Fotó: Rostás Szabolcs
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a szeptember végére kitűzött helyhatósági választások kapcsán szerdán elmondta, előbb szeretne meggyőződni arról, hogy nem nő a koronavírusos esetek száma, és van egy erre a helyzetre kidolgozott, specifikus törvény. A tárcavezető azt is hozzátette ugyanakkor, hogy jelenleg nem fontolgatja a szükségállapot újbóli bevezetését.
2020. július 08., 15:102020. július 08., 15:10
2020. július 08., 15:122020. július 08., 15:12
Konstancai látogatása során az egészségügyi miniszter újságíróknak úgy nyilatkozott, nem akar most a választásokra gondolni. „Egészségügyi miniszter vagyok, járványhelyzetet kell kezelnünk, ismét nőnek az esetszámok, miután korábban csökkenőben voltak. Meg akarok győződni arról, hogy stabilizálódik az új esetek száma, és arról is, hogy van olyan törvényünk, amely lehetővé teszi a tevékenységünket, és majd akkor fogunk a politikával is foglalkozni, amikor a fertőződési ráta 0,6-0,7 százalékra csökken” – mondta Tătaru.
Kifejtette: a szükségállapotot akkor vezetik be újra, ha „egyik napról a másikra, exponenciálisan” megugranak az esetszámok, ami túl nagy terhet róna a sürgősségi osztályokra. Nelu Tătaru azt is elmondta, kedden például 11 800 elvégzett tesztből 397 volt pozitív, míg egy nappal korábban 4800 tesztből 250. Ez azt jelenti, hogy az elvégzett tesztek 5-6 százaléka pozitív a napi értékelések alapján. Hozzátette: azokban a megyékben nőtt az esetszám, ahol a lakosság mozgása intenzívebb volt.
Nelu Tătaru arra kérte az embereket, hogy tartsák be a távolságtartásra és higiéniára vonatkozó szabályokat, még akkor is, ha erről jelen pillanatban nem rendelkezik törvény. „Ugyanazokat a szabályokat kell betartanunk, amelyeket eddig is” – nyomatékosította az egészségügyi miniszter.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!