Fotó: Facebook/RO Vaccinare
Nagy sikerrel rajtolt pénteken reggel a hétvégi bukaresti oltási maraton, hosszú sorok kígyóznak az oltópontok előtt, volt, ahol a sok jelentkező miatt elfogytak a fecskendők.
2021. október 22., 13:002021. október 22., 13:00
Az „Oltási maraton az életért” néven futó akció egész hétvégén, éjjel-nappal zajlik, hat bukaresti bevásárlóközpontban – a román főváros valamennyi kerületében – várják a koronavírus elleni vakcináért jelentkezőket. A hat oltóközpontban 49 oltópont van és a jelentkezők valamennyi, az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltóanyag közül választhatnak.
a Park Lake bevásárlóközpontnál felállított központban pedig már reggel elfogytak a fecskendők a sok jelentkező miatt, így ezeknek várni kellett, míg újak érkeznek, írta a G4Media. A Ro Vaccinare oltási platform Facebook-oldalán közölte, hogy az oltási maratonon már
Az oltási kampányt számos módon támogatják a hatóságok, a tömegközlekedési eszközök több vonalon éjszaka is közlekednek egész hétvégén. A 20 ezrelékes fertőzöttségi rátához közeledő Bukarestben egyébként egész héten nagy volt az érdeklődés a vakcina iránt, több oltópont előtt sorok alakultak ki.
A koronavírus elleni vakcina az elmúlt napokban lett nagyon kapós az oltatlanok körében, miután Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy újabb korlátozások következnek és kiterjesztik a zöldigazolvány használatát.
Elsüllyedt egy teherhajó szombatra virradóra a Fekete-tenger román felségvizein, a legénység nyolc tagját sikerült megmenteni, hármat keresnek.
A romániai lakosság a digitalizációért felelős minisztérium honlapján töltheti fel az interneten rosszindulatú céllal terjesztett, digitálisan manipulált audio/videó tartalmakra (deepfake) vonatkozó panaszokat.
Jogerősen egy év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti ítélőtábla Mirel Paladát, a román kormány volt szóvivőjét, amiért egy közúti ellenőrzés során megtagadta, hogy biológiai mintát vegyenek tőle.
Pénzt akart lopni és inkább az egész bankautomatát elrabolta az a büntetett előéletű romániai férfi, akit végül Spanyolországban fogott el a rendőrség.
Házi őrizetbe helyezték azt az orvost, aki a gyanú szerint operáció közben egy nő hasüregében hagyott egy kötszerdarabott, ami vérmérgezéshez és a nő halálához vezetett – közölte pénteken a Dâmbovița megyei rendőrség.
Románia továbbra is segíteni fogja az ukrajnai menekülteket – jelentette ki pénteki jászvásári sajtótájékoztatóján Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a román kormány alkalmazottai. Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is.
A Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború következtében megsérült palesztin gyerekeket fognak kezelni romániai kórházakban.
Több mint hatvan határsértőt fedeztek fel a hatóságok a Vidin–Calafat bolgár–román közúti határátkelőn két, Magyarország felé haladó teherautó rakterében – közölte csütörtökön a román határrendészet.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) mintegy kétszáz szimpatizánsa tüntetett csütörtök reggel az Állandó Választási Hatóság (AEP) székháza előtt, mivel szerintük az intézmény „aláaknázza” a külföldön élő román állampolgárok választási jogát.
szóljon hozzá!