Hétfői ülésén az alkotmánybíróság az első elnökválasztási forduló eredményeinek hitelesítését is megvitatja
Fotó: László Ildikó
Az Állandó Választási Hatóság elnöke azt mondta hétfőn, hogy tudomása szerint nem hozott jelentős változást az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámolása.
2024. december 02., 15:342024. december 02., 15:34
A Digi 24-nek nyilatkozó Toni Greblă emlékeztetett, hogy ő az Állandó Választási Hatóságot (AEP) képviseli, a szavazatok újraszámolása pedig a Központi Választási Iroda (BEC) és a megyei választási irodák feladata volt. A következő órákban a BEC továbbítja a szavazatok újraszámolásának összesített eredményeit az alkotmánybírósághoz, majd várhatóan nyilvánosságra is hozzák ezeket – magyarázta az Agerpres szerint. Hozzátette,
Az alkotmánybíróság hétfőn 17 órától vitatja meg Cristian Terheş beadványát, amelyben az államelnökjelölt az első elnökválasztási forduló eredményeinek érvénytelenítését kérte.
Csütörtökön az alkotmánybíróság az első fordulóban leadott szavazatok újraszámolását kérte a Központi Választási Irodától. Közleménye szerint Cristian Vasile Terheş beadványának elemzése után a testület egyöntetűen döntött az újraszámolás elrendeléséről.
Hétfői ülésén az alkotmánybíróság az első elnökválasztási forduló eredményeinek hitelesítését is megvitatja.
A december 8-ra tervezett második elnökválasztási fordulót megelőző választási kampánynak november 29-én kellett volna elkezdődnie.
Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.
A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.
A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.
Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.
szóljon hozzá!