Hét Patriot típusú rakétavédelmi üteg beszerzéséről szóló törvénytervezetet fogadott el szerdai ülésén a román kormány.
2017. november 08., 17:142017. november 08., 17:14
A jogszabály, ha a parlament is megerősíti majd, felhatalmazza a védelmi minisztériumot, hogy még 2017-ben megkösse az első üteg megvásárlásáról szóló szerződést az Egyesült Államok kormányával, áfa nélkül 765 millió dollár értékben.
A vételár a szükséges szállítóeszközöket, lövegeket, karbantartási felszereléseket, valamint a kezelőszemélyzet kiképzésének költségét is fedezi.
A törvénytervezet leszögezi: az ország alapvető biztonsági érdeke a szárazföldi telepítésű légelhárítási képességek fejlesztése, a Patriot-rendszerek beszerzése pedig az ország és térség biztonságának megerősítése mellett a Románia és Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség megszilárdítását is szolgálja.
Bukaresti tervek szerint a parlament sürgősségi eljárással fogja megszavazni a törvénytervezetet, mert különben nem tudná tartani azt a vállalását, hogy már ettől az évtől kezdődően a GDP két százalékát, több mint hárommilliárd eurót fordít védelmi kiadásokra.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
szóljon hozzá!