Fotó: Árvai Károly/MTI
Rendeletben fogadta el a tanügyminisztérium az érettségi vizsga ütemtervét. Az első vizsga – a román nyelv és irodalom – dátuma június 22 – tájékoztat az Agerpres.
2020. május 25., 12:262020. május 25., 12:26
A tanügyminisztérium tájékoztatása szerint az érettségire június 3-a és 10-e között lehet beiratkozni. Június 11-e és július 7-e között történik a nyelvi és digitális kompetenciák egyenértékesítése és elismerése a korábbi eredmények alapján.
Június 24-én kerül sor a szaknak megfelelő kötelező, 25-én pedig a választott tantárgyra.
Az eredményeket június 30-án 12 óráig kell közzétenni.
Ugyanaznap 16 és 20 óra között, illetve másnap, július elsején 8 és 12 óra között lehet benyújtani az óvásokat.
Az óvások eredményeit július 5-éig teszik közzé.
A vizsgaközpontban biztosítani kell a személyek közötti 2 méteres minimális távolságot. Ugyanakkor csak az az iskolaépület működhet vizsgaközpontként, amely megfigyelő kamerákkal van ellátva.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
szóljon hozzá!