Elfogadta a képviselőház szerdai ülésén a kábítószerfüggőknek szánt detoxikáló és rehabilitációs központok létesítéséről szóló törvénytervezetet.
Mindössze hét perc alatt át lehet jutni Németországból Dániába a most készülő víz alatti alagúton, amelynek első építési elemeit nemrég felavatta X. Frigyes dán király.
Egy friss elemzés szerint a romániai fiatalok gyakran váltanak munkahelyet, 25 éves korukig akár hatszor is.
Szatmár megyében 22 településen több mint 2400 gyermek ismerkedhetett meg a méhek és a méhészet csodálatos világával a Partiumi Falugazdász Hálózatnak köszönhetően.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) országos szinten az első, Európában a 275., világszinten a 755. helyet foglalja el a világ egyetemeinek legjelentősebb amerikai rangsorában – közölte a felsőoktatási intézmény.
A Neptun Deep gázkitermelés környezetvédelmi engedélyének visszavonására szólította fel szerdán a román hatóságokat a Greenpeace Románia, arra hivatkozva, hogy ez a „mérgező” beruházás veszélyezteti a Fekete-tengert.
A NATO döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács szerdán úgy határozott, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt nevezi ki a NATO következő főtitkárának.
A védelmi minisztériummal kötött protokollt a Nagyváradi Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Kara, amely ősztől első alkalommal 10 katonaorvost, tisztiorvost is kiképez.
Országos takarítási nappá nyilváníthatják szeptember harmadik szombatját – közölte Tánczos Barna szenátor, korábbi környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.
Több mint százezren látogatták meg egy év alatt a Hunyad megyei Bánpatakon kialakított Zoé kertjét. A labirintusokkal és szökőkutakkal övezett, Giardini di Zoe elnevezésű tájkertet egy olasz üzletember álmodta meg.
Az Alfa Kartell kedd este felkérte a kormány arra, hogy a minimálbérrel fizetett munkavállalók jövedelme egy részének adómentességére feljogosító küszöböt sürgősen igazítsa a július elsején hatályba lépő minimálbér-emeléshez.
Fehér megye legdurvább magyarellenes kampánya ellenére 50 százalék fölötti eredménnyel újrázott a 22 százalékban magyarok lakta Székelykocsárd község polgármestere, Csegezi Edit Zsuzsanna, aki magyar szórványiskolát működtet az aranyosszéki faluban.
Anglia labdarúgó-válogatottja kedden este nem tette meg azt a szívességet Magyarországnak, hogy egy győzelemmel nyolcaddöntőbe juttassa Marco Rossi csapatát, így a csoportkör utolsó napjára maradt a döntés.
A jelenlegi nehéz idők ellenére Ukrajna meghozta a szükséges reformintézkedéseket és teljesítette a csatlakozási tárgyalások hivatalos megkezdéséhez szükséges elvárásokat – jelentette ki Várhelyi Olivér bővítésért felelős uniós biztos.
Egyedi élményt szeretne kínálni a gasztronómia és univerzum szerelmeseinek Rasmus Munk dán séf, aki Michelin-csillagos éttermét egy-egy estére az űrbe kívánja „költöztetni”.
A Temes megyei ítélőtábla kedden jogerősen felmentette a hivatali visszaélésre való felbujtás vádja alól a temesvári járványkórház orvosát, Virgil Mustát, akit három kollégájával együtt egy Covid-tesztekkel kapcsolatos ügyben állított bíróság elé a DNA.
A németországi labdarúgó Európa-bajnokság legkiegyenlítettebb csoportjában, az E-ben a szlovákok a románokkal, az ukránok pedig a belgákkal csapnak össze szerdán. Az utolsó forduló előtt mind a négy válogatottnak három pontja van.
Nagy melegben a legtöbben szívesen töltik az idejüket strandon, vízparton. Azért, hogy a pihenés, kikapcsolódás gondtalan legyen, ne történjen bűncselekmény, baleset, érdemes megfogadni a rendőrség tanácsait.