Fotó: Haáz Vince
Hiába nyilatkoztak derűlátóan a bukaresti kormány tagjai a tüntető gazdák és fuvarozók képviselőivel folytatott hétfői egyeztetéseket követően, a forgalomlassító megmozdulások kedden is országszerte folytatódtak.
2024. január 16., 11:382024. január 16., 11:38
Egy, a bukaresti sajtó által idézett szakszervezeti vezető elmondta: a gazdák arra várnak, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök fogadja őket, miután véglegesítették a követelések listáját, amely számos követelést tartalmaz nemcsak a mezőgazdasági, hanem a belügyi és az igazságügyi minisztériumtól is.
„A tiltakozások addig folytatódnak, amíg meg nem születnek a végleges döntések” – mondta a fuvarozók egyik képviselője is az Antena 3 hírcsatornának.
Az egyeztetések a tervek szerint kedden is folytatódnak a kormány és a tüntetők képviselői között.
Mint megírtuk, hétfő este a Florin Barbu mezőgazdasági miniszterrel folytatott megbeszélést követően Marius Micu, a Mezőgazdasági és Együttműködési Szövetség (AAC) képviselője bejelentette, hogy a gazdák számos követelését elfogadta a miniszter.
„Valószínűleg úgy fogunk dönteni, hogy felfüggesztünk minden tiltakozó akciót a határidő lejártáig” –mondta Micu egy sajtótájékoztatón. Marcel Ciolacu miniszterelnök azt állította, hogy a gazdák követeléseinek 99 százalékát megoldották.
mivel az elmúlt években több válság is volt, a COVID-járványtól kezdve a háborúig. Úgy véli azonban, hogy mielőtt az utak elzárásához folyamodtak volna, a tiltakozóknak párbeszédet kellett volna folytatniuk a hatóságokkal, és tiltakozáshoz folyamodni, ha a kormány részéről „átláthatatlanságot” tapasztalnak.
mint kifejtette, egyes fuvarozók 18 000-19 000 lej közötti összeget fizettek a közlekedési balesetekben érintett teherautók biztosításáért.
Ciolacu azzal érvelt, hogy Románia nem engedheti meg magának, hogy a biztosítási díjakat a piac által el nem viselhető árakra korlátozza. „Én nem vagyok Ceaușescu” – mondta Ciolacu.
Mint megírtuk, a közúti fuvarozók és a gazdák szerdától kezdtek országszerte spontán tüntetésekbe, elsősorban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb, RCA) árának alakulása miatt, de a gazdák az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala okozta károkat is felpanaszolták. Teherautókkal és traktorokkal indultak Bukarest felé, lassítva a forgalmat több úton, köztük a főváros és számos megyeszékhely körgyűrűjén. Pénteken fogadta őket Marcel Ciolacu kormányfő. Szombat este a közlekedési minisztérium képviselőivel tárgyalt, vasárnap pedig a pénzügyminisztérium illetékeseivel egyeztetett a közúti fuvarozók és a gazdák küldöttsége. A tárgyalást követően bejelentették, hogy nem sikerült megállapodni, így a tiltakozó megmozdulások hétfőn is folytatódtak.
A tüntetések egyik fő oka az ukrajnai háború okozta válság beggyűrűzése az uniós országok gazdaságába. Többek között példa rá Németország, amelynek korábban szárnyaló gazdasága padlóra került.
Több mint három óra tárgyalást követően megállapodás született hétfőn Florin Barbu mezőgazdasági miniszter és a tüntető mezőgazdasági termelők képviselői között utóbbiak 13 követeléséről.
Az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet figyelmeztetése ellenére a román ortodox egyház jóváhagyta a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori fasiszta mozgalom egyik képviselője, Ilie Lăcătușu ortodox pap szentté avatását.
Marcel Ciolacu kormányfő szerint Romániában a medvék nagy száma problémát jelent, és amint a képviselőház elfogadja a medvepopuláció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, a környezetvédelmi miniszter ismertetni fogja a következő lépéseket.
Egyre gyakoribbak a tűzesetek az országban a fokozódó kánikula miatt, a Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig már egy hete ég az erdő – derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
Nem tudni, mikor kap Románia új Patriot légvédelmi rakétaüteget ahelyett, amelyet átad Ukrajnának – ismerte el Angel Tîlvăr román védelmi miniszter.
Közzétették pénteken az érettségi vizsga végleges eredményeit a bacalaureat.edu.ro oldalon – közölte az oktatási minisztérium. A dolgozatok óvások utáni újrajavítását követően 1,8 százalékkal, 78,2 százalékra nőtt a sikeresen érettségizők aránya.
Az úgynevezett Anastasia-törvény hatályba lépése óta eltelt egy évben 20 százalékkal csökkent az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök okozta balesetekben elhunytak száma – jelentette ki pénteken a jogszabály kezdeményezője.
Emberölési kísérlet, a közbiztonságra veszélyes eszköz használata, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt hét évre intézetbe küldik azt a 17 éves fiút, aki tavaly késsel megsebesítette a japántanárnőjét.
A nagy kánikula a vonatközlekedést is befolyásolja, a normál sebességhez képest átlagosan 20-30 kilométer/órával csökken a szerelvények haladási sebessége a teljes romániai vasúti hálózaton– közölte a Román Vasúttársaság (CFR).
Lehetséges, hogy áramkimaradások fordulnak elő a napokban tomboló kánikula miatt – ismerte el Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
Kihallgatják pénteken a legfőbb ügyészségen Petre Roman volt miniszterelnököt az 1990-es bányászjárás ügyében, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)