Népszavazás – alacsony részvételt mutatnak az első felmérések

A népszavazás csak akkor eredményes, ha a feltett kérdésre a választói névjegyzékben szereplő polgárok több mint 25 százaléka igennel voksol

A népszavazás csak akkor eredményes, ha a feltett kérdésre a választói névjegyzékben szereplő polgárok több mint 25 százaléka igennel voksol

Alacsony részvételt jeleznek az első felmérések a kétnapos alkotmánymódosító népszavazás első napján, amelyen a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról dönthet Románia csaknem 19 millió választópolgára.

MTI

2018. október 06., 15:212018. október 06., 15:21

A központi választási bizottság (BEC) becslése szerint szombaton az első három órában országszerte kevesebb mint 178 ezer választópolgár járult az urnákhoz, vagyis a választói névjegyzékben szereplők 0,97 százaléka.

Az erdélyi megyékben többnyire elmarad a részvétel az országos átlagtól.

A magyar többségű megyék a sereghajtók: Hargita megyéből 0,34 százalékos, Kovászna megyéből pedig 0,47 százalékos részvételt jelentettek délelőtt 10 órakor.

Alacsony szavazási hajlandóságot mutatnak a felmérések másik két, jelentős számú magyar lakossággal rendelkező megyéből is: Szatmár megyében a voksolásra jogosultak 0,54, Maros megyében pedig 0,57 százaléka járult szombat reggel az urnákhoz.

A legmagasabb részvételt, 1,67 százalékot Bihar megyében jegyezték fel.

Az élbolyban a dél-romániai Dambovita következik 1,35, és a bánsági Krassó-Szörény megye 1,35 százalékkal.

Bár a népszavazás érvényessége szempontjából kulcskérdés a részvétel, a referendumon nem használják a részvételi adatoknak a 2016-os választásokon alkalmazott valós idejű követését és a többszöri voksolás kiküszöbölését megkönnyítő új informatikai rendszert sem. A mintavételezésen alapuló részvételi becsléseket a központi választási bizottság közli egy előre meghatározott menetrend szerint.

Romániában a választói névjegyzékben szereplők több mint 30 százalékának a részvétele szükséges ahhoz, hogy egy referendum érvényes legyen,

ugyanakkor egy népszavazás csak akkor eredményes, ha a feltett kérdésre a választói névjegyzékben szereplő polgárok több mint 25 százaléka igennel voksol.

A román média közvetlenül a szavazás előtt szembesült azzal, hogy a választási hatóság (AEP) a részvételi arányt az állandó névjegyzékben szereplő romániai lakcímmel rendelkező állampolgárokhoz viszonyítja. Kimarad tehát a számításukból és vélhetően a 30 százalékos érvényességi küszöb megállapításánál sem veszik figyelembe a külföldi lakcímmel rendelkező mintegy 600 ezer román állampolgárt, akik azonban – román állampolgárként – voksolhatnak külföldön, ha feliratkoznak a pótlistára.

Szombaton és vasárnap összesen 28 órán át tartanak nyitva a szavazóhelyiségek, a kétnapos voksolás mindenütt vasárnap este 21 órakor ér véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 01., kedd

Őrizetben marad a szexuális zaklatással gyanúsított szociológus

Az ügyészek indítványára kedden Bukarest első kerületi bírósága elrendelte a diákjai szexuális zaklatásával gyanúsított Alfred Bulai házi őrizetének 30 napos meghosszabbítását.

Őrizetben marad a szexuális zaklatással gyanúsított szociológus
2024. október 01., kedd

Közel húszezer szavazókörzetet alakítanak ki a parlamenti választásokra

Az idei parlamenti választásokra 18 900 szavazókörzetet alakítanak ki országszerte – ebből mintegy 1300-at Bukarestben – és további 950-et külföldön – közölte kedden az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.

Közel húszezer szavazókörzetet alakítanak ki a parlamenti választásokra
2024. október 01., kedd

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
2024. október 01., kedd

Ukrán tengerészgyalogosokat képeznek ki az országban

Jóváhagyta kedden a parlament plénuma az államfőnek azt a kérését, hogy Románia hozzon létre kiképző központot az ukrán tengerészgyalogosok számára.

Ukrán tengerészgyalogosokat képeznek ki az országban
2024. október 01., kedd

Közpénzből építettek minigolfpályát Iohannis számára egy tengerparti állami villa kertjében

Minigolfpályát alakítottak ki közpénzből a Fekete-tenger partján található Neptun üdülőhelyen álló állami protokollvilla kertjében Klaus Iohannis államfő számára, aki a sportág nagy kedvelője.

Közpénzből építettek minigolfpályát Iohannis számára egy tengerparti állami villa kertjében
2024. október 01., kedd

Amerikai vízummentesség: kissé lehűtötte a kedélyeket a bukaresti nagykövet

„Az elkövetkező hónapokban számos fontos lépést kell még megtenni annak megállapításához, hogy Románia valóban jogosult az amerikai vízummentességi programhoz való csatlakozásra” – nyilatkozta kedden az Egyesült Államok bukaresti nagykövete.

Amerikai vízummentesség: kissé lehűtötte a kedélyeket a bukaresti nagykövet
2024. október 01., kedd

Meghaladta a kétmilliárdot a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében begyűjtött italcsomagolások száma

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a napokban meghaladta a kétmilliárdot a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében begyűjtött italcsomagolások száma.

Meghaladta a kétmilliárdot a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében begyűjtött italcsomagolások száma
2024. október 01., kedd

Országosan csökken a juhpestis terjedése, a Bánságban több a gócpont

Az egyharmadára csökkent a pestissel fertőzött juh- és kecskeállományok száma, szeptember végén az országban 24 gócpontot tartottak számon. Az állategészségügyi hatóság szerint az élőállat-forgalmazásra vonatkozó korlátozások érvényben maradnak.

Országosan csökken a juhpestis terjedése, a Bánságban több a gócpont
2024. október 01., kedd

Száguldás, biztonsági öv nélkül: több mint 2000 bírságot rótt ki az autópálya-rendőrség

A román autópálya-rendőrség szeptember 23–29. között több mint 2000 bírságot rótt ki, a legtöbbet gyorshajtás miatt.

Száguldás, biztonsági öv nélkül: több mint 2000 bírságot rótt ki az autópálya-rendőrség
2024. október 01., kedd

Az RMDSZ-szel és a liberálisokkal alakítana közös kormányt az USR államfőjelöltje

A választás megnyerése esetén a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta kormányt szeretne Elena Lasconi, az USR pártelnöke és államfőjelöltje.

Az RMDSZ-szel és a liberálisokkal alakítana közös kormányt az USR államfőjelöltje