Fotó: Facebook/SIE-Serviciul de Informatii Externe
A rendszerváltás óta eltelt 30 évben először lesz magyar tagja a román parlament Külföldi Hírszerző Szolgálatot (SIE) felügyelő bizottságának. A törvényhozás két háza szerdán este szavazott a hírszerző szolgálatokat felügyelő testületek összetételéről, és a külügyi hírszerzésért felelős bizottságba az RMDSZ részéről bekerült Turos Lóránd szenátusi frakcióvezető is.
2021. február 18., 20:182021. február 18., 20:18
2021. február 18., 22:092021. február 18., 22:09
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) működését felügyelő testületben továbbra is Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető képviseli az RMDSZ-t.
– kommentálta lapunknak csütörtökön Turos Lóránd a döntést, amely nyomán a bizottság tagjává vált. Kérdésünkre, miként sikerült elérni ezt a „premiert”, elmondta, a politikai algoritmus „hozta így”, azt ugyanis úgy módosították, hogy a bizottságban ötről hétre növelték a tagok számát.
Emlékeztetett: mivel a bizottság ilyen kis létszámú volt, a parlamenti algoritmus alapján a 6 százalékos RMDSZ-nek eddig nem sikerülhetett helyet szereznie benne. Felvetésünkre, valóban csupán matematikai oka volt annak, hogy az RMDSZ eddig nem delegálhatott tagot a testületbe, vagy esetleg olyan megfontolások is szerepet játszhattak benne, hogy távol tartsák tőle a magyarokat, a Szatmár megyei szenátor sejtetni engedte: lehettek hátsó szándékok.
– hangsúlyozta.
Turos Lóránd: „Ez egyensúlyi kérdés egy demokráciában, mi pedig ennek a részesei lettünk.”
Fotó: Turos Lóránd/Facebook
Lapunk kérdésére, azon túlmenően, hogy a lépés szimbolikus jelentőséggel is bír, lehet-e konkrét hozadéka is a magyar közösség számára – például beletekinthet az RMDSZ is bizonyos folyamatokba –, a szenátor úgy vélte, ez jelentős lépés a normalitás felé. „Abból kell kiindulnunk, hogy a romániai magyarok ugyanúgy teljes jogú állampolgárai ennek az országnak, mint bárki más. Azon az úton kell haladnunk, hogy a magyar közösség ne nemzetbiztonsági kockázat legyen, hanem szerves része a hazai társadalomnak. Az a normális, hogy a magyar közösség képviselői is jelen lehessenek ezekben a testületekben, mint bármilyen más román politikai szervezetéi, amelyek tagjai a parlamentnek.”
Felvetésünkre, volt-e ellenkezés valamely párt részéről azzal kapcsolatban, hogy a bizottságnak magyar tagja legyen, elmondta, nem volt jellemző,
A bizottság, illetve az abban folytatandó saját tevékenysége kapcsán elmondta, a testület célja, hogy eleget tegyen azon törvényes kötelezettségnek, miszerint a parlament, mint választott fórum, felügyelje a titkosszolgálatokat. „Ez egyensúlyi kérdés egy demokráciában, mi pedig ennek a részesei lettünk.” – hangsúlyozta Turos Lóránd a Krónikának.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.
A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.
Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.
Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).
Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
A kormány deficitcsökkentő csomagja csökkenti a polgárok vásárlóerejét, és a 2010-es években tapasztaltakhoz hasonló negatív társadalmi és gazdasági hatásai lesznek – véli a Gazdasági és Szociális Tanács (CES).
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!