Több pénz. A SRI, a SIE és az STS költségvetése is jócskán nő a tavalyihoz képest
Fotó: SRI/Facebook
Óriási költségvetési hiány ide, megszorító intézkedések oda, a román hírszerző szolgálatok idén sem panaszkodhatnak arra, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatnak.
2025. január 31., 12:012025. január 31., 12:01
A pénzügyminisztérium által most kidolgozott, csütörtök este nyilvánosságra hozott idei állami költségvetés-tervezet szerint ugyanis mindegyikük nagyobb büdzséből gazdálkodhat, mint tavaly: a növekedés 5 és 15 százalék közötti –
A Kormányőrség (SPP) 2025-ben 443,29 millió lejből gazdálkodhat, ami 15,11 százalékkal több, mint tavaly.
A Külföldi Hírszerző Szolgálatnál (SIE) a költségvetés növekedése idén 5,41 százalék, 811,7 millió lejből gazdálkodhat.
Az STS esetében a költségvetés 50,54 százalékkal nő a tavalyi évhez képest: idén 2 milliárd 415,2 millió lej jut.
További prioritás a különleges távközlési hálózatok fejlesztése és az állami kommunikációs szolgáltatások nyújtása a védelmi, rendfenntartó és nemzetbiztonsági szervek, a törvényhozás, a központi és helyi kormányzati és igazságügyi hatóságok számára.
Emellett az adatközpont-infrastruktúra kiépítése és a felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások nyújtásához szükséges technikai kapacitás megerősítése a 112-es egységes segélyhívószám korszerűsítésére irányuló projektek végrehajtásának folytatása vagy a saját rádiós kommunikációs pillérek kiépítésébe történő beruházások folytatása is a kiemelt feladatai közé tartozik.
Aktualizálják 2025. január 1. és december 31. között több energiatermék, köztük a benzin, a gázolaj, a cseppfolyósított gáz, a szén és a villamos energia jövedéki adóját.
Megerősítette George Simion, a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője, hogy államfővé választása esetén Călin Georgescut bízza meg kormányalakítással.
A fősodratú pártokból való kiábrándultság vezetett a megismételt romániai elnökválasztás vasárnapi első fordulójának némileg meglepő eredményéhez, a magyarokat csak kis mértékben lehetett mozgósítani magyar jelölt híján – elemzés.
Kelemen Hunor kedden kijelentette, hogy az RMDSZ számára Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges, de ehhez a független jelöltnek megfelelő mozgósítással több millió szavazatot kell szereznie.
Ionuț Moșteanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőházi frakcióvezetője szerint egy Ilie Bolojan vezette PSD–PNL–USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció a jelenlegi helyzetben.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és a második elnökválasztási fordulóba bekerült jelöltje kedden kijelentette, készen áll elkezdeni a kampányvitákat ellenfelével, Nicușor Dannal.
Cătălin Predoiu miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét nevezte ki ügyvivő miniszterelnökké kedden Ilie Bolojan ügyvivő államfő.
Egyöntetűen Nicușor Dan támogatása mellett döntött a PNL vezetősége – jelentette be Cătălin Predoiu, a párt ideiglenes elnöke.
A romániai elnökválasztás kulcsfontosságú aspektusait nem felügyelték kellőképpen, a hatóságok reakciója pedig javult ugyan, de erőtlen és átláthatatlan volt – állapította meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).
Az egyedüli helyes döntés, ha a második fordulóban a magyarellenes jelölt ellen szavazunk, és Nicușor Dant támogatjuk! – írja az RMDSZ honlapján közzétett nyílt levelében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A második fordulóba jutott független államelnökjelölt, Nicuşor Dan hétfőn délután tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, a romániai társadalomnak szüksége van vitára, és ő optimista, hogy az állampolgárok május 18-án helyesen fognak dönteni.
szóljon hozzá!