalább 20 százalékos fizetésemelést követelve. A szakszervezet délutáni közlése szerint a kormány hajandó eleget tenni a bérkövetelésnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 17., szombat

Mikor érvényes és mikor érvénytelen a szavazat? – Néhány dologra oda kell figyelni

A 2025-ös elnökválasztás második fordulójában is fontos, hogy a választók a bélyegzőt megfelelőképpen helyezzék el a szavazólapon, hogy a szavazat érvényes legyen.

Mikor érvényes és mikor érvénytelen a szavazat? – Néhány dologra oda kell figyelni
2025. május 16., péntek

A romániai zsidóság vezetői az antiszemitizmus veszélyére figyelmeztetve buzdítanak a diktatúra elleni kiállásra

A Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége (FCER) pénteken állásfoglalást tett közzé az elnökválasztás második fordulójával kapcsolatban.

A romániai zsidóság vezetői az antiszemitizmus veszélyére figyelmeztetve buzdítanak a diktatúra elleni kiállásra
2025. május 16., péntek

Macron csattanós választ adott az őt lediktátorozó AUR-vezérnek

Videókapcsolatot létesítve beszélgetett egymással pénteken Emmanuel Macron francia elnök Nicuşor Dan bukaresti főpolgármesterrel, akit támogatásáról biztosított a vasárnapi romániai államfőválasztáson.

Macron csattanós választ adott az őt lediktátorozó AUR-vezérnek
2025. május 16., péntek

Hamis hírek, valótlanságok terjednek a választások kapcsán – A kormány, a belügy és a külügy is cáfol

Hamisak a választási csalásokról szóló híresztelések – figyelmeztetett pénteki közleményében a román belügyminisztérium. A bukaresti külügy és a kormány is hamis információk terjedésére hívja fel a figyelmet.

Hamis hírek, valótlanságok terjednek a választások kapcsán – A kormány, a belügy és a külügy is cáfol
2025. május 16., péntek

George Simion elsöprő győzelmet vizionál

George Simion, a szélsőséges és magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) államfőjelöltje „nagyívű győzelemről” beszélt a Donald Trump volt tanácsadójának, Steve Bannonnak adott interjúban.

George Simion elsöprő győzelmet vizionál
2025. május 16., péntek

Simion autistázása után a szélsőjobboldali POT elnöke arra kíváncsi, szenved-e valamilyen mentális zavarban Nicușor Dan

A szélsőjobboldali Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke, Anamaria Gavrilă pénteken felszólította Nicușor Dan független elnökjelöltet, hogy közölje: szenved-e valamilyen mentális zavarban.

Simion autistázása után a szélsőjobboldali POT elnöke arra kíváncsi, szenved-e valamilyen mentális zavarban Nicușor Dan
2025. május 16., péntek

A Greenpeace romániai szervezetének feloszlatását kéri a Romgaz a Neptun Deep-projekt elleni hadjárat miatt

A Romgaz román állami földgázvállalat bírósági keresetet nyújtott be, amelyben a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet romániai fiókintézménye, a Greenpeace CEE (Central Eastern Europe) Alapítvány feloszlatását kéri.

A Greenpeace romániai szervezetének feloszlatását kéri a Romgaz a Neptun Deep-projekt elleni hadjárat miatt
2025. május 16., péntek

Belföldön Dan, külföldön Simion az esélyesebb, a részvétel lehet a döntő az INSCOP vezetője szerint

A választási részvétel lesz a döntő tényező az elnökválasztás második fordulójában – vallja Remus Ștefureac, az INSCOP közvélemény-kutató intézet igazgatója.

Belföldön Dan, külföldön Simion az esélyesebb, a részvétel lehet a döntő az INSCOP vezetője szerint
2025. május 16., péntek

Kelemen Hunor: az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban

A jövendőbeli kormány megalakulhat széles többséggel, de meghatározott időre lehetne szó technokrata kormányról is – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hangsúlyozva azonban, hogy pártja nem venne részt egy kisebbségi kormányban.

Kelemen Hunor: az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban
2025. május 16., péntek

Felmérés: minimális, hibahatáron belüli előnye van az egyik jelöltnek

Nicușor Dan, Bukarest függetlenként induló főpolgármestere minimális, hibahatáron belüli eredménnyel vezet George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje előtt.

Felmérés: minimális, hibahatáron belüli előnye van az egyik jelöltnek