Kézzelfogható a válság: felolvasták a parlamentben a PSD kormánybuktató indítványát

•  Fotó: Liviu Sova/Agerpres

Fotó: Liviu Sova/Agerpres

Felolvasták a parlament csütörtöki együttes ülésén a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítványát, amely a Florin Cîțu vezette koalíciós kormány megbuktatását célozza.

Hírösszefoglaló

2021. szeptember 30., 15:252021. szeptember 30., 15:25

2021. szeptember 30., 16:282021. szeptember 30., 16:28

Az Elég a szegénységből, drágulásokból és bűnözőkből, le a Cîțu-kormánnyal! című kezdeményezésben a szociáldemokraták azzal vádolják a tavaly decemberben – akkor még az USR-PLUS részvételével – beiktatott jobbközép koalíciós kormányt, hogy a hatalomért folytatott csatározás közepette magára hagyta, és mély politikai, gazdasági, társadalmi válságba sodorta Romániát.

A bizalmatlansági indítvány szerzői szerint a vásárlóerő 12 százalékkal csökkent, és így minden román állampolgár 560 euróval lett szegényebb egy év alatt, az ország lakosságának több mint egyharmadát (hétmillió polgárt) „szegénységre ítélték”.

Úgy értékelik: a jobboldal elzálogosította a románok jövőjét, hitelre költekezik, másodpercenként 1700 euróval növeli az államadósságot, miközben az energiaárak emelkedése „kicsúszott ellenőrzése alól” . Az ellenzéki párt szerint a kormány becsapta és feláldozta a hazai vállalkozókat, megalázta a gazdákat, és „aberráns intézkedéseivel” megfosztotta a románokat az egészségügyi ellátástól, miközben a PNL felelőtlen módon ötezer résztvevővel rendezett kongresszust a járvány sújtotta Bukarestben.

A korábban ellene hangoztatott jelszóval visszavágva a PSD most azzal követeli Cîțu leváltását, hogy „bűnözők nélküli közéletet” akar. A miniszterelnökről ugyanis nemrég kiderült: húsz éve súlyos pénzbírsággal és kétnapos elzárással büntették meg ittas vezetésért az Egyesült Államokban, ahol felsőfokú tanulmányait végezte.

A román törvényhozásban immár két kormánybuktató kezdeményezés verseng egymással. A PSD azt követően terjesztette be saját bizalmatlansági indítványát, hogy az alkotmánybíróság úgy rendelkezett: a kormányból kilépett USR-PLUS szövetség és a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által szeptember 3-án benyújtott, de szabályossági kifogások miatt elnapolt indítványt is napirendre kell tűzni a törvényhozásban.

A legnagyobb frakcióval rendelkező PSD számára presztízskérdés volt, hogy ne legyen mellékszereplő a kormánybuktatásban,

és a házbizottságban sikerült elérnie, hogy ne a két kisebb párt kezdeményezését, hanem az általa benyújtott bizalmatlansági indítványt tűzzék hamarabb napirendre a parlamentben.

Az USR-PLUS kilépése nyomán a Cîțu-kabinet maradékának elvileg nincs esélye talpon maradni, ha bármelyik bizalmatlansági indítványt szavazásra bocsátják a törvényhozásban. A bizalmatlansági indítvány felolvasása a kormánybuktatási eljárás alkotmány által előírt kötelező mozzanata volt, amelyen főleg ellenzéki törvényhozók vettek részt, a kormányfő nem volt jelen. A PSD indítványának vitáját és szavazását október 5-re tűzte ki a kétkamarás parlament egyesített házbizottsága.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen
2025. május 10., szombat

Simion magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak

Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.

Simion  magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben
2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége