Újabb csúcson a napi vírusszámok, ennyi beteget még nem kezeltek egyszerre az intenzív osztályon

•  Fotó: Árvai Károly/MTI

Fotó: Árvai Károly/MTI

Ismét rekordot döntött az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk immár megközelítette az 50 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 2304 elhalálozást jegyeztek, 35-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte csütörtöki jelentésében a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Krónika

2020. július 30., 13:052020. július 30., 13:05

2020. július 30., 15:142020. július 30., 15:14

A hivatalos tájékoztatás szerint az elmúlt 24 óra alatt 1356 fertőzöttet diagnosztizáltak, összlétszámuk jelenleg 49 591. Ezt megelőzően szerdán 1182-vel, kedden 1151-gyel, hétfőn 1104-gyel, vasárnap 1120-szal szombaton 1284-gyel – ami a korábbi rekord –, pénteken 1119-cel, múlt csütörtökön 1112-vel emelkedett az újonnan azonosított betegek száma Romániában.

Fontos adalék, hogy az említett 1356 személynek korábban nem volt pozitív teszteredménye. Az újonnan diagnosztizáltakon kívül ugyanakkor 526 páciensnek lett ismét pozitív az eredménye.

A beazonosított aktív fertőzöttek száma az utóbbi két hétben megduplázódott, csütörtökön elérte a 20 678-at.

A legtöbb új megbetegedést Bukarestből (223), illetve Argeș (103), Prahova (78), és Temes (76) megyéből, a legkevesebbet pedig Călărași (1), Giurgiu (1) és Szatmár (3) megyéből jelentették. Szatmár megye egyébként az egyedüli Romániában, ahol a járvány kezdete óta diagnosztizált fertőzések száma még nem érte el a százat.

A GCS adatai szerint a július 29-e 10 óra és 30-a 10 óra között eltelt 24 órában 18 férfi és 17 nő elhalálozását jelentették. Őket a Fehér, Arad, Argeş, Bacău, Botoşani, Buzău, Călăraşi, Krassó-Szörény, Dâmboviţa, Dolj, Iaşi, Máramaros, Suceava, Temes, Vâlcea, Vaslui megyei kórházakban, valamint Bukarestben kezelték.

A halálos áldozatok közül két személy két személy a 20-29, egy személy a 30-39, egy személy a 40-49 közötti korosztályhoz tartozott, egy 50 és 59 év közötti, 12 személy 60 és 69 év közöttiek, hat személy 70 és 79 év közötti, 12 személy pedig 80 éven felüli volt. Valamennyien más betegségekben is szenvedtek.

A Covid-19 betegséggel diagnosztizált személyek közül 26 609-et gyógyultnak nyilvánítottak (számuk egy nappal korábban 26 446 volt), 4005 tünetmentes beteget pedig hazaengedtek 10 nappal a fertőzés azonosítása után.

Jelenleg összesen 7265 beteget ápolnak az ország különböző kórházaiban, intenzív osztályon 402 személyt kezelnek – ez szintén rekord (egy nappal ezelőtt 377).

Eddig 1 177 630 koronavírustesztet végeztek és dolgoztak fel országszerte, 23 346-ot az elmúlt 24 órában – 13 566-ot az orvosi protokoll szerint, 9780-at pedig kérésre. Ezen kívül a GCS legutolsó tájékoztatása óta jelentették 56 olyan teszt eredményét is, amelyeket nem az elmúlt 24 órában dolgoztak fel. Egy nappal korábban a mintavételek száma 1 154 228-nál, azt megelőzően pedig 1 131 699-nél tartott. 

A koronavírus-járvány terjedésének megelőzését, illetve legyőzését szolgáló törvény rendelkezései értelmében a rendőrök és a csendőrök 885 személyt büntettek meg összesen 294 475 lejre az elmúlt 24 órában.

Románia területén 3155, koronavírussal fertőzött személy tartózkodik otthoni elkülönítésben, 6223 pedig intézményes karanténban. A fertőzésgyanús személyek közül 18 244 van lakhelyi, 96 pedig intézményes vesztegzár alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint
2025. július 11., péntek

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek

A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek
2025. július 11., péntek

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak