Az Európai Bizottság 2018 júniusában indította el a DiscoverEU vonatos kezdeményezést
Fotó: Pixabay.com
Megnyílt az európai uniós ingyenes vonatbérletprogram legújabb pályázati fordulója, amelynek keretében 35 500 ingyenes bérletre pályázhatnak a 18 éves európai fiatalok – tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán. Eddig több mint 1,3 millió pályázó igényelt 319 ezer vonatigazolványt.
2024. október 02., 17:582024. október 02., 17:58
A brüsszeli közlemény szerint az októberi pályázati forduló felhívására az Európai Unióból és az Erasmus+ programhoz társult országokból, így Izlandról, Liechtensteinből, Észak-Macedóniából, Norvégiából, Szerbiából és Törökországból származó azon fiatalok jelentkezhetnek vonatbérletért, akik 2006. január 1. és december 31. között születtek.
A pályázat szerda délben nyílt meg, és október 16-án, délben zárul. Jelentkezni az Európai Ifjúsági Portálon lehet, ahol öt kvízkérdést és egy kiegészítő kérdést kell megválaszolni. Közölték azt is, hogy
Azok a pályázók, akik megfelelnek a részvételi feltételeknek és sikeresen válaszolnak a pályázati kérdésekre, a 2025. március 1. és 2026. május 31. közötti időszakban használhatják fel az utazási igazolványukat, és legfeljebb 30 napig lehetnek úton. A kiválasztott fiatalok egyedül vagy legfeljebb ötfős, a támogatható korosztályba tartozó fiatalokból álló csoportokban utazhatnak.
A fenntartható utazás előmozdítására az uniós program főként a vasúti utazást támogatja. Annak érdekében azonban, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a résztvevők más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben repülőjegyre is felhasználható az igazolvány. Így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a programban. A közleményben kiemelték:
A résztvevők ötletet meríthetnek a DiscoverEU kulturális útvonalból is, amely – az ifjúság európai évének (2022) kezdeményezéseként – különböző kulturális célpontokat köt össze az építészetre, a zenére, a képzőművészetre, a színházra, a divatra és a formatervezésre összpontosítva.
Meglátogathatják Európa kulturális fővárosait is, az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyszíneket, az Európai Örökség címet elnyert helyszíneket vagy az úgynevezett Access City díjjal kitüntetett helyszíneket - utóbbiak olyan városok, amelyek arra összpontosítják erőfeszítéseiket, hogy hozzáférhetőbbé váljanak a fogyatékossággal élők számára.
A DiscoverEU esélyegyenlőségi fellépése lehetővé teszi a kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalokkal foglalkozó szervezetek számára, hogy vissza nem térítendő támogatásra pályázzanak, további támogatást nyújtva a résztvevőknek, például kiegészítő finanszírozást és lehetőséget biztosítva a kísérő személyekkel való utazásra. Az Európai Bizottság 2018 júniusában indította el a DiscoverEU kezdeményezést. Azóta több mint 1,3 millió pályázó igényelt 319 ezer utazási igazolványt.
Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
szóljon hozzá!