Részben kutatási témája miatt a térség Zoe Aqua Erdély valamennyi etnikumával kapcsolatba került
Fotó: Facebook/zoe.aqua.3
Zoe Aqua New York-i hegedűművész semmilyen családi kapcsolattal, rokoni szálal nem kötődik Erdélyhez, a zene szeretete, a klezmer zene iránti érdeklődése által jutott el Kelet-Közép-Európa eme kulturálisan igencsak színes csücskébe, ahol egy ösztöndíj-program keretében két éven át tanulmányozta a zenei örökséget. Élményeiről és tapasztalatairól faggattuk a jelenleg is Erdélyben turnézó művészt.
2024. június 20., 09:592024. június 20., 09:59
Amerikában született zsidó szülők gyerekeként Zoe Aqua, aki származása miatt mindig is különös érdeklődést mutatott a klezmer zene iránt: 2016 táján kezdett el érdeklődni Kelet-Európa gazdag zenei öröksége iránt. Kezdetben a klezmer zenei hagyományban merült el, majd egy kollégája által megismerkedett az erdélyi zene gyakran bonyolult hangzásvilágával. Végül a fiatal zenész – aki főleg klubokban lépet fel ekkoriban, illetve magánórákat adott – egy zenei táborban tűzte ki céljául az erdélyi zene mélyebb megismerését.
Épp ezért végül a nem-zsidó népzene szélesebb spektrumára irányította figyelmét, érdekes átfedéseket és történelmi kapcsolatokat felfedezve. Például megtudta, hogy bizonyos falvakban a roma zenészek a zsidó zenészek helyét vették át, bár a zsidó repertoár sajátosságaira már alig emlékeztek.
Mint lapunknak elmesélte, kezdetben kevés ismerete volt a térség történelméről, de a helyiekkel folytatott beszélgetések révén gyorsan tanult – különösen az idősebb generációktól, amelynek tagjai gyakran meséltek neki a kommunizmus éveiről is.
A Fulbright ösztöndíj két éve alatt Zoe Aqua mélyen belemerült a román és magyar népzenébe, például a Kolozs megyei Széken és Mérában, továbbá Máramarosban felfedezte a zsidó zenei hagyományok töredékeit, ahol olyan helyi zenészektől tanulhatott, akik megőrizték ezeket a kulturális relikviákat.
Zoe Aqua kulturális értelemben zsidónak vallja magát, zsidóként éli mindennapjait, saját elmondása szerint viszont vallási szempontból kevésbé elkötelezett, erdélyi tartózkodása alatt nem vett részt jelentős mértékben a zsidó közösségi tevékenységekben, bár továbbra is kötődött a zsidó kultúrához.
Kezdetben a román nyelvet tanulta meg a mindennapi interakciók és a tájékozódás megkönnyítése érdekében. Később – felismerve a magyar nyelv fontosságát különböző kontextusokban – órákat vett, hogy javítsa nyelvtudását. Bár mindkét nyelvet csak mérsékelten beszéli, továbbra is törekszik a fejlődésre.
Külső szemlélőként úgy látja, hogy ezek az események a hagyományos zene és tánc ünnepléseként zajlanak, és egyedi helyet foglalnak el az erdélyi kultúrában. Kiemelte, hogy más országok hasonló mozgalmaitól eltérően a táncházmozgalom nagy hangsúlyt fektet a regionális stílusokra: például bár egyidős a táncházmozgalommal, az Egyesült Államokban zajló klezmer újjáéledés inkább a zenére koncentrált, és nem különböztette meg ilyen precízen a regionális stílusokat.
Azt is elmesélte, hogy ösztöndíjas évei alatt jelentős életmód-, életszínvonabeli váltást tapasztalt New Yorkhoz képest. Az alacsonyabb megélhetési költségek lehetővé tették számára, hogy saját lakással rendelkezzen – ami New Yorkban szinte elképzelhetetlen a magas albérlet árak közepette; ott ahhoz volt szokva, hogy lakótársakkal osztozzon az életterén. Másfelől a két év alatt sokkal közelebb került a természethez.
Az erdélyi konyhát is megszerette idővel, sok szempontból jobbnak találta az amerikaihoz képest, és lenyűgözte a boltok polcain kapható zöldségek, gyümölcsök frissessége. A vendégszeretet különösen megragadta, az, hogy a helyiek nagy örömmel kínálták meg étellel és itallal, ami éles kontrasztban állt az amerikai vendégfogadással, ahol bizonyos vidékeken a vendég örülhet, ha egy pohár vizet kap.
Zoe Aqua szerint erdélyi tartózkodása mélyen gazdagító élmény volt mind személyes, mind szakmai szempontból. Magáévá tette a helyi kultúrát, zenét és életmódot, amely kellemes ellensúlyozást jelentett az Egyesült Államokban szerzett tapasztalataival szemben. Az erdélyi kultúra iránti folyamatos elkötelezettsége tükrözi a régióval szembeni mély megbecsülését és tartós kötődését, amit a zsinagóga-koncertsorozat által is megpróbál kifejezni, élményt adományozva a helyi zsidó és nem zsidó közösségeknek, embereknek.
Zoe Aqua legközelebb június 20-án koncertezik zenész barátaival a szatmárnémeti zsinagógában.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
szóljon hozzá!