Cătălin Predoiu
Cătălin Predoiu szerint „nagyon sokat kockáztatott” a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) azzal, hogy kizárta Cristi Danileţet a bírói karból.
2021. december 14., 18:002021. december 14., 18:00
Egy keddi Facebook-bejegyzésben az igazságügyi miniszter kifejtette: ha már ennyire magasra emelte a lécet fegyelmi kérdésekben a CSM, akkor ugyanezeket a követelményeket kell támasztania kivétel nélkül valamennyi bíróval és ügyésszel szemben.
Közölte, hogy igazságügyi miniszterként a testület döntésének tartalmi részét a jogerős ítéletig nem kívánja kommentálni, elkerülendő azt, hogy véleménynyilvánítását nyomásgyakorlásként értelmezzék.
A tárcavezető közölte azt is, hogy a bírák és ügyészek jogállásáról szóló 2011-es törvényben a fegyelmi vétségekért kiszabható szankciók a német, dán, holland és svéd modellt követik, és ezt a jogszabályt „a PSD heves ellenkezésének dacára” sikerült elfogadni. „Most pedig azt látom, hogy az USR bírálja ezeket a szankciókat. Érdekes” – írta bejegyzésében Predoiu.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege hétfői ülésén megszavazta Cristi Danileţ kizárását a bírói karból. A Kolozs megyei törvényszék bíráját a közösségi oldalakon történő megnyilvánulásai miatt büntette a testület. Az igazságszolgáltatásban dolgozók jogállására vonatkozó törvény alapján meghozott döntés nem jogerős, a legfelsőbb bíróságon megfellebbezhető – írja az Agerpres.
Dacian Cioloş, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ „elkezdte az igazságszolgáltatás lerombolását”.
Védelmi fejlesztésekre szánt pénzekből építhet autópályákat Románia a NATO azon tervével összhangban, hogy háború esetén gyors folyosókat hozzon létre a páncélos egységek mozgásának megkönnyítésére.
Tavaly több mint 860 biztonsági incidens tette részlegesen elérhetetlenné az internet-, telefon- és televíziós szolgáltatásokat Romániában, ami 70 százalékkal több, mint 2023-ban, amikor 497 üzemzavart regisztráltak.
Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy új vezetőséget nevezett ki az országos adóhatóság (ANAF) élére.
Megmarad a kétkulcsos áfa, de két százalékponttal emelkedik az általános forgalmi adó, és szintén a deficit csökkentése érdekében megemelik a dohány- és alkoholtermékek, továbbá az üzemanyagok jövedéki adóját.
Legionárius propaganda terjesztése miatt vádat emeltek Călin Georgescu volt független államfőjelölt ellen – közölte szerdai közleményében a legfőbb ügyészség.
Ilie Bolojan miniszterelnök a Hivatalos Közlönyben szerdán közzétett határozataiban megszabta az öt kormányfőhelyettes feladatkörét.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) megfellebbezte a ploiești-i bíróság ítéletét Elena Udrea feltételes szabadlábra helyezéséről – értesült szerdán ügyészségi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Csütörtökön elsőfokú hőségriasztás van érvényben 15 nyugat- és dél-romániai megyében – figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Orosz, ukrán és moldovai állampolgárokat hamis román személyazonossági okmányokhoz juttató Botoșani megyei hivatalnokok ellen indított büntetőeljárást a legfőbb ügyészség.
Oroszország szerda hajnalban újabb dróntámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán civil infrastruktúra és folyami kikötők ellen, ezért a román légierő két F-16-os harci gépet küldött a térségbe megfigyelés alatt tartani a román légteret.
szóljon hozzá!