Bűnügyi felügyelet alatt a dél-romániai vasúti balesetet okozó mozdonyvezető

Bűnügyi felügyelet alatt a dél-romániai vasúti balesetet okozó mozdonyvezető

Bűnügyi felügyelet alá helyezték a Roşiori Nordnál március 13-án történt vasúti balesetet okozó mozdonyvezetőt.

2023. március 16., csütörtök

Román abszurd: még azok a jogszabályok is titkosak, amelyekkel titkossá nyilvánították az állami vezetők utazásainak költségeit

Többszörösen titkosítottak a román állami vezetők hivatalos útjainak költségei: mint kiderült, nem csupán az számít minősített információnak, mennyiért béreltek például ki egy repülőgépet, hanem az is, hogy ezt milyen jogszabály alapján titkosították.

Román abszurd: még azok a jogszabályok is titkosak, amelyekkel titkossá nyilvánították az állami vezetők utazásainak költségeit
2023. március 16., csütörtök

Őrizetbe vettek egy bukaresti rendőrt, aki kenőpénz fejében jogosítvány megszervezésében segédkezett

Őrizetbe vett egy bukaresti rendőrt, miután rajtakapták, hogy 10 ezer euró kenőpénzt fogadott el egy nőtől, akinek megígérte, hogy segít neki törvénytelenül gépjárművezetői jogosítványhoz jutni.

Őrizetbe vettek egy bukaresti rendőrt, aki kenőpénz fejében jogosítvány megszervezésében segédkezett
2023. március 16., csütörtök

Ciucă: a pártban nem esett szó arról, hogy a PSD és a PNL elnöke „tandemben” induljon a választásokon

A Nemzeti Liberális Pártban (PNL) még nem vizsgálták meg annak lehetőségét, hogy a liberális és a szociáldemokrata (PSD) pártelnök „tandemben” induljon a jövő évi választásokon – jelentette ki csütörtökön Nicolae Ciucă kormányfő.

Ciucă: a pártban nem esett szó arról, hogy a PSD és a PNL elnöke „tandemben” induljon a választásokon
2023. március 16., csütörtök

FRISSÍTVE - Megvan az ukrán jóváhagyás, kezdhetik a románok a medermélység-méréseket, de Bukarest szerint csak részlegesen

Elkezdheti Románia a medermélység-mérési munkálatokat a Duna Chilia-ágán, miután csütörtökön Kijev megadta a szükséges engedélyt.

FRISSÍTVE - Megvan az ukrán jóváhagyás, kezdhetik a románok a medermélység-méréseket, de Bukarest szerint csak részlegesen
2023. március 16., csütörtök

Csép Éva Andrea: a kormányzás arról szól, hogy megkönnyítsük az emberek, a családok hétköznapjait

Az RMDSZ több mint két éve van kormányon, és ezekben a hetekben egy országos konzultáción kérdezi meg a magyar közösség véleményét a kormányzati eredményekről és a jövő tennivalóiról – mondta el Csép Éva Andrea parlamenti képviselő.

Csép Éva Andrea: a kormányzás arról szól, hogy megkönnyítsük az emberek, a családok hétköznapjait
2023. március 16., csütörtök

A PSD elnöke hosszú távú kapcsolatban gondolkodik a liberálisokkal; azt sem zárja ki, hogy Ciucával „tandemben” induljanak

Nem zárta ki Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a Digi24-nek adott szerda esti interjúban, hogy Nicolae Ciucával, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével „tandemben” induljanak a jövő évi választásokon.

A PSD elnöke hosszú távú kapcsolatban gondolkodik a liberálisokkal; azt sem zárja ki, hogy Ciucával „tandemben” induljanak
2023. március 16., csütörtök

Egyelőre nem találja a rendőrség a börtönbüntetésre ítélt olasz álorvost, nem volt tilos elhagynia Romániát

Körözi a rendőrség Matteo Politi olasz álorvost, akit szerdán ítélt el a bukaresti ítélőtábla három év és tíz hónap szabadságvesztésre több rendbéli csalás, közokirat-hamisításra való közvetett felbujtás és közokirat-hamisításban való bűnrészesség miatt.

Egyelőre nem találja a rendőrség a börtönbüntetésre ítélt olasz álorvost, nem volt tilos elhagynia Romániát
2023. március 15., szerda

Elhalasztják a hat tantárgyból álló országos képességvizsga bevezetését

A jelenleg hetedik osztályba járó tanulók az eddig megszokott módon fognak képességvizsgázni, a hat tantárgyból álló országos képességvizsga bevezetését elhalasztják – döntött szerdai ülésén a bukaresti kormány.

Elhalasztják a hat tantárgyból álló országos képességvizsga bevezetését
2023. március 15., szerda

Hat év és hat hónapos letöltendő börtönt úszott meg a volt pénzügyminiszter elévülés miatt

Elévülésre hivatkozva a craiovai táblabíróság elrendelte szerdán Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter büntetőperének megszüntetését. Az egykori slatinai polgármestert alapfokon 6 év és 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Hat év és hat hónapos letöltendő börtönt úszott meg a volt pénzügyminiszter elévülés miatt
2023. március 15., szerda

Amerikai könnyű harcjárműveket és izraeli elektronikai hadviselési rendszereket vásárol Románia

Tovább bővülhet a román hadsereg amerikai gyártmányú harcjárműinek köre, miután az Egyesült Államok külügyminisztériuma jóváhagyta 95 JLTV (Joint Light Tactical Vehicles – egységes könnyű taktikai jármű) eladását Románia számára.

Amerikai könnyű harcjárműveket és izraeli elektronikai hadviselési rendszereket vásárol Románia

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2023. március 15., szerda

Közel négy év szabadságvesztésre ítélték Matteo Politit, az álorvost

Három év tíz hónap szabadságvesztésre ítélte szerdán a bukaresti ítélőtábla Matteo Politit, azt az olasz férfit, aki hosszú ideig plasztikai sebésznek kiadva magát műtéteket végzett Bukarestben, miközben csupán nyolc osztályt végzett.

Közel négy év szabadságvesztésre ítélték Matteo Politit, az álorvost
2023. március 15., szerda

A szív- és érrendszeri, a daganatos, valamint légzőszervi betegségek okozták a legtöbb ember halálát januárban Romániában

Az idei első hónapban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, 10 355 fővel csökkent a lakosság, a halálozások száma 1,7-szerese volt az élve születések számának – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

A szív- és érrendszeri, a daganatos, valamint légzőszervi betegségek okozták a legtöbb ember halálát januárban Romániában
2023. március 15., szerda

Több mint 235 millió lejt szán a román kormány a nemzeti kisebbségeknek, az RMDSZ 51 millió lejt kap

A kormány 235 millió lejt különít el a nemzeti kisebbségek számára a hagyományaik, nyelvük és kultúrájuk megőrzését és népszerűsítését célzó projektekre – jelentette be szerdán Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Több mint 235 millió lejt szán a román kormány a nemzeti kisebbségeknek, az RMDSZ 51 millió lejt kap
2023. március 15., szerda

Újra üzent Klaus Iohannis március 15-én, kölcsönös tiszteletről, a párbeszéd előnyeiről értekezik

Bár hosszú éveken át nem üzent semmit a romániai magyaroknak a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából, Klaus Iohannis államfő idén újra papírra vetett pár gondolatot, és egészséget, jólétet kívánt a magyar közösség tagjainak.

Újra üzent Klaus Iohannis március 15-én, kölcsönös tiszteletről, a párbeszéd előnyeiről értekezik
2023. március 15., szerda

Erdélyből szállhatott fel a drón, amely orosz harci repülők miatt zuhant a Fekete-tengerbe

Romániai támaszpontról szállt fel az az amerikai drón, amely orosz repülőgépek miatt zuhant kedden a Fekete-tengerbe – közölte a New York Timesnak nyilatkozva egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő.

Erdélyből szállhatott fel a drón, amely orosz harci repülők miatt zuhant a Fekete-tengerbe
2023. március 15., szerda

Nicolae Ciucă üzenete március 15-én: a romániai magyarok hozzáadott értéket jelentenek társadalmunk számára

Egészséget, jólétet kíván március 15-ei üzenetében Nicolae Ciucă miniszterelnök minden magyar nemzetiségű román állampolgárnak.

Nicolae Ciucă üzenete március 15-én: a romániai magyarok hozzáadott értéket jelentenek társadalmunk számára
2023. március 15., szerda

Eszméletlen mennyiségű szintetikus drogot gyártó és trükkösen terjesztő nemzetközi bűnszervezet két román tagját tartóztatták le

Szintetikus kábítószereket gyártó és terjesztő nemzetközi bűnszövetkezet két romániai tagjának előzetes letartóztatásba helyezéséről számolt be kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT).

Eszméletlen mennyiségű szintetikus drogot gyártó és trükkösen terjesztő nemzetközi bűnszervezet két román tagját tartóztatták le