Románia mintegy ötmillió nyugdíjasából csak negyvenezren kapnak üdülőjegyet valamely fürdőhelyiségbe 2021-ben – jelentette be szerdán a Fürdőturisztikai Munkáltatói Szövetség (OPTB) elnöke.
Elérhetőnek tartja az egészségügyi miniszter, hogy augusztus 1-jétől ne kelljen maszkot viselni a nem zsúfolt kültéri helyszíneken.
Konferencia-központot terveznek Nagyváradon a kulturális, tudományos és üzleti turizmus fejlesztésére – a beruházást közösen hozná tető alá Bihar megye és a Körös-parti város önkormányzata. A megállapodás értelmében az új központban találkozókat, kongresszusokat és konferenciákat szerveznek majd.
Az elmúlt 24 órában 94 354 személyt oltottak be Romániában a koronavírus ellen – derül ki a COVID-19 elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) által szerdán ismertetett adatokból.
Bár megközelítőleg 3 millió eurót költöttek rá, az európai támogatásból létrehozott Arad megyei turisztikai információs központok nagy része sosem töltötte be eredeti rendeltetését. Az érintett települések polgármesterei most új szerepet adnának az épületeknek: óvodákká vagy orvosi rendelőkké&
Románia 100–100 ezer adag, koronavírus elleni AstraZeneca vakcinát adományoz Moldovának és Ukrajnának, ugyanakkor havi 200 ezer dózis eladásáról is megállapodott Moldovával – jelentette be szerdán Florin Cîțu miniszterelnök.
Szombattól előjegyzés nélkül is megkaphatják az igénylők a koronavírus elleni vakcinát bármely oltóközpontban, ehhez csak a személyi igazolványukat kell felmutatniuk – adta hírül szerdán az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).
Újabb kedvezménnyel kecsegteti azokat, akik beadatják maguknak az új típusú koronavírus elleni vakcinát Florin Cîțu miniszterelnök.
A román közekészségügyi intézet (INSP) szerint az új típusú koronavírus egyik indiai vírusmutációját, illetve a brit vírusvariánst azonosították egy Bukarest határában felfedezett fertőzési gócban.
A romániai Agent Green és az osztrák VGT egyesületek azzal vádolnak egy liechtensteini herceget, hogy megölte Románia legnagyobb medvéjét Háromszéken, miközben eredetileg a házakba, udvarokba betörő anyamedvétől kellett volna megszabadítania a Kovászna megyei Ozsdola lakóit.
Nőtt az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában – derül ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) szerdán közölt adataiból.
Sorok alakultak ki szerda délelőtt számos oltóponton, miután leállt az országos oltási regisztrációs internetes platform, így nem tudták bevezetni az egységes rendszerbe azt, hogy valaki megkapta a vakcina első vagy második dózisát.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter azt reméli, a koronavírus-járvány alakulása lehetővé fogja tenni, hogy a diákok két hét múlva visszatérjenek az ország összes tanintézetébe.
Elfogadta a szenátus keddi plenáris ülésén azt a liberális szenátorok által kezdeményezett tervezetet, amely kiegészíti a román zászló kitűzésére, a nemzeti himnusz eléneklésére, valamint az ország címerével ellátott bélyegzők hatósági és intézményi használatára vonatkozó szabály
A budapesti kisföldalatti felavatásának 125. évfordulója alkalmából nyílik szabadtéri kiállítás a bukaresti Magyar Kulturális Intézetnél – közölte kedden az intézmény.
Az oltáskampány kezdetétől május 3-áig összesen 14 278 esetben jegyeztek mellékhatást Romániában a Pfizer-BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca oltásának beadását követően – tájékoztatott kedden Valeriu Gheorghiţă.
Még a romániai fogvatartottak fele sem adatná be magának a koronavírus elleni védőoltást, derül ki a börtönfelügyelet szakszervezetének közleményéből, mely a börtönőrök egészségét félti és a hatóságokat okolja az érdektelenség miatt.
Országos viszonylatban eddig 105 magánvállalat, közöttük 31 vendéglátó-ipari egység kezdte el alkalmazottainak tömeges immunizálását koronavírus ellen – tájékoztatott kedden Andrei Baciu egészségügyi államtitkár, az oltáskampányt koordináló bizottság alelnöke.