Románia 130-ra növeli a görögországi erdőtüzek oltásában résztvevő lánglovagok számát

Román tűzoltók bevetésen Athén észak-nyugati részén •  Fotó: CNSU/Facebook

Román tűzoltók bevetésen Athén észak-nyugati részén

Fotó: CNSU/Facebook

A Marcel Ciolacu miniszterelnök által pénteken összehívott országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) úgy döntött, hogy Románia további 50 katonai tűzoltót küld Görögországba, hogy az erdőtüzek oltásában segédkezzenek.

Krónika

2023. július 21., 21:342023. július 21., 21:34

2023. július 21., 21:432023. július 21., 21:43

A bukaresti kormány közleménye szerint a tűzoltók szárazföldi úton közelítik meg Görögországot, és négy, erdőtüzek oltására kialakított tűzoltókocsit, három, egyenként 10 000 literes tartálykocsit, egy terepjárót és táborozási kellékeket visznek magukkal.

A CNSU határozata szerint a támogatást a Görögország által az európai polgári védelmi mechanizmuson keresztül kezdeményezett segítségnyújtási kérelem alapján nyújtják.

Románia már küldött Görögországba egy 80 fős tűzoltócsapatot, melynek tagjai az erdőtüzek által érintett területen segédkeznek a tűz terjedésének megállításában. Román lánglovagok tavaly is közreműködtek az országot sújtó erdőtüzek megfékezésében.

Görögországban több száz tűzoltó küzd napok óta az erdőtüzekkel. Az Athéntól 80 kilométerre fekvő Lutráki fürdőhely közelében hétfő este óta tomboló tűzzel 120 tűzoltó, négy repülőgép és három helikopter küzd, és a rodoszi erdőtűz ellen is folyamatosan harcolnak a tűzoltók és a polgári védelem erői – mondta az ANT1 magántelevíziónak nyilatkozva Vaszilisz Kikiliász egészségügyi-, klímaügyekért és polgári védelemért felelős miniszter.

A görög hatóságok jelentései szerint az Athént Korinthosszal összekötő autóút közelében is tűz ütött ki, és több lakóház leégett, de a mobiltelefonokra küldött riasztásnak köszönhetően sikerült időben kitelepíteni a lakosságot, így személyi sérülés nem történt. Erdőtűz ellen kell védekezni az Athéntól 50 kilométerre északra található Dervenokhóriában is, ahol öt repülőgép és nyolc helikopter segíti a tűzoltókat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint