Fotó: Egészségügyi minisztérium
Lehetővé válik a koronavírustesztek elvégzése a gyógyszertárakban, de csak azok a patikák vehetnek részt az akcióban, amelyek megfelelő helyet tudnak kialakítani a tesztelésre – jelentette ki Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter pénteken Temesváron.
2021. május 07., 11:442021. május 07., 11:44
Mint mondta, készül egy rendelet a témában, és az tisztázni fogja egyebek mellett azt is, milyen körülmények között lehet majd tesztelni a patikákban, hogy minimálisra csökkentsék a megfertőződés veszélyét.
Ismételten jelezte ugyanakkor, hogy a teszteket az egészségügyi minisztérium fogja a patikák rendelkezésére bocsátani.
A romániai gyógyszerforgalmazók és gyógyszertárak egyesülete (ADRFR) támogatja, hogy megfelelő személyzettel a patikákban is lehessen koronavírusteszteket végezni – tájékoztatott szerdán a szakmai szövetség.
Mint ismeretes, a szaktárca illetékesei egy hónapja jelentették be, vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a patikákban is végezzenek koronavírusteszteket. Akkor is azt mondták, hogy a teszteket a minisztérium ingyen bocsátja az akcióban részt vevők számára, és majd a gyógyszertárak határozzák meg, hogy mennyit kérnek el a tesztelésért. A korábbi bejelentések szerint a tesztelést végzőket előbb kiképeznék.
Az egészségügyi minisztérium fontolgatja egyes kulturális és sporttevékenységek engedélyezését – közölte hétfőn Vlad Voiculescu.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
szóljon hozzá!