Péntektől előjegyzés nélkül is lehet oltakozni valamennyi romániai központban

Péntektől előjegyzés nélkül is lehet oltakozni valamennyi romániai központban

Péntektől előjegyzés nélkül is megkaphatják az igénylők a koronavírus elleni vakcinát, az ország bármely oltóközpontjában – jelentette ki kedden az oltási kampány koordinátora.

2021. május 04., kedd

Ezentúl ingyenesen szállíthatók az összecsukható vagy könnyen szétszedhető kerékpárok a CFR vonatain

Kézi poggyászként ingyenesen szállíthatók az összecsukható vagy könnyen szétszedhető kerékpárok minden típusú személyszállító vonaton – tájékoztatott kedden a román vasuttársaság (CFR) utasszállító részlege.

Ezentúl ingyenesen szállíthatók az összecsukható vagy könnyen szétszedhető kerékpárok a CFR vonatain
2021. május 04., kedd

Ezer alatt maradt az új fertőzöttek száma, immár több mint egymillióan kigyógyultak a koronavírusból Romániában

Nőtt az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában – derül ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) kedden közölt adataiból.

Ezer alatt maradt az új fertőzöttek száma, immár több mint egymillióan kigyógyultak a koronavírusból Romániában
2021. május 04., kedd

Cîțu a lazításokról: kapacitásuk 100 százalékában fogadhatnak beoltottakat az éttermek, hotelek, de a maszk még marad kültéren

Ha a koronavírus ellen beoltottak száma eléri az 5 milliót, június elején már nem lesz kötelező a maszkviselés a tengerparton és a hegyekben – jelentette be kedden Florin Cîţu kormányfő. 

Cîțu a lazításokról: kapacitásuk 100 százalékában fogadhatnak beoltottakat az éttermek, hotelek, de a maszk még marad kültéren
2021. május 04., kedd

Egy hétig éjjel-nappal oltanak a brassói, kolozsvári és temesvári katonai kórházakban

Kedd reggel nyolc órától május 11-éig éjjel-nappal nyitva tartanak a brassói, bukaresti, kolozsvári, konstancai, craiovai, iaşi-i és temesvári katonai kórházakban működő oltóközpontok, ahol bárki, előjegyzés nélkül jelentkezhet koronavírus elleni oltásra – tájékoztat a védelmi minisztérium.

Egy hétig éjjel-nappal oltanak a brassói, kolozsvári és temesvári katonai kórházakban
2021. május 03., hétfő

Tavaly csaknem ötvenezer gyermekről gondoskodtak az állami rendszerben

Tavaly év végén 48 031 gyermek volt az állam gyerekvédelmi rendszerében, közülük 13 961-en (29,07%) elhelyezőközpontokban éltek – derül ki a munkaügyi és szociális védelmi minisztérium statisztikai adataiból.

Tavaly csaknem ötvenezer gyermekről gondoskodtak az állami rendszerben
2021. május 03., hétfő

Immár több mint kétmillió személyt mindkét dózissal beoltottak Romániában

Hétfőn meghaladta a kétmilliót a mindkét dózis koronavírus elleni vakcinával beoltott személyek száma Romániában – derül ki a RO Vaccinare platformon közzétett hétfő esti bejegyzésből.

Immár több mint kétmillió személyt mindkét dózissal beoltottak Romániában
2021. május 03., hétfő

A héten változékony lesz az időjárás, utána felmelegedés várható

Az ország régióinak többségében hőmérséklet-ingadozások várhatók ezen a héten, a jövő héten pedig akár 28-29 Celsius-fokra is felmelegszik az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfői előrejelzéséből.

A héten változékony lesz az időjárás, utána felmelegedés várható
2021. május 03., hétfő

Megtriplázódott a forgalom a határon a tavalyi húsvéti időszakhoz képest

A tavalyhoz képest a keleti kereszténység idei húsvéti ünnepének ideje alatt háromszor nagyobb forgalom volt tapasztalható az országhatáron – tájékoztatott hétfőn Monica Dajbog belügyminiszteri szóvivő.

Megtriplázódott a forgalom a határon a tavalyi húsvéti időszakhoz képest
2021. május 03., hétfő

Baciu: keddtől 3035 háziorvosi rendelőben elérhető a Johnson & Johnson-oltás

Andrei Baciu, a Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló bizottság alelnöke bejelentette, hogy keddtől az országban 3035 új oltóközpont nyílik, miután az oltakozás a háziorvosok rendelőiben is elérhetővé válik. Ezekben a rendelőkben az immunizálás az egyadagos Johnson & Johnson oltóanyaggal fog történni.

Baciu: keddtől 3035 háziorvosi rendelőben elérhető a Johnson & Johnson-oltás
2021. május 03., hétfő

Rég nem látott vírusadat: csak három számjegyű az új fertőzöttek száma Romániában

Csökkent az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában – derül ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) hétfőn közölt adataiból.

Rég nem látott vírusadat: csak három számjegyű az új fertőzöttek száma Romániában

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2021. május 03., hétfő

Bírálja a román ortodox egyház szóvivője az oltásellenes papokat, akik szerint a legjobb vakcina a szentáldozás

Bírálja a román ortodox egyház szóvivője, Vasile Bănescu az oltásellenes papokat, akik szerint a legjobb vakcina a koronavírus ellen a szentáldozás. Egy televíziós interjúban hangsúlyozta, ez szentségtörés, a tudomány és a hit között pedig nincs nézeteltérés.

Bírálja a román ortodox egyház szóvivője az oltásellenes papokat, akik szerint a legjobb vakcina a szentáldozás
2021. május 02., vasárnap

Alaposan rányomja a bélyegét az oltási folyamatra az ortodox húsvét körüli minivakáció

Az elmúlt 24 órában 41 273 személyt oltottak be Romániában a koronavírus ellen – derül ki a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) által vasárnap ismertetett adatokból.

Alaposan rányomja a bélyegét az oltási folyamatra az ortodox húsvét körüli minivakáció
2021. május 02., vasárnap

Kitart a vírus-visszavonulás, ezer közelében az új esetek száma

Csökkent az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában – derül ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) vasárnap közölt adataiból.

Kitart a vírus-visszavonulás, ezer közelében az új esetek száma
2021. május 02., vasárnap

Románia nem siet letesztelni az uniós vakcinaigazolvány rendszerét

Tizenhét európai uniós országban május 10-én tesztelni kezdik annak a zöldigazolványnak a rendszerét, amely révén könnyebbé válik az utazás a tagállamokban. Románia nincs közöttük, annak ellenére, hogy Florin Cîțu miniszterelnök korábban azt nyilatkozta, készen állnak rá.

Románia nem siet letesztelni az uniós vakcinaigazolvány rendszerét
2021. május 01., szombat

Csökken az egy nap alatt beoltottak száma Romániában

Az elmúlt 24 órában 60 017 személyt oltottak be Romániában a koronavírus ellen – derül ki a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) által szombaton ismertetett adatokból.

Csökken az egy nap alatt beoltottak száma Romániában
2021. május 01., szombat

Hasznot és lelket vinnének a megújuló szilágyperecseni iskolába

Bár a járványhelyzet tavalyi, illetve idei alakulása is sok nehézséget hozott diákoknak, tanároknak és oktatási intézményeknek egyaránt, a szilágyperecseni iskolában mondhatni kapóra jött, hiszen így könnyebben el tudták végezni az épület felújítási munkálatait. Ezek fontos lépést jelentenek a felé is, h

Hasznot és lelket vinnének a megújuló szilágyperecseni iskolába
2021. május 01., szombat

Minden téren csökkentek a napi vírusszámok

Csökkent az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában – derül ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) szombaton közölt adataiból.

Minden téren csökkentek a napi vírusszámok