A romániai bankszektor a tavalyi évben 13,5 milliárd lej (2,7 milliárd euró) nyereséget ért el, 34,3 százalékkal többet, mint 2022-ben – derül ki a Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett éves jelentéséből.
Nagy Ádám szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak saját magukkal szemben továbbra is elvárás a továbbjutás, ehhez vasárnap nyerni kell Skócia ellen az Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában.
A bukaresti legfelsőbb bíróság csütörtökön elfogadta Mario Iorgulescu semmisségi folyamodványát, és megsemmisítette az emberöléssel vádolt fiatalembert börtönbüntetésre ítélő 2023. októberi ítélőtáblai határozatot. A pert másodfokon tárgyalják újra.
Szatmárnémeti, Nagybánya és Petrozsény felújításra szoruló vasútállomásait is renoválják a közlekedési minisztérium (MTI) hosszú távú projektje keretében, például 121 millió lejt fordítanak a Szatmárnémeti pályaudvar műemlék épületének korszerűsítésére.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) működésének az első hat hónapjában a fogyasztóktól begyűjtött italcsomagolások 85 százalékát, azaz 29 000 tonna hulladékot adtak át az újrahasznosító vállalatoknak.
Hagyományos helyszínén, a háromszéki Óriáspince-tetőn rendezik meg a hétvégén a Székely Vágtát, a Nemzeti Vágta székelyföldi előfutamát.
A közel-keleti konfliktus kiújulása óta felerősödtek az antiszemita és a muszlimellenes megnyilvánulások, és gondot okoz az Ukrajnából menekült romákkal és más menekülttel szembeni hátrányos megkülönböztetés Európában – állapította meg az Európa Tanács.
Klaus Iohannis román elnök kiszáll a NATO főtitkári tisztségéért zajló küzdelemből – ezt ő maga jelentette be a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésén.
Jubiláns papokat ünnepeltek meg Gyulafehérváron, Kovács Gergely érsek ünnepelni hívta az idén papságuk 25, 50, illetve 60 évét ünneplő paptestvéreit – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
Tavaly 10 483-an fordultak a román hatóságokhoz menedékjog iránti kérelemmel; 934-en kiskorúak, és közülük 155-en felnőtt kísérete nélkül érkeztek az országba – közölte az adatokat a Mentsük meg a gyermekeket a menekültek világnapja alkalmából.
A Bukaresti Egyetem vezetősége felszólította a Pszichológiai és Neveléstudományi Kar előtti palesztinbarát tüntetés résztvevőit, hogy csütörtökön 22 óráig hagyják el a területet.
A nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton, június 22-én tartják a Múzeumok Éjszakáját Sepsiszentgyörgyön: több kulturális intézmény kínál programokat az érdeklődőknek.
A 2023–2024-es tanévben 3,466 millió diák és egyetemista volt a romániai oktatási rendszerben, 6200-zal kevesebb, mint az előző tanévben – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.
Dróntámadások okoztak tüzeket csütörtökre virradóra az oroszországi Adigeföldön és Tambovi területen lévő olajraktárakban – közölték az orosz hatóságok.
Az ország több mint felére kiterjedő hőségriasztások lesznek érvényben csütörtökön és pénteken Romániában.
Megölték az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat egy magas rangú vezetőjét egy szíriai légicsapásban, amelyet az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteket irányító katonai parancsnoksága hajtott végre – közölte az amerikai hadsereg.
Oroszország prioritása a stratégiai partnerség megerősítése Vietnammal – jelentette ki csütörtökön Hanoiban a hivatalos látogatáson tartózkodó orosz államfő.
Zoe Aqua New York-i hegedűművész semmilyen családi kapcsolattal, rokoni szálal nem kötődik Erdélyhez, a zene szeretete, a klezmer zene iránti érdeklődése által jutott el Kelet-Közép-Európa eme kulturálisan igencsak színes csücskébe.