Módosítaná a nagyváradi önkormányzat a hanyag épülettulajdonosokra többletadót kivető decemberi rendeletét. Az új tervezet szerint az érintettek egy közös számlára fizethetnék be a felújítás rájuk eső részét.
A 2017/2018-as tanévre vonatkozó Maros megyei beiskolázási terv hátrányosan érinti a magyar diákokat és ezáltal a közösséget – hívta fel a figyelmet Biró Zsolt Maros megyei parlamenti képviselő.
Egy egész napot szentelnek a képzőművészeti eseményeknek a június 19–25. között tartandó nagyváradi Szent László Napokon – jelentették be szerdán a szervezők.
Tizenhárom moldvai csángó településről érkeztek azok a kicsik és nagyok, akik mesét mondtak a Bákó megyei Lujzikalagor Disznyó-hegyén lévő öreg diófa alatt. Ízes nyelvjárásukra, elmondott tréfás történeteikre, kincsükre Szili Katalin is kíváncsi volt.
Sokkal fontosabb írói programként elmondani azt, ami történt, mint arról magyarázni, hogy ki a felelős, ki a bűnös mindezért – fejtette ki Tompa Andrea Kolozsváron.
Elfogadhatatlan, hogy az alkotmánymódosítás nem a hagyományos családot védi, hanem az azonos neműek házasságának ellehetetlenítését szolgálja – hívja fel a figyelmet a Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért (AGFI).
Úgy tűnik, a román kormány el akarja engedni a civil szervezetek kezét, nem veszi komolyan azt a szolgálatot, amit ezek a szervezetek végeznek, gyakran önkéntesen – hívta fel a figyelmet Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
A spanyol legfelsőbb bíróság szerdán helyben hagyta a Lionel Messi ellen három rendbeli adócsalásért korábban kiszabott huszonegy hónapos börtönbüntetést.
Sikkasztás, pénzmosás és bűnszervezet létrehozásának alapos gyanújával bűnvádi eljárást indított szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) volt elnöke, Mircea Sandu ellen.
A magyar kormány kilencvenöt millió forinttal támogatja a nagybányai Németh László-líceum leendő épületének felújítását és hétmillió forinttal a katolikus egyház máramarosszigeti közösségi házának felújítását – közölte Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi é
Carmen Dan belügyminiszter azt nyilatkozta szerdán a manchesteri támadás után megnövekedett terrorfenyegetettség kapcsán, hogy az általa vezetett minisztérium megerősítette a rendőri jelenlétet a romániai köztereken és a tömegközlekedési járműveken, „mint ilyen esetben mindig".
Japánsztrájkba léptek szerdán az ország több helyi és megyei önkormányzatának alkalmazottai – bár korábban általános munkabeszüntetést jelentettek be, végül sok hivatalban fehér karszalaggal, de dolgoztak.
Emil Boc polgármester szerdán bejelentette: a kolozsvári önkormányzat szenzorokat helyez el az utakon, amelyeknek segítségével interneten keresztül lehet majd tájékozódni arról, hol vannak szabad parkolóhelyek a városban.
Minden kisebbségnek a saját gondjaihoz igazított megoldásokra van szüksége – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Daniel Alfreider, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) ladin nemzetiségű dél-tiroli alelnöke.
Ferenc pápa félórás magánbeszélgetést folytatott szerdán a Vatikánban Donald Trump amerikai elnökkel, és utána a hagyományoknak megfelelően megajándékozták egymást.
Valószínűleg nem egyedül cselekedett a manchesteri merénylet végrehajtója – jelentette ki Amber Rudd. A brit belügyminiszter nyíltan bírálta az amerikai titkosszolgálatokat is, miután az elhárítási információk egy része amerikai forrásokból kiszivárgott.
Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Elena Udrea, Ioana Băsescu és Dan Andronic ellen a 2009-es államelnök-választást megelőző kampány finanszírozásával kapcsolatos ügyben.
Az élő döntővel folytatódik pénteken a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató a Duna Televízióban romániai idő szerint 20.30-kor. A kolozsvári Kis Radu a tinik kategóriájában méri össze tudását Nagy Zoltán Ferenccel és Nyilas Gyöngyvérrel.