Ismét tárgyalnak? Alexandru Muraru arra számít, hogy a PSD visszatér a koalícióról szóló tárgyalásokhoz
Fotó: Alexandru Muraru/Facebook
Pénteken folytatódhatnak a kormányalakítási egyeztetések a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ között – legalábbis erre számít Alexandru Muraru liberális képviselő.
2024. december 20., 12:502024. december 20., 12:50
2024. december 20., 13:262024. december 20., 13:26
Mint ismeretes, egy nappal korábban Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke bejelentette, hogy egyes liberális politikusok PSD-t becsmérlő kijelentései miatt visszalépnek a koalíciós tárgyalásoktól, de a parlamentben hajlandóak megszavazni egy jobboldali kisebbségi kormányt.
Muraru szerint a PNL, a PSD és az RMDSZ vezetői pénteken folytathatják a kormányalakítási tárgyalásokat.
– mondta a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kapcsán, amely nyolcpontos ultimátum teljesítéséhez kötötte a koalícióban való részvételét.
Arra a kérdésre, hogy Klaus Iohannis elnök felhívása a tárgyalások újrafelvételére hozott-e változást, azt mondta: „Természetesen az első számú prioritás ennek a koalíciónak a megalakítása, és voltak tárgyalások, voltak megbeszélések. Nem tudom megmondani, hogy ez a megbeszélés számított-e. A kollégáimtól és Bolojan úrtól nincs ilyen információm, azt tudom megmondani, hogy miről tárgyaltunk. Tegnap volt egy találkozónk, ahol gazdasági kérdésekről beszéltünk, ezeknek a tárgyalásoknak a lehetséges menetrendjéről, és arról, hogy sürgősen fel kell esküdnie a kormánynak január 31-ig”.
Marcel Ciolacu bejelentéséről, miszerint a PSD visszalép a tárgyalásoktól, Muraru azt mondja, hogy ez váratlanul érte.
„Marcel Ciolacu bejelentése teljesen váratlan volt. Úgy tudom, hogy sem a tárgyalócsoportokban lévő kollégák nem tudtak erről a bejelentésről, sem a vidéki politikusok, mármint a szociáldemokrata kollégák, polgármesterek, szervezetek elnökei, és
– mondta Muraru.
„Szeretném elmondani, hogy a Nemzeti Liberális Párt volt az egyensúlyt jelentő tényező ezeken a tárgyalásokon. Mi nem léptünk vissza, és nem is támasztottunk feltételeket. Tény, hogy eddig nem volt szó a minisztériumokról vagy a pozíciókról, csak a kormányprogramról” – tette hozzá.
Mint arról beszámoltunk, kiszivárgott hírek szerint egy csütörtöki találkozót követően, amely Ilie Bolojan, a PNL ügyvivő elnöke és Marcel Ciolacu között zajlott, utóbbi halandónak mutatkozhat a tárgyalások folytatására.
Még lehet esély arra, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) folytassa a kormányalakítási tárgyalásokat, miután Marcel Ciolacu pártelnök csütörtökön bejelentette: a párt visszalép, de ellenzékből hajlandó megszavazni a jobboldali kisebbségi kormányt.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
szóljon hozzá!