Kelemen Hunor kormányfőhelyettes és Cseke Attila fejlesztési miniszter
Fotó: Gov.ro
Ismét megakadtak a bukaresti kormányalakítási tárgyalások, miután a liberálisok szemet vetettek a jelenleg az RMDSZ által irányított fejlesztési minisztériumra, a szövetség azonban nem hajlandó megválni a tárcától.
2021. november 19., 15:312021. november 19., 15:31
2021. november 19., 17:452021. november 19., 17:45
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párttal (PSD), az RMDSZ és a parlament nem magyar kisebbségi frakciójának képviselői pénteken folytatták a nagykoalíció létrehozását célzó egyeztetéseket. Egybehangzó román sajtóértesülések szerint a négypárti megbeszélésen konfliktus robbant ki amiatt, hogy a PNL a minisztériumok elosztása során magának kéri a fejlesztési minisztériumot, amelyet jelenleg – Cseke Attila révén – az RMDSZ irányít.
A tárgyalások első fordulóját követően a kormányfőhelyettesi tisztséget betöltő politikus újságíróknak úgy nyilatkozott: az RMDSZ csakis az általa jelenleg irányított minisztériumok megőrzésével lép be a leendő kormányba, a többi tárcát pedig kedvük szerint oszthatják szét egymás között a liberálisok és a szociáldemokraták. „Egyetlen dolog nem képzelhető el, hogy az RMDSZ díszlet legyen, térdig letolt gatyával álldogáljunk és minden hónapban várjuk a postást” – fogalmazott péntek délutáni nyilatkozatában Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke rámutatott, alakulata „rendkívül korrekt” volt a tárgyalások egész ideje alatt, nem „szabotált” senkit, és nem kérte senkinek a támogatását. Hozzátette, messze még a megállapodás vége, ugyanakkor a kialakult nézeteltérés ellenére meggyőződésének adott hangot, miszerint jövő héten megalakul az új kormány Bukarestben.
Minderre rátromfolt Marcel Ciolacu, a PSD elnöke is, aki leszögezte: ha az RMDSZ nem lép be a széles körű koalícióba, akkor az általa vezetett szociáldemokrata alakulat „automatikusan” kilép. „Arra kaptam megbízatást a pártomtól, hogy egy PNL, PSD, RMDSZ, nemzeti kisebbségek összetételű kormánykoalíció alakításáról tárgyaljak. De arról biztosítok valamennyi románt, hogy jövő csütörtökön lesz kormányunk” – jelentette ki Ciolacu. A politikus a kormányalakítási tárgyalások elakadását firtató kérdésre válaszolva leszögezte, „normális, hogy egy koalíció alakításakor vannak viták”. Ciolacu ugyanakkor hangsúlyozta, vasárnapig le kell zárni a tárgyalásokat.
„Ez ostobaság. Épp ellenkezőleg: ők végig mellettem álltak. Én lennék az utolsó, aki azt mondaná, hogy lépjenek ki a kormányból” – reagált az ügyvivő kormányfő újságíróknak arra, hogy bizonyos az információk szerint már nem akarná, hogy az RMDSZ is a koalíció tagja legyen. Cîţu arról is beszélt, a liberálisok igényt tartanak a pénzügyi és az igazságügy-miniszteri tisztségre, mivel szerinte nehéz dolga lenne a kormányfőnek, ha a pénzügyminiszteri tárcát nem a PNL kapná. „Emellett azért is ragaszkodunk ehhez a minisztériumhoz, mert a liberálisok már bebizonyították, hogy jól tudják kezelni az ország pénzügyeit” – tette hozzá Florin Cîțu.
Mint ismeretes, a (PNL) Nicolae Ciucă ügyvivő védelmi minisztert, míg a PSD Marcel Ciolacu pártelnököt jelöli miniszterelnöknek. Ciucă pénteken úgy nyilatkozott, sikerült lezárni a kormányalakítási tárgyalások szociális intézkedésekre vonatkozó fejezetét, valamint megtörtént a politikai megállapodás előkészítése. A PNL kormányfőjelöltje közölte, még az igazságügyi fejezeten van némi csiszolnivalón, és elkedzenek egyezkedni a minisztériumokról. A volt vezérkari főnök hozzátette, egyetlen párt sem fontolgatja a koalícióból való kilépést, a tárgyalások pedig péntek délután vagy szombaton folytatódnak. „Minden minisztérium nagyon fontos. Szó sincs arról, hogy valamelyik alakulat kilépjen a koalícióból. (...) Minden párt a céljainak megfelelően alkudozik” – idézte a PNL kormányfőjelöltjét az Agerpres. Ciucă hozzátette, a PSD nem óhajtja, hogy a PNL, az RMDSZ vagy a nemzeti kisebbségek kivonuljanak a koalícióból.
Az államfő november 4-én még úgy nyilatkozott, hogy csak akkor hívja kormányalakítási tárgyalásokra a parlamenti pártokat, amikor kialakul a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség. A jelenlegi ügyvivő kormányban az RMDSZ a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztériumot (Cseke Attila), a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztériumot (Tánczos Barna), valamint az Ifjúsági és Sportminisztériumot (Novák Károly Eduárd) irányítja, emellett Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölt be.
A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
szóljon hozzá!