Karácsonkői kórháztűz: tizenkettőre nőtt a halálos áldozatok száma

Karácsonkői kórháztűz: tizenkettőre nőtt a halálos áldozatok száma

Fotó: SJU Neamt

Elhunyt csütörtökön még egy beteg azok közül, akiket a karácsonkői kórház intenzív osztályán történt tűzeset miatt a leţcani-i mobil kórházba szállítottak.

Hírösszefoglaló

2020. november 20., 08:172020. november 20., 08:17

A Iaşi megyei mobil kórház intenzív terápiás osztályának vezetője, Florin Roşu tájékoztatása szerint az elhunyt egy 68 éves nő, aki koronavírus-fertőzött volt, és más betegségekben is szenvedett. A nőt mesterségesen lélegeztették – írja az Agerpres hírügynökség. 

A nő a második beteg, aki elhunyt a hat közül, akiket szombat este a leţcani-i mobil kórházba szállítottak, miután tűz ütött ki a karácsonkői megyei kórház intenzív osztályának egyik kórtermében. Szerdán egy 72 éves nő, aki a Covid-19 mellett más betegségekben is szenvedett, vesztette életét.

A másik négy átszállított páciens állapota is súlyos.

Mint ismeretes, a karácsonkői tűzesetben tíz beteg a helyszínen meghalt, egy orvos és egy asszisztens pedig megsérült, miközben megpróbálták kimenteni a lángok közül a kórteremben kezelt pácienseket. Az orvost egy belgiumi kórházba szállították, sajtóinformációk szerint állapota továbbra is súlyos.

korábban írtuk

Piatra Neamț-i tűzeset: „valódi” egészségügyi reformot szorgalmaz Klaus Iohannis államfő
Piatra Neamț-i tűzeset: „valódi” egészségügyi reformot szorgalmaz Klaus Iohannis államfő

Alapjaiban kell újragondolni a romániai egészségügyi rendszert – jelentette ki kedd esti sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.


korábban írtuk

Lezárult a helyszínelés a Piatra Neamţ-i megyei kórházban, lemondott a kórházigazgató
Lezárult a helyszínelés a Piatra Neamţ-i megyei kórházban, lemondott a kórházigazgató

A legfőbb ügyészség ügyészei befejezték a helyszínelést a Piatra Neamţ-i megyei kórházban, ahol tíz személy halálát okozó tűz ütött ki szombaton. A kórház igazgatója időközben bejelentette lemondását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen

Margrethe Vestager kedden, az amerikai Princeton Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az EU öt tagállama számára szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami szubvenciók ügyében.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen
2024. április 09., kedd

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) lesz jelöltje az államelnök-választáson – jelentette ki kedden Buzăuban Nicolae Ciucă.

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz
2024. április 09., kedd

Elfogadta a kormány a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáinak járulékmentességét előíró sürgősségi rendeletet

Elfogadta keddi ülésén a kormány azt a sürgősségi rendeletet, amelyik mentesíti a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáit a 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulék kifizetése alól.

Elfogadta a kormány a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáinak járulékmentességét előíró sürgősségi rendeletet
2024. április 09., kedd

Gyilkosságért 18 évre ítélt magyar férfi szökött meg átszállítása során Bukarestben

Megszökött kedden egy emberölésért 18 éves szabadságvesztésre ítélt férfi Bukarestben – közölte az Országos Börtönigazgatóság.

Gyilkosságért 18 évre ítélt magyar férfi szökött meg átszállítása során Bukarestben
2024. április 09., kedd

Amerikai-szovjet „koprodukció” terméke lehet a román partoknál talált titokzatos tengeri drón

Amerikai-szovjet „koprodukció” eredménye lehet az a titokzatos tengeri drón, amelyet múlt héten találtak a román partok mentén.

Amerikai-szovjet „koprodukció” terméke lehet a román partoknál talált titokzatos tengeri drón
2024. április 09., kedd

Hivatalos: nem kell többé a motorosoknak fényvisszaverő háromszöget, elsősegélydobozt és tűzoltó készüléket hurcolniuk

Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében a motorosok fényvisszaverő háromszög, elsősegélydoboz és tűzoltó készülék nélkül is közlekedhetnek.

Hivatalos: nem kell többé a motorosoknak fényvisszaverő háromszöget, elsősegélydobozt és tűzoltó készüléket hurcolniuk
2024. április 09., kedd

Mardossa a lelkiismeret a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló autóst

Mardossa a lelkiismeret Vlad Pascut, azt az autóst, aki tavaly augusztusban kábítószer hatása alatt vezetve halálra gázolt két fiatalt a román tengerparton.

Mardossa a lelkiismeret a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló autóst
2024. április 09., kedd

Nem merte kiszorítani a játékbarlangokat valamennyi településről a kormány

Elfogadta a bukaresti képviselőház keddi ülésén azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a játéktermek működtetését a 15 ezer fősnél kisebb településeken.

Nem merte kiszorítani a játékbarlangokat valamennyi településről a kormány
2024. április 09., kedd

Beszólt Iohannisnak a miniszterelnök, aki amúgy nem igazán tartja magát megfelelő államfőjelöltnek

Marcel Ciolacu miniszterelnök azt állítja, nincs meggyőződve róla, hogy ő lenne a legmegfelelőbb jelölt az államelnöki tisztségre, mivel jelenleg teljesen a kormányzásra összpontosít.
Beszólt Iohannisnak a miniszterelnök, aki amúgy nem igazán tartja magát megfelelő államfőjelöltnek
2024. április 09., kedd

Ciolacu szerint a román gazdaságban minden jó úton halad, de azért az inflációt még lejjebb kell nyomni

Marcel Ciolacu kormányfő szerint az infláció jelenleg csökkenőben van, de ahhoz, hogy az életszínvonal emelkedése érzékelhetővé váljon, „szeptember-októberre 5 százalék alá kell szorítani az inflációt”.

 

Ciolacu szerint a román gazdaságban minden jó úton halad, de azért az inflációt még lejjebb kell nyomni