Koronahatás: elmaradhatnak a félévi dolgozatok, a tantárgyversenyek az online térbe költözhetnek

Koronahatás: elmaradhatnak a félévi dolgozatok, a tantárgyversenyek az online térbe költözhetnek

Fotó: Haáz Vince

Nagyszabású változások várhatóak a 2020–2021-es tanévben Monica Anisie oktatási miniszter hétvégi bejelentése szerint. A tanügy tárca vezetője egy televíziós műsorban kilátásba helyezte, hogy elmaradhatnak a félévi dolgozatok, a tantárgyversenyek pedig az online térbe költözhetnek.

Krónika

2020. október 25., 12:422020. október 25., 12:42

A Pro Tv-nek nyilatkozva a miniszter azt mondta, a járványhelyzet alakulásának a függvényében a közeljövőben több intézkedést is kívánnak foganatosítani.

Mint részletezte, miután az elmúlt napokban megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma, és az iskolák sorra kénytelenek a vörös forgatókönyvet alkalmazni, vagyis a tanórák az online térbe költöznek át, előfordulhat, hogy idén nem lesznek félévvégi dolgozatok.

Így jártak el – mint ismeretes – a tavasszal is, amikor nem volt lehetőség a dolgozatírásra.

korábban írtuk

Immár több mint 2400 tanintézet bezárta kapuit
Immár több mint 2400 tanintézet bezárta kapuit

Országszerte 2401 tanintézetben zajlik kizárólag online az oktatás – tájékoztatott csütörtökön a tanügyminisztérium.


Ami pedig a tantárgyversenyeket illeti, Anisie elmondása szerint megvizsgálják, megvalósítható-e ezek megszervezése az online térben.

Szó esik ugyanakkor arról is, hogy legyenek rövidebbek a tanórák, hogy a diákok minél kevesebbet üljenek a számítógép előtt, egyes tantárgyak esetében lemondhatnak bizonyos fejezetek leadásáról, és szóba került a multidiszciplináris oktatás is.

Idézet
Pontosabban, a román nyelv és irodalom, illetve az angoltanárok tandemben oktathatnak, hogy a diákok minél kevesebbet üljenek a számítógép előtt”

– magyarázta ez utóbbi intézkedést Monica Anisie.

korábban írtuk

Késik az iskolásoknak járó táblagépek beszerzése
Késik az iskolásoknak járó táblagépek beszerzése

A kormány tartalékalapjából, uniós forrásokból is különítettek el pénzt okoseszközök vásárlására, ám ezek még nem jutottak el a diákok nagy részéhez. Mivel egyre több iskola tér át online oktatásra, nagy szükség lenne számítógépekre, táblagépekre. Kiss Imre Kovászna megyei fő


korábban írtuk

Megyei szinten dönthetik el, hány fizetett szabadnap jár az otthon tanuló gyerekre vigyázó szülőnek
Megyei szinten dönthetik el, hány fizetett szabadnap jár az otthon tanuló gyerekre vigyázó szülőnek

A megyei vészhelyzeti bizottságok vonatkozó határozatában megszabott időszaktól függ, hogy hány fizetett szabadnap jár a koronavírus-járvány miatt bezárt bölcsődékbe, óvodákba és iskolába járó gyerekek szüleinek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár

Őrizetbe vettek 24 órára egy 62 éves bukaresti tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy viszonya volt egy kiskorú diáklánnyal.

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár
2024. április 12., péntek

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?

A bukaresti Sfântul Pantelimon kórháznál elrendelt vizsgálat az első eredmények szerint nem tárt fel olyan adatokat, amelyek az intenzív osztályon elhunyt betegek félrekezelésére utalnának – nyilatkozta Bogdan Socea, az egészségügyi intézmény menedzsere.

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?
2024. április 12., péntek

Bár több mint 7,5 millió ukrán menekült érkezett, alig több mint 150 ezren kértek romániai tartózkodási engedélyt

Márciusban Románia 2070 tartózkodási engedélyt adott ki az ukrajnai háború elől menekülő, ideiglenes védelemben részesülő külföldiek számára, az ilyen jogcímen kiállított dokumentumok száma 2022. március 18. óta elérte az 158 112-t.

Bár több mint 7,5 millió ukrán menekült érkezett, alig több mint 150 ezren kértek romániai tartózkodási engedélyt
2024. április 12., péntek

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt igazságügyi minisztert

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a mangaliai bíróság Monica Macovei volt igazságügyi minisztert gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy volt igazságügyi minisztert
2024. április 12., péntek

Felmérés: Nem terem babér a PSD-nek és a PNL-nek, Geoană és Simion juthat az elnökválasztás második fordulójába

Labdába sem rúghatnának a bukaresti kormánykoalíciót alkotó pártok, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökei, ha elindulnának az idei államfőválasztáson – derül ki egy friss felmérésből.

Felmérés: Nem terem babér a PSD-nek és a PNL-nek, Geoană és Simion juthat az elnökválasztás második fordulójába
2024. április 12., péntek

Iohannis elmagyarázta, miért nem sikerült elég pénzt költeni védelemre

Romániának a magas infláció okozta költségvetési problémái, illetve külső okok miatt nem sikerült tavaly év végéig a védelemre előirányzott (a GDP 2,5 százalékát kitevő) teljes összeget elköltenie – mutatott rá Klaus Iohannis államfő csütörtökön.

Iohannis elmagyarázta, miért nem sikerült elég pénzt költeni védelemre
2024. április 11., csütörtök

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük

Csak a gyakori, illetve karantént igénylő betegségekben szenvedőknek és a betegség miatt 25 százalékkal csökkentett munkaidőben dolgozó alkalmazottaknak kell majd 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot (CASS) fizetniük.

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük
2024. április 11., csütörtök

Iohannis a NATO-főtitkári tisztség megpályázása kapcsán: nincs jelentősége annak, hogy a jelölésem hány tagállam támogatja

Klaus Iohannis államfő csütörtökön Vilniusban a sajtónak elmondta, hogy a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozójának keretében NATO-val kapcsolatos kérdésekről a főtitkári posztra való bejelentkezéséről is tárgyalt.

Iohannis a NATO-főtitkári tisztség megpályázása kapcsán: nincs jelentősége annak, hogy a jelölésem hány tagállam támogatja
2024. április 11., csütörtök

Jónak tartja régiója gazdasági helyzetét a romániaiak fele, sokak szerint okoz gondot az egészségügy helyzete

A romániaiak fele inkább jónak, 13 százaléka pedig nagyon rossznak tartja régiója jelenlegi gazdasági helyzetét – derül ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett Eurobarométer felméréséből.

Jónak tartja régiója gazdasági helyzetét a romániaiak fele, sokak szerint okoz gondot az egészségügy helyzete
2024. április 11., csütörtök

Egy rendőr bántalmazása miatt jelentős pénzbüntetést kell fizetnie Diana Şoşoacă szenátor férjének

Hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen 18 ezer lej pénzbüntetés kifizetésére kötelezte csütörtökön a bukaresti ítélőtábla Silvestru Şoşoacát, aki 2021 decemberében bántalmazott egy rendőrt.

Egy rendőr bántalmazása miatt jelentős pénzbüntetést kell fizetnie Diana Şoşoacă szenátor férjének