Markó: igen a reformra, nem a párttá alakulásra

Nem tudom elfogadni, hogy az RMDSZ párttá alakuljon, és olyanná váljon, mint a többi romániai párt, mivel az RMDSZ elsősorban a másfél milliós romániai magyarság képviseletét látja el, ami egészen más szemléletmódot feltételez – szögezte le Markó Béla, a szövetség elnöke az RMDSZ megújulásával kapcsolatosan szombaton a Nagyvárad melletti Félixfürdőn.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. szeptember 04., 00:002006. szeptember 04., 00:00

Markó elmondta, a szövetség megújulásával kapcsolatosan szívesen egyeztet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) is, ám azt várja, hogy az egyeztetéseken konkrét elképzeléseket is vázoljon a másik fél, azaz ne csupán az autonómia iránti igényét fejezze ki, hanem arról is beszéljen, hogyan kívánja azt megvalósítani. „Az RMDSZ reformja során fölkínáljuk a lehetőséget az RMDSZ-en kívüli szervezeteknek, hogy elmondhassák, milyen körülmények között tudják elképzelni, hogy a szövetségen belül folytassák tevékenységüket, hogyan képzelik el a jelöltállítást és a belső választásokat” – fogalmazott az elnök. Hozzátette, meg kell erősítenünk státusunkat a romániai politikai életben, ám a megosztási kísérletek éppen ez ellen hatnak. „Ha besorolna a román pártok közé, az az RMDSZ végét jelentené” – szögezte le Markó. „Bár korábban az RMDSZ »mindenevő« volt, a romániai magyar közélet többek között épp az RMDSZ tevékenységének köszönhetően pluralizálódott. Ezért nem kell minden áron a civil szervezetek és az egyházak munkáját is nekünk elvégeznünk, ehelyett partnerségi viszony szükséges” – hangoztatta az elnök. Markó Béla szerint ennek érdekében létre kell hozni a kulturális autonómiatanácsot, amelyre valós felelősséget is kell ruházni. A politikus a Krónika kérdésére elmondta, ez a testület nem azt a területet fedné le, amelyet jelenleg az EMNT vagy az SZNT. „Az autonómiatanács az RMDSZ politikai eszközei segítségével lehetőséget kapna arra, hogy meghozza a magyar közösség oktatási, kulturális életével kapcsolatos döntéseket” – közölte a politikus, aki emlékeztetett, az autonómiatanács létrehozásának gondolata a kisebbségi törvény tervezetében is szerepel, de úgy vélte, a testületet akkor is életre kell hívni, ha a parlament nem fogadja el a jogszabályt.
Az RMDSZ-en belüli fiatalításról Markó elmondta, az folytatódik a jövőben is, mind a parlamenti képviselők, mind a párt vezetői közé szeretnének újabb fiatal politikusokat is behozni. A politikus azért nevezte szükségesnek a fiatalítást, mert véleménye szerint a jelenlegi romániai politikai elit elfáradt.


Markó könyvben adja ki szekusdossziéját
Markó Béla pénteki, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján bemutatta az átvilágítótestülettől a napokban kikért, mintegy 1200 oldalas dokumentumcsomagot, amelyből kiderült, hogy a Szekuritáté „nacionalista és irredenta” magatartás, valamint a kommunista párt és rendszer elleni izgatás jogcímén 1987 és 1989 között folyamatosan követte tevékenységét. Markó elmondta, miután átvizsgálta szekusdossziéját, rájött két egykori besúgójának kilétére. „A barátaim közül azonban senki sem közölt információkat rólam, ami azt jelzi, hogy a diktatúra mégsem tudott minden emberi viszonyt tönkre tenni” – közölte a politikus. Markó elmondta, a főleg telefonbeszélgetéseit, valamint otthonában lehallgatott beszélgetéseit tartalmazó anyagot könyv formájában is meg kívánja jelentetni, magyarázó lábjegyzetekkel ellátva.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen
2025. május 10., szombat

Simion magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak

Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.

Simion  magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben
2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége