Ricsajért nem jár közkegyelem

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A kormány nem támogatja Nati Meir képviselő „amnesztiatörvényét.” Miközben országszerte folytatódik a fogolyzendülés, a Cãlin Popescu Tãriceanu által összehívott válságstáb tegnap elhatárolódott az elítéltek alá „lovat adó” Nati Meir független parlamenti képviselő amnesztia-kezdeményezésétől. Az igazságügyi és a belügyminiszterrel, valamint a Büntetés-végrehajtási Parancsnokság (ANP) vezetőjével folytatott megbeszélés után a kormányfő leszögezte: közkegyelmet nem lehet nyomásgyakorlással kicsikarni a hatóságokból.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. december 12., 00:002006. december 12., 00:00

Tãriceanu egyúttal reményének adott hangot, miszerint a képviselőházhoz hasonlóan a szenátus is elutasítja majd Meir törvénytervezetét, amely azokat a fegyenceket részesítené amnesztiában, akiket öt évnél rövidebb időre ítéltek szabadságvesztésre. Ezzel egy időben továbbra sem csitul a rablázadás: az ANP tájékoztatása szerint a zendülés immár országszerte huszonhat börtön lakóira terjedt ki, közülük pedig tegnap reggel mintegy 5500-an elutasították a reggelit. Alexandru ªerban, az intézmény vezérigazgatója közölte: a tiltakozás mindeddig nem torkollt erőszakba, így nem volt indokolt az őrség, valamint a három napja készenlétbe helyezett különleges rohamosztagok bevetése. A rabok többsége hangzavart keltve követeli a fogva tartási körülmények jobbítását, valamint Nati Meir (az alsóház emberjogi bizottságának tagja) tervezetének elfogadását, ezen kívül azonban számos fegyházban került sor az ágyneműk gyújtogatására; a besztercei börtönben pedig vasárnap este égő fáklyákat hajigáltak a foglyok az udvarra.
Nati Meir amnesztiajavaslatának hatálya alá egyébként az előzetes becslésekkel ellentétben nem tíz-, hanem csak négyezer őrizetes esne. Bogdan Olteanu, a képviselőház elnöke bejelentette: fegyelmi eljárást indítanak a független honatya ellen, ha bebizonyosodik, hogy ő buzdította felkelésre a rabokat. Meir eközben perrel fenyegette mindazokat, akik alaptalanul vádolják a fogolyzendülés kirobbantásával. Hivatalos adatok szerint különben az ország börtönlakóinak száma jelenleg 34 ezerre rúg, jelentős számuk pedig túlzsúfolt cellákban kénytelen letölteni büntetését. Akadnak olyan büntetés-végrehajtási intézetek, ahol ketten, sőt hárman osztanak meg egymással egy ágyat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Tánczos: stabil kormány, racionális államfő és kiszámíthatóság kell, kizárt az AUR-ral való együttműködés

Romániának kiszámíthatóságra, stabil kormányra, racionálisan gondolkodó államfőre van szüksége – jelentette ki szerdán Tánczos Barna kormányfőhelyettes és pénzügyminiszter, aki teljesen kizártnak nevezte az RMDSZ és az AUR közötti együttműködést.

Tánczos: stabil kormány, racionális államfő és kiszámíthatóság kell, kizárt az AUR-ral való együttműködés
2025. május 07., szerda

Felhőszakadások, zivatarok jönnek Erdélyben

Erdélyi megyékre is érvényes sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható felhőszakadások miatt.

Felhőszakadások, zivatarok jönnek Erdélyben
2025. május 07., szerda

Bolojan: gondoljanak Románia helyzetére és a méltóságra, amikor a második fordulóban szavaznak

Az elnökválasztás második fordulójában mindenki szavazzon a lelkiismerete szerint, de gondoljon a méltóságra és az európai értékekre – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő államfő szerdán.

Bolojan: gondoljanak Románia helyzetére és a méltóságra, amikor a második fordulóban szavaznak
2025. május 07., szerda

Nem akar előre hozott választást, az RMDSZ-t is magában foglaló kisebbségi kormány is egy variáns Nicușor Dan szerint

Nicușor Dan független államfőjelölt nem tartja időszerűnek az előre hozott parlamenti választások kezdeményezését, függetlenül attól, hogy ki nyeri el az államfői tisztséget.

Nem akar előre hozott választást, az RMDSZ-t is magában foglaló kisebbségi kormány is egy variáns Nicușor Dan szerint
2025. május 07., szerda

Elnökválasztás: közzétették a végeredményt, de már meg is támadták az alkotmánybíróságon

A BEC által kedd este közölt végleges eredmények szerint George Simion nyerte az elnökválasztás első fordulóját 40,96 százalékos (3 862 761 szavazat) támogatottsággal, a második pedig helyen Nicușor Dan végzett 1 979 767 szavazattal (20,99 százalék).

Elnökválasztás: közzétették a végeredményt, de már meg is támadták az alkotmánybíróságon
2025. május 06., kedd

Călin Georgescu kormányfő vagy előre hozott választások, tömeges létszámleépítés a közszférában: itt a Simion-terv

Megerősítette George Simion, a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője, hogy államfővé választása esetén Călin Georgescut bízza meg kormányalakítással.

Călin Georgescu kormányfő vagy előre hozott választások, tömeges létszámleépítés a közszférában: itt a Simion-terv
2025. május 06., kedd

Elemző: az elnökválasztáson nem az eszmék ütköztek, hanem a frusztrációk, a kudarc a PSD és a PNL hibája

A fősodratú pártokból való kiábrándultság vezetett a megismételt romániai elnökválasztás vasárnapi első fordulójának némileg meglepő eredményéhez, a magyarokat csak kis mértékben lehetett mozgósítani magyar jelölt híján – elemzés.

Elemző: az elnökválasztáson nem az eszmék ütköztek, hanem a frusztrációk, a kudarc a PSD és a PNL hibája
2025. május 06., kedd

Kelemen Hunor: más most nem téma, Nicușor Dannak győznie kell

Kelemen Hunor kedden kijelentette, hogy az RMDSZ számára Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges, de ehhez a független jelöltnek megfelelő mozgósítással több millió szavazatot kell szereznie.

Kelemen Hunor: más most nem téma, Nicușor Dannak győznie kell
2025. május 06., kedd

Egy RMDSZ-mentes kormányt tart a legmegfelelőbb konstrukciónak az USR politikusa

Ionuț Moșteanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőházi frakcióvezetője szerint egy Ilie Bolojan vezette PSD–PNL–USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció a jelenlegi helyzetben.

Egy RMDSZ-mentes kormányt tart a legmegfelelőbb konstrukciónak az USR politikusa
2025. május 06., kedd

Miután háromszor megfutamodott, Simion ezúttal készen áll a kampányvitákra Nicușor Dannal

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és a második elnökválasztási fordulóba bekerült jelöltje kedden kijelentette, készen áll elkezdeni a kampányvitákat ellenfelével, Nicușor Dannal.

Miután háromszor megfutamodott, Simion ezúttal készen áll a kampányvitákra Nicușor Dannal