Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház a törvénytervezetet, amely szerint a tevékenységük ideiglenes felfüggesztésével büntethetők a koronavírus-járvány elleni védekezési szabályokat sorozatosan megszegő gazdasági társaságok.
2021. november 16., 17:462021. november 16., 17:46
A járványügyi intézkedésekről szóló, 2020/55-ös törvényt módosító jogszabályt 171 képviselő támogatta, 128-an elutasították, tízen tartózkodtak a szavazáskor.
A szabálysértést megállapító hatóságok (rendőrök, csendőrök vagy helyi rendőrök) a gazdasági társaság székhelyén, jól látható helyekre kifüggesztik azt a feliratot, miszerint a cég tevékenységét a védekezési szabályok megszegése miatt ideiglenesen felfüggesztették.
Ha a gazdasági társaság a büntetés ellenére is folytatja a tevékenységét, akkor a székhelyét újabb 30 napra fogják bezárni úgy, hogy a bejáratát lepecsételik. A törvény a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után tíz nappal lép hatályba – írja az Agerpres.
A romániai alkalmazottak alig 12 százaléka kapott legalább az infláció mértékének megfelelő béremelést 2023-ban, ugyanakkor 58 százalék azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát idén.
Éves viszonylatban 8 százalékkal csökkent a külföldi befektetések értéke Romániában az év első két hónapjában – közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).
A magyar és román piacnak köszönhetően nőtt az osztrák SW Umwelttechnik építőipari vállalat értékesítési árbevétele 2023-ban, üzemi eredménye és nyeresége azonban kissé csökkent – derül ki a cég honlapján pénteken publikált éves jelentésből.
Újabb rekordot döntött az arany ára: a Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint pénteken a csütörtöki 347,0367 lejről 359,6861 lejre nőtt a hivatalos árfolyam.
Februárban januárhoz képest 17 lejjel (0,3 százalékkal) 4876 lejre nőtt a nettó átlagbér – közölte az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 7990 lej volt az idei második hónapban, 14 lejjel (0,2 százalékkal) több, mint egy hónappal korábban.
Egy vállalkozás kész beperelni a Környezetvédelmi Alapot, amiért a román állam nem fizet a cégeknek a napelemes áramtermelő rendszerek háztartási telepítését ösztönző Zöldház programban.
Az uniós forrásokból történő beruházások továbbra is „első számú prioritást” jelentenek, és a kormány kilenc új projektre különít el pénzt az EU helyreállítási alapjából lehívott összegekből – jelentette ki csütörtökön Marcel Ciolacu.
Sürgős döntéshozatalra szólította fel a kolozsvári hatóságokat a Pro Infrastruktúra Egyesület, amely érthetetlennek tartja, miért kell immár négy és fél hónapja várni a körgyűrű második szakasza ügyében kiírt versenytárgyalás eredményére.
Nagyváradon hozza létre negyedik bázisát a HiSky moldovai légitársaság – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön.
„Kérd a nyugtát a szépségszalonban! Ha a gazdasági szereplő megtagadja, jogosult vagy az ingyenes szolgáltatásra!” – tanácsolja Facebook-oldalán az ANAF, amely átfogó, a szépségiparban tevékenykedőket megcélzó kampányt indított márciusban.
szóljon hozzá!