Fotó: Facebook/Sebastian Burduja
Sebastian Burduja kutatásért felelős miniszter veszi át ügyvivőként az oktatási minisztérium vezetését Sorin Cîmpeanu lemondása nyomán – jelentette be pénteken reggel Dan Cărbunaru kormányszóvivő.
2022. szeptember 30., 07:432022. szeptember 30., 07:43
Bejelentésére azt követően került sor, hogy a plágiummal megvádolt Sorin Cîmpeanu csütörtök este lemondott, Nicolae Ciucă miniszterelnök pedig el is fogadta lemondását. Amint arról beszámoltunk, Cîmpeanu közösségi oldalán jelentette be, hogy
A tárcavezetőt a plágiumok leleplezésére szakosodott Emilia Șercan újságíró vádolta meg hétfőn azzal, hogy a Bukaresti Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem (USAMV-B) tanáraként 2006-ban és 2009-ben a saját nevén jelentetett meg egy olyan egyetemi jegyzetet, amelynek korábbi kiadásai más szerzők munkájaként jelentek meg.
Bejelentette lemondását csütörtök este Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
A Pressone.ro portálon publikált, alaposan dokumentált, tényfeltáró írás szerint a Talajjavítás és a termőföldek öntözése című munkafüzetet 2000-ben még négy szerző jegyezte. A harminc fejezet mindegyikénél külön is feltüntették a szerző nevét, és az akkor még adjunktus Cîmpeanu csak két fejezet szerzőjeként szerepelt. A 2006-ban kiadott szinte azonos változatban az egyetem már csak két szerző neve alatt adta ki a jegyzetet, amelyben az időközben egyetemi tanárrá előlépett Sorin Cîmpeanu már 15 fejezetet jegyzett, köztük 13 olyat, amelyet a korábbi változatban más szerzők szellemi termékeként publikáltak.
Sorin Cîmpeanu román oktatási miniszter szerint az ellene felhozott plágiumvádak „fő célja” az új tanügyi törvények „leállítása”.
Közzétette vasárnap a Facebook-oldalán az oktatási miniszter a 2000-ben megvédett disszertációját elemző bizottság jelentését, amely szerint a dolgozata teljességgel megfelelt a doktori értekezés formájára és tartalmára vonatkozó etikai szabályoknak.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!