Vasutas tüntetés. Archív
A vasúti szakszervezetek mintegy ezer tagja tüntetett csütörtökön a szállításügyi minisztérium épülete előtt – számol be az Agerpres.
2019. április 11., 13:472019. április 11., 13:47
A vasutasok béremelést, jobb munkakörülményeket, beruházásokat, a Román Vasúttársaság (CFR) átszervezését, illetve a vasutasok jogállásáról szóló törvény elfogadását kérik, azzal fenyegetőzve, hogy
A szakszervezeti szövetségek vezetője, Iulică Măntescu rámutatott, egy 30 éves tapasztalattal rendelkező mozdonyvezető nettó bére a különféle pótlékokkal együtt sem éri el a 3000 lejt, a többi vasúti alkalmazott pedig ennél is kevesebb pénzt visz haza havonta.
Măntescu úgy véli, 100 milliárd lej értékű beruházásra lenne szükség ahhoz, hogy a vasúti infrastruktúra megfelelő állapotba kerüljön, ugyanakkor a CFR spanyol, lengyel vagy német mintára történő átszervezését, a CFR Rt., a személyszállítással foglalkozó állami vasútvállalat, illetve az teherszállítási részleg újbóli egyesítését szorgalmazzák.
A tüntetők küldöttségét fogadták a szállításügyi minisztériumban, majd ezt követően a tiltakozás véget ért.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
szóljon hozzá!