Fotó: PNL/Facebook
Hivatalosan is iktatta jelöltségét a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségére pénteken Florin Cîțu román miniszterelnök.
2021. augusztus 20., 19:282021. augusztus 20., 19:28
2021. augusztus 20., 22:102021. augusztus 20., 22:10
Cîțu az őt támogató 32 megyei szervezet vezetőjének társaságában terjesztette elő „A liberális Románia” elnevezésű indítványát, amely a munkahelyeket teremtő, adót fizető, fejlődést generáló vállalkozásokat helyezi előtérbe, és a polgárok jogait megvédő, szociális feladatait hatékonyan ellátó, korszerű államot ígér.
Azt ígérte: a – tavaly december óta jobbközép koalíciós partnereivel együtt kormányzó – PNL a következő nyolc évben kormányon lesz Romániában, és tartós fejlődési pályára állítja az országot. Az általa előterjesztett politikai programban Cîțu leszögezi: ha megválasztják pártelnöknek, a PNL továbbra is jobbközép párt, az Európai Néppárt tagja marad.
Ludovic Orban csütörtökön iktatta jelöltségét, az általa előterjesztett, „A jobboldal ereje” című indítvány szerint pedig a PNL-nek meg kellene erősítenie nemzeti, konzervatív irányultságát.
„A PNL a román értékek és hagyományok védelmezője, a román társadalom alappilléreinek, az egyháznak, a román falunak és román kultúrának a támogatója, és bár a folyamatos fejlődés híve, elutasít minden neomarxista progresszív irányzatot, amely az utóbbi időben teret nyert egyes románok fejében” – hangoztatta a PNL újabb mandátumra pályázó elnöke.
A jelenlegi PNL 2014-ben jött létre a korábban az európai liberális pártcsaládhoz (az akkori ALDE-hoz) tartozó, Klaus Iohannis vezette történelmi PNL és a Traian Băsescu akkori jobboldali elnököt támogató, az Európai Néppárthoz tartozó Demokrata Liberális Párt (PDL) összeolvadása révén.
Romániában a baloldali ellenzék és most már a jobboldali média is bírálja a PNL-t, amiért három hónapja „nem az ország kormányzásával, hanem a párton belüli hatalmi harccal foglalkozik”. A közvélemény-kutatások szerint az utóbbi hónapokban 5-10 százalékponttal esett vissza a PNL népszerűsége, több elemző pedig úgy véli: a Cîțu-Orban viszály miatti megosztottság a szakadás felé viszi a pártot.
A PNL szeptember 25-én tartja tisztújító kongresszusát.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!