Fotó: Gov.ro
Az embereknek be kellene oltatniuk magukat koronavírus ellen, ahelyett, hogy a COVID-19 elleni kezelésre várakoznak, amely toxikusabb, mint a vakcina – jelentette ki Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője.
2021. november 06., 19:442021. november 06., 19:44
2021. november 06., 19:482021. november 06., 19:48
A belügyminisztérium államtitkára a Bukerestben szombaton szervezett tájékoztatási maratonon felhívta a figyelmet, hogy kezdenek megjelenni különböző, koronavírus elleni kezelések, amelyek azonban szerinte sokkal mérgezőbbek bármely vakcinánál. „A kezelés – nem csupán a Covid elleni, hanem bármelyik más – vegyi anyag, amit a vírus vagy mikroba leküzdésére jutattunk a szervezetbe, így hatással van arra. Ezzel szemben a vakcina az immunrendszer stimulálására szolgál, hogy az reagálni tudjon a szervezetbe jutó vírusra. Ne várjanak tehát a kezelésre, továbbra is az oltás jelenti a megoldást” – nyomatékosította Arafat.
A katasztrófavédelem vezetője hozzátette, megfelelő átoltottság esetén azonban egy esetleges 5. hullám nem fog olyan nagy nyomást helyezni az egészségügyi rendszerre, emiatt nem lesz szükség szigorú korlátozó intézkedésekre.
Arafat példaként azokat az országokat hozta fel, ahol magas a beoltottak száma, és bár a megbetegedések száma emelkedik, a járvány jelenlegi hullámának nincs olyan hatása, mint a korábbiaknak, kevesebb beteg van az intenzív osztályokon és általában véve kevesebb ember kerül kórházba.
„Nem tudjuk, mi lesz a továbbiakban. Nem tudjuk, hogy lesz-e olyan vírusváltozat, amelyet nehezebb lesz kezelni, vagy amely agresszívabb lesz, mint a jelenlegi variáns. Nagy-Britanniában már kimutattak egy olyan törzset, amelyről ismert, hogy fertőzőbb, mint a delta variáns, de vizsgálata még folyamatban van. Mindez azt mutatja, hogy a dolognak még nincs vége. Igen, a vakcina továbbra is az optimális megoldás” – idézte az Agerpres hírügynökség Arafat szavait.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.
A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.
Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.
Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).
Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
A kormány deficitcsökkentő csomagja csökkenti a polgárok vásárlóerejét, és a 2010-es években tapasztaltakhoz hasonló negatív társadalmi és gazdasági hatásai lesznek – véli a Gazdasági és Szociális Tanács (CES).
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
1 hozzászólás