Fotó: Sebastian Burduja/Facebook
Sebastian Burduja kutatásért és digitalizálásért felelős miniszter csütörtökön kijelentette, hogy nem támogatja a közjogi méltóságok béremelését előíró törvénytervezetet.
2022. szeptember 22., 19:352022. szeptember 22., 19:35
2022. szeptember 22., 19:452022. szeptember 22., 19:45
A kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti első kerületi szervezetének elnöke a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy parlamenti képviselőként nem szavazza majd meg a jogszabályt, mert nem tartja helyénvalónak, hogy egy nehéz gazdasági helyzetben a politikusok önmagukat jutalmazzák.
A miniszter hozzátette, hogy a PNL-en belül nem egyeztettek a törvénytervezetről. Korábban a szintén kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) is úgy foglalt állást, kérni fogja a kormánykoalícióban, hogy a szenátus által elfogadott jogszabálytervezet, amely értelmében „aktualizálják” a közjogi méltóságok fizetését, ne vonatkozzon a parlamenti képviselők, szenátorok és további más közalkalmazottak kategóriáira, hanem csak a helyi választott tisztségviselőkre.
A közjogi méltóságok és a helyi választott tisztségviselők fizetésének emeléséről szóló tervezetet fogadott el a szenátus első házként szerdán 92 támogató és 22 ellenszavazattal, négy tartózkodás mellett.
Mint arról beszámoltunk, a bukaresti szenátus első házként szerdán 92 támogató és 22 ellenszavazattal, négy tartózkodás mellett a közjogi méltóságok és a helyi választott tisztségviselők fizetésének emeléséről szóló tervezetet fogadott el. A módosító indítvány beterjesztői, Turos Lóránd és Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátorok szerint az intézkedés a „jelenlegi méltánytalanságokat” hivatott felszámolni. Az ügyben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy nyilatkozott, elsősorban az önkormányzati alkalmazottak bérének emelésére van szükség. A kormányfőhelyettes azt is elmondta, a koalícióban folytatott megbeszélések során nem a parlamenti képviselők és szenátorok béremelésének szükségességéről tárgyaltak, hanem elsősorban a polgármesteri hivataloknál dolgozók fizetéséről volt szó, az önkormányzati alkalmazottak bére ugyanis nagyon alacsony, főleg a kistelepülések esetében.
Elsősorban az önkormányzati alkalmazottak bérének emelésére van szükség – vélekedett Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!