Az ügyészség hangsúlyozza, hogy „a tíz e-mail nem jelent automatikusan tíz feljelentést”, ezeket egyelőre vizsgálják
Fotó: 123RF
Eddig tíz személy – lehetséges áldozatok és tanúk – tettek bejelentést e-mailben Bukarest első kerületi bírósági ügyészségénél, miután a vádhatóság felhívást intézett a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) azon diákjaihoz, akiket Alfred Bulai professzor szexuálisan zaklatott, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nyomozókkal.
2024. július 31., 14:302024. július 31., 14:30
2024. július 31., 15:102024. július 31., 15:10
Az Agerpres által idézett dokumentumban
A vádhatóság azt is megjegyezte, hogy olyan bejelentést nem kaptak, amely a SNSPA egy másik professzorát, Marius Pieleanut érintené. Ennek előzménye, hogy kedden Ana Birchall volt igazságügyi miniszter egy Facebook-bejegyzésben azzal vádolta meg Pieleanut, hogy szexuálisan zaklatta őt 16 évvel ezelőtt.
Felhívást intézett a bukaresti első kerületi ügyészség a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) azon diákjaihoz, akiket Alfred Bulai professzor szexuálisan zaklatott, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nyomozókkal.
Amint arról korábban írtunk, a bukaresti első kerületi ügyészség kedden felhívást intézett SNSPA azon diákjaihoz, akiket Alfred Bulai professzor szexuálisan zaklatott, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nyomozókkal.
Az ügyészség azt írta, tekintettel a nyilvánosságban megjelent információkra, miszerint Alfred Bulai szociológus, professzor és politikai elemző állítólag szexuális jellegű „szívességeket” követelt az SNSPA egyes diáklányaitól, arra biztatnak minden olyan személyt, aki erre vonatkozó adatokkal rendelkezik, hogy írjon az igazságügyi hatóságoknak a pj_sector_1@mpublic.ro címre.
Ciolacu: a kormány nem avatkozik be egy büntetőjogi kivizsgálásba
Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy a kormány nem avatkozhat be egy büntetőjogi kivizsgálásba, de ha a tanügyminiszter úgy rendelkezik, akkor a kormány adminisztratív lépéseket tehet Alfred Bulai szociológus ügyében. Újságírói kérdésre a kormányfő azt felelte, a vádak megfogalmazása előtt ki kell deríteni az igazságot. Ezen dolgozik a tanügyminisztérium és a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) vezetősége, valamint az ügyészség is, amely hivatalból kezdett kivizsgálásba - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, a kormány „természetesen” nem avatkozik be a büntetőjogi kivizsgálásba, de tanügyminiszteri kezdeményezésre indokolt esetben „adminisztratív” lépéseket tehet. Emlékeztette az újságírókat, hogy az Országos Rektori Tanács független az oktatási tárcától és a miniszterelnöktől, és jómaga ezt helyesnek tartja. „Én éltem a kommunizmusban, többé nem akarok kommunizmust. Olyan társadalmat akarok, ahol a hatóságok függetlenek” – idézte Ciolacut az Agerpres hírügynökség.
Mint ismeretes, a Snoop.ro tényfeltáró portálon hétfőn közölt cikk szerint Alfred Bulai professzor szexuálisan zaklatta több tanítványát. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) szenátusa kedden jóváhagyta a tanítványai szexuális zaklatásával vádolt Alfred Bulai professzor oktatói tevékenységének felfüggesztését.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
szóljon hozzá!