Ki lesz Klaus Johannis ellenfele?

Szavazás Sevillában •  Fotó: Külügyminisztérium

Szavazás Sevillában

Fotó: Külügyminisztérium

Elnökválasztást tartanak vasárnap Romániában, az immár nyolcadik alkalommal megszervezett megmérettetésen 14 jelölt indul.

Balogh Levente

2019. november 09., 19:312019. november 09., 19:31

2019. november 22., 10:572019. november 22., 10:57

A rendszerváltás óta nyolcadik alkalommal várják az urnák elé vasárnap Romániában a választópolgárokat, hogy megválasszák az ország államfőjét. A külföldi szavazókörökben ugyanakkor már péntektől szavazhatnak a polgárok. A Központi Választási Bizottság országszerte 18 748 szavazókört hozott létre, míg a külföldön élő román állampolgárokat 835 szavazókör várja.

A szavazókörök vasárnap reggel 7 órakor nyílnak, a szavazás este 9 óráig tart.

Ugyanakkor a hatályos törvény értelmében mindazok, akik urnazáráskor a szavazókör területén tartózkodnak, illetve előtte sorban állnak, éjfélig jogosultak a szavazatuk leadására. A külföldi szavazókörökben viszont már pénteken délben elkezdődött a választás. A külföldön élő román állampolgárok előzetes regisztráció után levélben is szavazhattak, de ezzel a lehetőséggel nem éltek sokan, így előfordulhat, hogy ismét jókora sorok alakulnak ki a szavazókörök előtt.

korábban írtuk

Nagy a szavazókedv külföldön, közel kétszer annyian voksoltak eddig, mint a 2014-es első fordulóban
Nagy a szavazókedv külföldön, közel kétszer annyian voksoltak eddig, mint a 2014-es első fordulóban

Csaknem 268 ezer külföldön élő román állampolgár adta le a voksát az államfőválasztáson szombaton, romániai idő szerint 22 óráig az ország határain kívül kialakított szavazókörzetekben. A levélben szavazókkal együtt a külföldön voksolók száma megközelíti a 300 ezret.

Amennyiben az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg a választói névjegyzékben szereplő polgárok több mint felének támogatását, akkor november 24-én a két első helyezett a második fordulóban mérkőzik meg egymással.

A szavazásra a 18. életévüket betöltött állampolgárok jogosultak, ha ellenük nem született olyan ítélet, amely a választás időpontjában eltiltja őket állampolgári jogaik gyakorlásától. A szavazni akaró polgárnak be kell mutatnia személyi igazolványát, amelyet a választási bizottság tagjai beszkennelnek, hogy így bizonyosodjanak meg arról: nem szavazott-e már. Ennek nyomán a BEC informatikai rendszere lehetővé teszi a nyilvánosság számára is, hogy élőben kövesse a választási részvétel alakulását.

A személyi igazolvány beszkennelését követően a választópolgár megkapja a jelöltek névsorát tartalmazó szavazólapot, valamint egy VOTAT feliratú bélyegzőt, amellyel a szavazófülkében azon jelölt nevére kell pecsételnie, akit az államfői tisztségben szeretne látni. Amennyiben valaki azon településen tartózkodik a választás napján, ahol a lakhelye található, csakis a lakhelye szerinti szavazókörzetben voksolhat.

Ha azonban más településen van éppen, akkor bármelyik szavazókörben élhet választójogával.

A választási bizottságok tagjai azon szavazókörben szavaznak, ahol tevékenységüket kifejtik.
A mozgáskorlátozottak bármely olyan szavazókörben voksolhatnak, amely ezt lehetővé teszi számukra. Aki olyan súlyosan mozgáskorlátozott, hogy nem tudja elhagyni otthonát, az illetékes szavazókör elnökéhez fordulva mozgóurnát kérhet.

Torinóban is voksoltak •  Fotó: Külügyminisztérium Galéria

Torinóban is voksoltak

Fotó: Külügyminisztérium

14 jelölt várja a voksokat

A szavazólapon a választópolgárok 14 nevet találnak majd, ennyi jelölt gyűjtötte össze sikeresen a 200 ezer támogatói aláírást, amelyeket a BEC hitelesített is. A legesélyesebb jelölt az első mandátuma lejártával újabb ötéves elnöki tisztségre pályázó Klaus Johannis, aki a korábban általa vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként vág neki a megmérettetésnek, és ha a felmérések szerint arra nincs is esélye, hogy már az első fordulóban, a voksok fele plusz egy szavazatot megszerezve bebiztosítsa győzelmét, 40 százalék körüli eredményre számíthat vasárnap.

A második fordulóba jutó második hely várományosa ugyanakkor még bizonytalan.

A legesélyesebbnek a nemrég leváltott szociáldemokrata párti (PSD) miniszterelnök, Viorica Dăncilă tűnik, azonban a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, aki a pártja és a Szabadság, Egyenlőség és Szolidaritás Pártjának (PLUS) támogatásával indul, jó mozgósítással megcsípheti a továbbjutást érő helyet.

korábban írtuk

Kelemen nagyobb tiszteletre, Johannis egy „normális” Romániára, Dăncilă a „jólétre” szavazott
Kelemen nagyobb tiszteletre, Johannis egy „normális” Romániára, Dăncilă a „jólétre” szavazott

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje bevallása szerint a nagyobb tiszteletre és bizalomra szavazott az államfőválasztás első fordulójában. 

Bár egyes felmérések a Pro Románia és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) által indított Mircea Diaconut is esélyesnek tartják a második körre, a felmérések többsége ezt nem valószínűsíti.

korábban írtuk

Tartalom helyett show-műsor az államfőválasztási kampányban
Tartalom helyett show-műsor az államfőválasztási kampányban

Nem tartja lefutott mérkőzésnek a romániai elnökválasztást Pászkán Zsolt politikai elemző, aki a Krónikának nyilatkozva az öt évvel ezelőtti megmérettetésre emlékeztetett, amikor is a biztos győztesnek látszó Victor Ponta látványos vereséget szenvedett a döntő menetben. A szakértő szerint a kampány csupán médiaeseményekről sz&

A Népi Mozgalom Párt (PMP) színeiben induló Theodor Paleologu a futottak még kategóriába tartozik, akárcsak az egyetlen magyar jelölt, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki a szövetség hagyományait folytatva – miszerint minden államfőválasztáson volt tulipános jelölt – indul a megmérettetésen. Esélye természetesen minimális:

a felmérések 3 százalék körül mérik, ami alatta marad a magyarság 6 százalék körüli számarányának.

A többi jelölt legfeljebb saját vagy a pártja neve ismertté tétele érdekében indul el. A várakozások szerint a külföldön élő, rendszerint a jobbközép jelöltekre szavazó románok voksai ismét sokat nyomhatnak majd a latban.

Államfőválasztás Koppenhágában •  Fotó: Külügyminisztérium Galéria

Államfőválasztás Koppenhágában

Fotó: Külügyminisztérium

Magyar voksokra vágyakozó román párt

A mostani választás egyik érdekessége, hogy egy román párt nyíltan bejelentkezett a magyar szavazatokért.

Dan Barna USR-elnök fölvetette, hogy a magyaroknak túl kellene lépniük az etnikai szavazáson – azonban cserébe semmilyen, a magyar nyelvi és oktatási jogok szavatolását vagy ezeket bővítő intézkedést nem ígért, minthogy ilyen a párt programjában nem is szerepel.

Ráadásul a korrupcióellenes küzdelmet és a hiteltelenné vált régi pártok leváltását zászlajára tűző USR elnökével szemben – akit korábban arra is esélyesnek tartottak, hogy megszorongassa Johannist – egy magát oknyomozó portálként hirdető orgánum olyan vádakat fogalmazott meg, miszerint három, a cége által koordinált, európai uniós forrásokból finanszírozott szociális felzárkóztatási programban gyanúsan használták fel a pénzeket. Az elnökválasztás utolsó hetére időzítve azt is megírták, hogy a programok során lebonyolított beszerzések 68 százalékában érintett személyek adatait titkosították.

Amúgy nem csupán a magyar voksokért bejelentkező USR jelöltje nem kínál a magyar közösség identitásának megőrzését szolgáló intézkedéseket: a román jelöltek egyike sem állt elő ilyesmivel a programjában – igaz, ők legalább nem kérik nyíltan a magyarok szavazatait.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait
2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak