London a palesztin állam elismerésével fenyegetve próbál nyomást gyakorolni Izraelre

London

Zsarolás. Keir Starmer brit miniszterelnök szerint London elismeri a palesztin államot, ha Izrael nem tesz lépéseket a kétállami megoldás felé

Fotó: X/Keir Starmer

Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.

Hírösszefoglaló

2025. július 30., 09:302025. július 30., 09:30

„Izrael visszautasítja az Egyesült Királyság miniszterelnökének nyilatkozatát” – olvasható az izraeli diplomáciai tárca London bejelentésére reagáló bejegyzésében.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is megszólalt az ügyben. Mint mondta, Keir Starmer brit miniszterelnök megjutalmazta „a Hamász szörnyű terrorizmusát és megbüntette annak áldozatait”.

Idézet
Ma egy dzsihadista állam Izrael határán, holnap már Nagy-Britanniát fogja fenyegetni”

– hangsúlyozta az izraeli kormányfő.

Keir Starmer brit miniszterelnök kedden jelentette be, hogy Nagy-Britannia szeptemberben elismeri a palesztin államot, ha Izrael addig nem egyezik bele a gázai tűzszünetbe és nem tesz érdemi lépéseket a Gázában kialakult „rettenetes állapotok” megszüntetésére, nem teszi egyértelművé, hogy tartózkodik ciszjordániai területek annektálásától és nem kötelezi el magát

egy olyan hosszú távú békefolyamat mellett, amely elvezet a kétállami megoldáshoz.

A londoni miniszterelnöki hivatal által Starmer nyilatkozata után röviddel ismertetett részletes állásfoglalás szerint a brit kormány azonnali tűzszünetet követel Gázában „a mészárlás megállítása érdekében”, és követeli annak lehetővé tételét is, hogy az ENSZ az éhínség megakadályozása végett humanitárius segélyeket küldhessen az övezetbe.

A Downing Street szerint átfogó tervet kell kidolgozni a Gázában kialakult „nyomorúságos helyzet” felszámolására és a hosszú távú rendezés elérésére.

Ennek részeként

ki kell vonni az izraeli fegyveres erőket Gázából, és meg kell szüntetni a Hamász iszlamista szerveződés uralmát az övezetben

– fogalmaz keddi állásfoglalásában a londoni miniszterelnöki hivatal.

A kommüniké szerint Nagy-Britannia elkötelezte magát a palesztin állam elismerése mellett egy olyan megújuló békefolyamat részeként, amely elvezet a kétállami megoldáshoz, és garantálja Izrael biztonságát egy életképes és szuverén palesztin állam szomszédságában.

A keddi londoni kormányzati állásfoglalás leszögezi, hogy a Hamász terrorszervezet felelős az Izraelben 2023. október 7-én elkövetett atrocitásokért.

Az Izrael déli térségében elkövetett terrortámadásban ezerkétszáz ember meghalt, háromezren megsebesültek, és a szervezet fegyveresei túsznak Gázába hurcoltak 251 embert, akik közül sokan még mindig nem térhettek haza vagy már meghaltak.

Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter kedden egy kongresszuson a Gázai övezet ismételt megszállását követelte.

A térségből történt izraeli kivonulás 20. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a part menti térség „Izrael elkülöníthetetlen részét képezi”.

2005-ben több mint 8000 izraeli telepest és katonát evakuáltak a térségből.

„Ki gondolta volna 20 éve, hogy a Gázai övezet olyan lesz, mint most?” – vetette fel Szmotrics és jelezte, hogy ismét megvannak az előfeltételei a térség újbóli betelepítésének.

„Az, hogy még mindig a kormányban vagyok, valószínűleg azért van, mert jó okaim vannak azt hinni, hogy pozitív dolgok fognak történni” – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

New York-i lövöldözés: eltéveszthette kiszemelt áldozatait a négy embert meggyilkoló férfi

Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.

New York-i lövöldözés: eltéveszthette kiszemelt áldozatait a négy embert meggyilkoló férfi
2025. július 29., kedd

Közlekedési biztos: az európai utak, hidak és vasutak akadályozzák a gyors reakciót orosz támadás esetén


Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.

Közlekedési biztos: az európai utak, hidak és vasutak akadályozzák a gyors reakciót orosz támadás esetén
2025. július 29., kedd

Zelenszkij jubilál, miután Trump lerövidítette a Putyinnak adott ultimátum határidejét

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.

Zelenszkij jubilál, miután Trump lerövidítette a Putyinnak adott ultimátum határidejét
2025. július 29., kedd

Palesztin Hatóság: a Hamász tegye le a fegyvert és adja át a hatalmat Gázában!

A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.

Palesztin Hatóság: a Hamász tegye le a fegyvert és adja át a hatalmat Gázában!
2025. július 29., kedd

Több embert megölt, majd magával is végzett egy fegyveres férfi New Yorkban

Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.

Több embert megölt, majd magával is végzett egy fegyveres férfi New Yorkban
2025. július 28., hétfő

Fogást talált Európa a Temun

A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.

Fogást talált Európa a Temun
Fogást talált Európa a Temun
2025. július 28., hétfő

Fogást talált Európa a Temun

2025. július 28., hétfő

Ukrajnai háború: Trump kurtított az általa szabott határidőn

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.

Ukrajnai háború: Trump kurtított az általa szabott határidőn
2025. július 28., hétfő

Az EU-biztos védi az Amerikával kötött vámegyezséget, Orbán szerint Trump Von der Leyent reggelizett

Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt – értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített kereskedelmi megállapodást.

Az EU-biztos védi az Amerikával kötött vámegyezséget, Orbán szerint Trump Von der Leyent reggelizett
2025. július 28., hétfő

CIA-igazgató: Hillary Clinton ellen is eljárás indulhat a Trump állítólagos orosz kapcsolatairól szóló álhírek terjesztése miatt

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben.

CIA-igazgató: Hillary Clinton ellen is eljárás indulhat a Trump állítólagos orosz kapcsolatairól szóló álhírek terjesztése miatt
2025. július 28., hétfő

Orbán Viktor a választások időpontjáról: a lehető legkorábbi dátummal kell számolni

A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.

Orbán Viktor a választások időpontjáról: a lehető legkorábbi dátummal kell számolni