Fotó: Pinti Attila
A világjárvány idején bűncselekménygyanús közbeszerzéseket hajtottak végre, és alapos a gyanú, hogy az államnak jelentős károkat okozó más súlyos törvénysértések is történtek – derül ki a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot, majd veszélyhelyzet idején lebonyolított egészségügyi beszerzéseket vizsgáló parlamenti bizottság jelentéséből.
2023. április 18., 17:362023. április 18., 17:36
A jelentést a testület a képviselőház házbizottságához nyújtotta be, amely kedden továbbította a parlamenti frakcióknak, és 15 napon belül meg kell vitatnia a plénumnak – írta az Agerpres hírügynökség. A dokumentum szerint a meghallgatások és a vonatkozó dokumentumok átvizsgálása után a vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy a 2020. január 16. és 2022. március 9. közötti időszakban történtek bűncselekménygyanús közbeszerzések, ugyanakkor más törvénysértések gyanúja is felmerül.
A jelentés szerint a koronavírus elleni vakcinák beszerzésének kérdése „továbbra is vitatott téma”. A beszerzésekkel kapcsolatban egyrészt korrupció gyanúja merül fel, másrészt nem tudni, hogy pontosan mennyit költött az állam az oltóanyagok megvásárlására és mekkora összeget veszített a lejárt szavatosságú készítmények megsemmisítésével vagy eladományozásával.
Emellett túlárazott beszerzésekre is volt példa, illetve bizonyos esetekben előleget fizettek soha át nem vett termékekre - olvasható a dokumentumban. A jelentés kitér arra is, hogy sokan az illetékesek közül nem mentek el a vizsgálóbizottsági meghallgatásra, többek között Florin Cîţu volt miniszterelnök sem jelent meg a testület előtt. Ennek kapcsán leszögezték, meg kell vizsgálni, hogy milyen eszközök állnak a parlamenti vizsgálóbizottságok rendelkezésére „az igazság kiderítésére”, esetenként ugyanis „nem elegendő a kötelezettségre vagy bizonyos elvekre hivatkozni”.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot, majd veszélyhelyzet idején lebonyolított egészségügyi beszerzéseket vizsgáló parlamenti bizottság felállításáról 2021. november 3-i ülésén döntött a képviselőház plénuma.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion múlt héten bejelentette, hogy pártja közzétesz majd egy saját jelentést a járvány idején lebonyolított egészségügyi beszerzésekkel kapcsolatban.
Bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Bukarest ötödik kerületének volt polgármestere, Marian Vanghelie, valamint Daniel Tudorache első kerületi volt elöljáró ellen.
Rugalmasabbá, könnyebben alkalmazhatóbbá akarja tenni a közbeszerzésekre vonatkozó törvényt a bukaresti kormánykoalíció. A módosításokról várhatóan a közeljövőben kormányhatározattal rendelkeznek.
Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.
A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.
A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.
Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.
szóljon hozzá!