Jókora botrányt okozott a rendőrszakszervezeti vezető, aki azt állította: zavartalanul vásárolhatott egy kiló kokaint

•  Fotó: Facebook/Europol

Fotó: Facebook/Europol

Jókora botrányt robbantott ki Cosmin Andreica, az Europol rendőrszakszervezet vezetője, miután azt állította: úgy vásárolt egy kilogramm kokaint egy hajón a konstancai kikötőben, hogy senki sem ellenőrizte, és zavartalanul lebonyolíthatta a tranzakciót, majd elhagyhatta a kikötő területét.

Balogh Levente

2023. december 22., 21:182023. december 22., 21:18

Andreica saját elmondása szerint a „kísérlettel” csupán azt akarta bizonyítani, hogy a konstancai kikötőt nem őrzik rendesen, így a bűnözők nyugodtan tevékenykedhetnek. Lépése azonban nem a várt reakciókat váltotta ki. Andreica a közösségi oldalára feltöltött videóban

azt állítja: éppen lejött egy hajóról, amelynek legénységétől százezer euróért egy kilogramm kokaint vásárolt.

A videóban bemutatta, hogy nyugodtan mozoghatott a kikötőben a gyanús csomaggal, anélkül, hogy bárki is ellenőrizte volna. Még a kikötői rendőrség és a vámparancsnokság épülete előtt is pózolt, majd az őrzött kapunk keresztül ellenőrzés nélkül távozhatott.

Andreica azt állítja:

az egész, többhektáros kiterjedésű kikötő területén egyetlen, legfeljebb két rendőrjárőr teljesít szolgálatot a személyzet hiánya miatt.

A poszt heves reakciókat váltott ki az érintettek részéről.

A tengerészek szabad szakszervezete és az Országos Közlekedési Munkavállalók Szövetsége (ITF) romániai fiókintézményének elnöke határozottan elutasította a vádakat.

„Ami az Europol bejegyzését illeti, a Szabad Tengerészek Szakszervezete és az ITF Románia úgy véli, hogy a közvéleményt megtévesztik azzal az állítással, hogy a hajókon dolgozó tengerészek kábítószer-kereskedők. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a világon nincs olyan eset, amikor hivatásos tengerészeket kábítószer- vagy magas kockázatú anyagokkal való kereskedésen kaptak volna” – szögezte le közleményében Adrian Mihălcioiu, az ITF Románia elnöke.

Szerinte a rendőrség kábítószer-ellenes osztályát, illetve a hírszerző, a szolgálatokat (SRI, SIE) is meg kellett volna előbb kérdezni, akkor pedig az a személy, aki ezt a videót készítette, amelynek semmi köze a valósághoz,

„rájött volna, hogy amit tett, az gyerekes volt”.

„Nem így kell felhívni a figyelmet egy jelenségre, főleg nem egy olyan társadalmi-szakmai kategóriát lejáratva, amely a világkereskedelem több mint 85 százalékát bonyolítja. Tiltakozunk, és felszólítjuk az Europol szakszervezetet, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a tengerészektől, és sürgősen vizsgálja felül a bejegyzését, amelynek semmi köze a valósághoz” – szögezte le Mihălcioiu, aki világ 1,8 millió tengerészének nevében írta alá közleményét.

Cosmin Dumitrache, a Román Hajózási Hatóság elnöke, is cáfolta Andreica állításait.

Szerinte

a tengerészek nem hagyhatják el a fedélzetet kábítószerrel vagy csempészáruval, ahogy azt Cosmin Andreica állítja.

„Minden hajót, amelyik a világ bármelyik kikötőjébe befut, ellenőriz a rendőrség, a vámhatóság, egész bizottságok szállnak fedélzetre. Minden tengerészt, aki elhagyja a fedélzetet, ellenőriznek, beleértve a kikötő elhagyását is. Rögzítik indulási és az érkezési idejér, van egy lista a fedélzeten tartózkodó személyekről” – mondta Dumitrache, aki szerint kizárt, hogy egy olyan személy, aki nem tagja a hajó legénységének, felmenjen a fedélzetre, hogy vásároljon valamit.

A belügyminisztérium szintén cáfolta a videóban elhangzottakat.

Eduard Ionescu, a bukaresti tárca szóvivője leszögezte: mindenre figyelemmel követnek, ami a kikötőben zajlik. Az országos rendőr-főkapitányság azt közölte: a kikötőben összesen több mint száz rendőri poszt van, amiből több mint nyolcvan betöltött, és egynél jóval több rendőrjárőr működik.

Sőt, a jelek szerint Andreica akár meg is ütheti a bokáját a videó miatt: Georgian Drăgan, a rendőrség szóvivője kijelentette, őszintén kételkedik abban, hogy az Europol elnöke kokaint vásárolt a kikötőben, de ha ez megtörtént, Andreica büntetőeljárást kockáztat. Azt is elmondta, hogy a román rendőrség vizsgálja az ügyet.

A szóvivőnek igaza lehet, Andreica ugyanis azt állítja: a csomagban valójában liszt volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Recept nélkül is kiadhatják a felírt gyógyszert a patikák

Kinyomtatott recept vagy elektronikus vénymásolat bemutatása nélkül is átvehetik gyógyszereiket a betegek, ha orvosuk az online elektronikus recept segítségével írt fel nekik térítéses vagy ingyenes (kompenzált) orvosságokat.

Recept nélkül is kiadhatják a felírt gyógyszert a patikák
2025. június 19., csütörtök

Minden harmadik romániai gyerek anyagi nélkülözésben él

Továbbra is súlyos problémát jelent a gyermekszegénység Romániában: az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2024-ben a 16 év alatti gyermekek közel harmada élt anyagi nélkülözésben.

Minden harmadik romániai gyerek anyagi nélkülözésben él
2025. június 19., csütörtök

Visszaváltási láz: áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltott vissza a romániai lakosság

A betétdíjas rendszer (SGR) elindítása óta idén áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltottak vissza a romániaiak – derül ki a rendszert működtető RetuRO és az Ecoteca Egyesület közös felméréséből.

Visszaváltási láz: áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltott vissza a romániai lakosság
2025. június 19., csütörtök

Kelemen: a kormányprogram készen van, az RMDSZ a fejlesztési és a művelődési tárcát kapja

A kormányprogram gyakorlatilag készen van, az RMDSZ két tárcát – a fejlesztésit és a művelődésit – kapja majd meg a várhatóan hamarosan megalakuló kormányban – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön.

Kelemen: a kormányprogram készen van, az RMDSZ a fejlesztési és a művelődési tárcát kapja
2025. június 19., csütörtök

PSD: szeretnénk, ha az RMDSZ a kormány tagja lenne

A Szociáldemokrata Párt (PSD) azt szeretné, ha az RMDSZ a hamarosan megalakuló kormány tagja lenne – jelentette be csütörtökön Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, miután a kormányalakításról egyeztetett Nicușor Dan államfővel.

PSD: szeretnénk, ha az RMDSZ a kormány tagja lenne
2025. június 19., csütörtök

Ion Iliescu állapota enyhén javult az újabb műtétet követően

Enyhén javult Ion Iliescu volt államfő állapota a szerda reggeli műtétet követően – jelentette be csütörtökön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kórháza.

Ion Iliescu állapota enyhén javult az újabb műtétet követően
2025. június 19., csütörtök

Şoşoacă: nem ismerjük el Nicuşor Dant Románia elnökének

Az SOS Románia nem ismeri el Nicuşor Dant Románia elnökének, ezért a párt nem vesz részt az államfő által csütörtökre a pártokkal meghirdetett egyeztetéseken – közölte Diana Şoşoacă, az SOS Románia elnöke.

Şoşoacă: nem ismerjük el Nicuşor Dant Románia elnökének
2025. június 19., csütörtök

Újabb orvosokat gyanúsít a DNA kenőpénz elfogadásával

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei csütörtök reggel a fővárosi Carol Davila Katonai Kórházban tartanak házkutatást egy több orvost érintő ügyben – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.

Újabb orvosokat gyanúsít a DNA kenőpénz elfogadásával
2025. június 19., csütörtök

Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt

Miközben Nicușor Dan államfő csütörtökön újabb egyeztetésre várja a parlamenti pártokat a kormányalakításról, a kabinet melegalakításáról tárgyaló négy párt között továbbra is feszült a viszony, és Dan sem elégedett a deficitcsökkentő programmal.

Feszültség árnyékolja be a kormányalakításra készülő pártok közötti viszonyt az államfővel való csütörtöki egyeztetések előtt
2025. június 18., szerda

Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovină) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA) szerdán.

Megjelent egy újabb ragályos kór, a juhhimlő