Péntektől előjegyzés nélkül is megkaphatják az igénylők a koronavírus elleni vakcinát, az ország bármely oltóközpontjában – jelentette ki kedden az oltási kampány koordinátora.
Kézi poggyászként ingyenesen szállíthatók az összecsukható vagy könnyen szétszedhető kerékpárok minden típusú személyszállító vonaton – tájékoztatott kedden a román vasuttársaság (CFR) utasszállító részlege.
Nőtt az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában – derül ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) kedden közölt adataiból.
Ha a koronavírus ellen beoltottak száma eléri az 5 milliót, június elején már nem lesz kötelező a maszkviselés a tengerparton és a hegyekben – jelentette be kedden Florin Cîţu kormányfő.
Kedd reggel nyolc órától május 11-éig éjjel-nappal nyitva tartanak a brassói, bukaresti, kolozsvári, konstancai, craiovai, iaşi-i és temesvári katonai kórházakban működő oltóközpontok, ahol bárki, előjegyzés nélkül jelentkezhet koronavírus elleni oltásra – tájékoztat a védelmi minisztérium.
Tavaly év végén 48 031 gyermek volt az állam gyerekvédelmi rendszerében, közülük 13 961-en (29,07%) elhelyezőközpontokban éltek – derül ki a munkaügyi és szociális védelmi minisztérium statisztikai adataiból.
Hétfőn meghaladta a kétmilliót a mindkét dózis koronavírus elleni vakcinával beoltott személyek száma Romániában – derül ki a RO Vaccinare platformon közzétett hétfő esti bejegyzésből.
Az ország régióinak többségében hőmérséklet-ingadozások várhatók ezen a héten, a jövő héten pedig akár 28-29 Celsius-fokra is felmelegszik az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfői előrejelzéséből.
A tavalyhoz képest a keleti kereszténység idei húsvéti ünnepének ideje alatt háromszor nagyobb forgalom volt tapasztalható az országhatáron – tájékoztatott hétfőn Monica Dajbog belügyminiszteri szóvivő.
Andrei Baciu, a Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló bizottság alelnöke bejelentette, hogy keddtől az országban 3035 új oltóközpont nyílik, miután az oltakozás a háziorvosok rendelőiben is elérhetővé válik. Ezekben a rendelőkben az immunizálás az egyadagos Johnson & Johnson oltóanyaggal fog történni.
Csökkent az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában – derül ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) hétfőn közölt adataiból.
Bírálja a román ortodox egyház szóvivője, Vasile Bănescu az oltásellenes papokat, akik szerint a legjobb vakcina a koronavírus ellen a szentáldozás. Egy televíziós interjúban hangsúlyozta, ez szentségtörés, a tudomány és a hit között pedig nincs nézeteltérés.
Az elmúlt 24 órában 41 273 személyt oltottak be Romániában a koronavírus ellen – derül ki a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) által vasárnap ismertetett adatokból.
Csökkent az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában – derül ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) vasárnap közölt adataiból.
Tizenhét európai uniós országban május 10-én tesztelni kezdik annak a zöldigazolványnak a rendszerét, amely révén könnyebbé válik az utazás a tagállamokban. Románia nincs közöttük, annak ellenére, hogy Florin Cîțu miniszterelnök korábban azt nyilatkozta, készen állnak rá.
Az elmúlt 24 órában 60 017 személyt oltottak be Romániában a koronavírus ellen – derül ki a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) által szombaton ismertetett adatokból.
Bár a járványhelyzet tavalyi, illetve idei alakulása is sok nehézséget hozott diákoknak, tanároknak és oktatási intézményeknek egyaránt, a szilágyperecseni iskolában mondhatni kapóra jött, hiszen így könnyebben el tudták végezni az épület felújítási munkálatait. Ezek fontos lépést jelentenek a felé is, h
Csökkent az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában – derül ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) szombaton közölt adataiból.