Mindaddig folytatódik a gazdák és a fuvarozók tiltakozása, amíg problémáik megoldását nem rögzíti jogszabályban a kormány

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A gazdák és a közúti fuvarozók addig folytatják a tiltakozásukat, amíg nem látják körvonalazódni a lehető legtöbb problémájukra működőképes megoldást kínáló első jogszabályt – jelentette ki kedden Ionuţ Cercel mezőgazdasági termelő.

Hírösszefoglaló

2024. január 16., 15:302024. január 16., 15:30

A tiltakozók képviseletében Cercel az Antena3-nak nyilatkozva elmondta,

értékelik a kormánynak azt az erőfeszítését, hogy háromoldalú tárgyalásokat kezdeményezzen ezekről a problémákról

a munkáltatói szervezetek, illetve a központi és a helyi hatóságok bevonásával. Közölte, hogy a hetedik napja tiltakozó gazdák és fuvarozók aktívan részt szeretnének venni ezeken az egyeztetéseken.

„Fontos hangsúlyozni: nem azért vagyunk itt, hogy alkudozzunk, hanem azért, hogy megoldásokat kapjunk a problémáinkra.

Idézet
Elutasítjuk a tiltakozásunknak azt az értelmezését, hogy az alkudozás a célunk”

– idézte a televíziós nyilatkozatot az Agerpres hírügynökség.

Ionuţ Cercel elmondta, a gazdák és a közúti fuvarozók mindaddig az utcán maradnak, amíg nem látják körvonalazódni az első olyan jogszabályt, amelyik működőképes megoldást kínál a lehető legtöbb problémájukra. Hangsúlyozta, hogy a tiltakozásaikat békés és civilizált módon folytatják, elzárkóznak a vandalizmustól és a törvénysértésektől.

korábban írtuk

Kedden is folytatódik a fuvarozók és a gazdák tüntetése
Kedden is folytatódik a fuvarozók és a gazdák tüntetése

Hiába nyilatkoztak derűlátóan a bukaresti kormány tagjai a tüntető gazdák és fuvarozók képviselőivel folytatott hétfői egyeztetéseket követően, a forgalomlassító megmozdulások kedden is országszerte folytatódtak.

korábban írtuk

„Nyitottak a párbeszédre”: a tüntetők problémáinak megoldását célzó jogszabályokat sürgette Ciolacu
„Nyitottak a párbeszédre”: a tüntetők problémáinak megoldását célzó jogszabályokat sürgette Ciolacu

A gazdák és a fuvarozók által felvetett problémák megoldását szolgáló törvénytervezetek kidolgozását sürgette hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök – közölte a kormánya miniszterelnök és az illetékes miniszterek megbeszélésének végén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése
2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint