Iohannis ünnepi tanácsa: tartsák be az óvintézkedéseket, ha nem akarnak kórházba kerülni

Iohannis ünnepi tanácsa: tartsák be az óvintézkedéseket, ha nem akarnak kórházba kerülni

Fotó: Presidency.ro

December 27-én, vasárnap kezdődik a COVID-19 elleni oltási kampány az Európai Unióban, így Romániában is – jelentette be csütörtökön Klaus Iohannis államfő. Az elnök azt is közölte: az ünnepek idejére nem vezetnek be újabb korlátozásokat, de az eddigi óvintézkedések továbbra is érvényben maradnak.

Krónika

2020. december 24., 12:192020. december 24., 12:19

2020. december 24., 12:422020. december 24., 12:42

Iohannis elmondta, első szakaszban kis mennyiségű, „inkább szimbolikus” vakcinaadagot kap Románia, de utána további szállítmányok érkeznek majd, míg mindenki részesül belőle. Az elnök kihangsúlyozta, hogy az oltás biztonságos, hatékony, és a legmagasabb európai szabványok alapján engedélyezett. Hangsúlyozta, éppen ezért ő maga is, és a szakemberek is azt javasolják mindenkinek, hogy oltassa be magát.

Az elnök azt is közölte: az ünnepek idejére nem vezetnek be újabb korlátozásokat, de az eddigi óvintézkedések továbbra is érvényben vannak.

„Ezek az intézkedések kötelező jellegűek, nem opcionálisak, ez nem játék. Ezért kérem, tartsák be őket, ha nem akarnak az ünnepekre kórházba kerülni” – nyomatékosította Iohannis. Hozzátette: noha az utóbbi napokban csökkent az esetszám, továbbra is sokan szorulnak intenzív terápiás kezelésre, és magas a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma is.

„Kedves románok, vigyázzanak magukra az ünnepek alatt, vigyázzanak szeretteikre, tartsák be az óvintézkedéseket. Egészséget és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!” – zárta beszédét az államfő.

Iohannis azt követően tett sajtónyilatkozatot, hogy a COVID-19 járvány kezeléséről tanácskozást tartott Florin Cîţu miniszterelnökkel, Dan Barna kormányfőhelyettessel, Nicolae Ciucă védelmi miniszterrel, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel, Lucian Bode belügyminiszterrel és Raed Arafat belügyi államtitkárral, az országos katasztrófavédelem vezetőjével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük

Csak a gyakori, illetve karantént igénylő betegségekben szenvedőknek és a betegség miatt 25 százalékkal csökkentett munkaidőben dolgozó alkalmazottaknak kell majd 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot (CASS) fizetniük.

A szülési szabadságon lévő kismamáknak nem fog kelleni 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük
2024. április 11., csütörtök

Iohannis a NATO-főtitkári tisztség megpályázása kapcsán: nincs jelentősége annak, hogy a jelölésem hány tagállam támogatja

Klaus Iohannis államfő csütörtökön Vilniusban a sajtónak elmondta, hogy a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozójának keretében NATO-val kapcsolatos kérdésekről a főtitkári posztra való bejelentkezéséről is tárgyalt.

Iohannis a NATO-főtitkári tisztség megpályázása kapcsán: nincs jelentősége annak, hogy a jelölésem hány tagállam támogatja
2024. április 11., csütörtök

Jónak tartja régiója gazdasági helyzetét a romániaiak fele, sokak szerint okoz gondot az egészségügy helyzete

A romániaiak fele inkább jónak, 13 százaléka pedig nagyon rossznak tartja régiója jelenlegi gazdasági helyzetét – derül ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett Eurobarométer felméréséből.

Jónak tartja régiója gazdasági helyzetét a romániaiak fele, sokak szerint okoz gondot az egészségügy helyzete
2024. április 11., csütörtök

Egy rendőr bántalmazása miatt jelentős pénzbüntetést kell fizetnie Diana Şoşoacă szenátor férjének

Hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen 18 ezer lej pénzbüntetés kifizetésére kötelezte csütörtökön a bukaresti ítélőtábla Silvestru Şoşoacát, aki 2021 decemberében bántalmazott egy rendőrt.

Egy rendőr bántalmazása miatt jelentős pénzbüntetést kell fizetnie Diana Şoşoacă szenátor férjének
2024. április 11., csütörtök

Egy gyógyszer helytelen adagolása miatt halt meg 20 beteg egy bukaresti kórház intenzív osztályán egy asszisztens szerint

Az egészségügyi minisztérium a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházba küldi az ellenőrző testületét, miután az egészségügyi intézmény igazgatója feladatai végrehajtásának akadályoztatására panaszkodott.

Egy gyógyszer helytelen adagolása miatt halt meg 20 beteg egy bukaresti kórház intenzív osztályán egy asszisztens szerint
2024. április 11., csütörtök

A román állampolgárok kétharmada állítja, hogy gyakran találkozik hamis hírekkel

Is this trUE? címmel dezinformáció-ellenes kampányt folytat márciustól júniusig az Európai Bizottság romániai képviselete. A kampány célja, hogy felhívja a polgárok figyelmét a félretájékoztatás jelenségére.

A román állampolgárok kétharmada állítja, hogy gyakran találkozik hamis hírekkel
2024. április 11., csütörtök

Több mint egy tucat párt és több független jelölt is versenybe száll az európai parlamenti választásokon

Tizenöt párt, választási és politikai szövetség nyújtotta be a Központi Választási Irodához (BEC) az európai parlamenti (EP-) választásokon induló jelöltjeinek listáját. Emellett hét független jelöltet is iktattak.

Több mint egy tucat párt és több független jelölt is versenybe száll az európai parlamenti választásokon
2024. április 11., csütörtök

Fegyelmi vizsgálatot indít a börtön a drogos gázoló ellen, amiért engedély nélkül adott interjút

Fegyelmi vizsgálatot rendelt el a Poarta Albă-i börtön vezetősége, miután a drogos állapotban két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascu az apja telefonján keresztül interjút adott Marian „Ceauşescu” Moroşanu aktivistának.

Fegyelmi vizsgálatot indít a börtön a drogos gázoló ellen, amiért engedély nélkül adott interjút
2024. április 11., csütörtök

Felmérés: nagyon nem jött be a PNL-nek és a PSD-nek a választási szövetség, küszöb alatt az RMDSZ

Jókora kudarcnak tűnik a kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) választási összefogása: egy friss felmérés szerint a közös európai parlamenti lista csupán a voksok valamivel több mint 30 százalékát kapná meg.

Felmérés: nagyon nem jött be a PNL-nek és a PSD-nek a választási szövetség, küszöb alatt az RMDSZ
2024. április 10., szerda

FRISSÍTVE – A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA-t a Greenpeace – Megszólalt a svéd vállalat

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet azzal vádolja a svéd IKEA kiskereskedelmi vállalatot, hogy részt vesz a romániai ősi erdők bútorgyártás céljából történő kiirtásában.

FRISSÍTVE – A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA-t a Greenpeace – Megszólalt a svéd vállalat