Összeütközött kedden a magyar érdekeltségű Wizz Air fapados légitársaság két repülőgépe suceavai repülőtéren.
Még változatosabbá teszi az orosz fenyegetés miatt Romániába telepített haderejét az Egyesült Államok: hamarosan hegyivadász egységeket is az országba vezényel.
Nem tetszik George Simionnak, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének, hogy szerdán, március 15-én, a magyar nemzeti ünnep napján szünnapot tartanak a bukaresti parlamentben.
Az utasok nem az ütközéstől sérültek meg, hanem a vészfékezéstől, jobb lett volna, ha a mozdonyvezető aludt volna, mert akkor nem következik be a baleset – így kommentálta Traian Preoteasa, a CFR Călători vezérigazgatója a hétfői balesetet.
Nicolae Ciucă miniszterelnök a Victoria-palotában fogadta Dereck J. Hogant, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesét.
Újfajta csalási módszerre figyelmeztet az Országos Adóhatóság (ANAF): ismeretlen személyek az intézmény nevében pénzt kérnek az adófizetőktől.
A hétfő hajnalban Teleorman megyében bekövetkezett vasúti balesetet az okozta, hogy az utasszállító vonat mozdonyvezetője Roşiori Nord pályaudvar közelében hátulról beleütközött az ugyanazon a vágányon ugyanabba az irányba közlekedő tehervonatba.
A háború kezdetéte óta 4401 ukrán állampolgár kért menedékjogot Romániában – tájékoztatott hétfőn a bevándorlási főfelügyelőség (IGI).
Barátságtalan hangvételű üzengetésbe keveredett Rareș Bogdan, a kormány második legnagyobb pártja, a miniszterelnököt is adó Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke és európai parlamenti képviselője és Bogdan Aurescu külügyminiszter.
Miközben a távol-keleti hivatalos látogatásáról hazatérő Klaus Iohannis államfő számára kibérelt luxusrepülőgép vasárnap este landolt a nagyszebeni repülőtéren, arra is fény derült, hogy az egykori hivatalos román kormánygép ma is üzemel.
Bár az első közlések szerint sikerült elkerülnie a tragédiát hétfőn hajnalban az Arad és Bukarest között közlekedő, 280 utast szállító szerelvény mozdonyvezetőjének, utólag olyan információk láttak napvilágot, hogy mégis ütközött két vonat.
Két földrengés is történt vasárnap Vrancea szeizmikus térségben, Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP), és Gorj megyében is megmozdult a föld.
A Román Rendőrség gazdasági bűnözés elleni osztályának alkalmazottai az elmúlt három hétben megközelítőleg 7,8 millió lej értékben foglaltak le ingó és ingatlan vagyont és több mint 4 millió lej értékben koboztak el javakat.
A romániai lakosság mindössze 46 százaléka tartja még mindig jó dolognak Románia európai uniós tagságát, szemben 62 százalékos az európai átlaggal – derül ki az Európai Parlament kilencedik Eurobarométer felméréséből.
A közlekedési rendőrök az elmúlt 24 órában 796 járművezetői jogosítványt függesztettek fel, ebből 134-et alkoholos állapotban vezetés, tizenkettőt kábítószer hatása alatt történő vezetés miatt.
Megérkeztek Romániába az első gépkocsik azon BMW-flottából, amelyet a román rendőrség vásárolt.
A Richter-skála szerinti 4,1-es erősségű földrengés volt szombaton 14:09-kor Vrancea szeizmikus térségben, Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem hozható nyilvánosságra, mennyiért bérli az államfői hivatal az elnököt hivatalos utakra szállító repülőgépeket, a hivatalos kormánygép hiánya pedig gazdasági és imázsbeli hátrányt is okoz az országnak.