Klaus Iohannis és felesége Tanzániában
Fotó: Presidency.ro
Klaus Iohannis államfő december 2-4. között részt vesz az ENSZ 28-ik éghajlatváltozási konferenciáján (COP28) Dubajban, az Egyesült Arab Emírségekben – közölte kedden a bukaresti államelnöki hivatal.
2023. november 28., 19:302023. november 28., 19:30
2023. november 28., 19:382023. november 28., 19:38
A közlemény értelmében eddig 140 állam- és kormányfő erősítette meg, hogy beszédet mond országa nevében a klímacsúcson. A Cotroceni-palota szerint ezek a beszédek – amelyek az ENSZ szabályai szerint a felszólalók nagy száma miatt körülbelül három percre korlátozódnak – „megalapozzák majd a két hétig tartó tárgyalásokat, amelyeken várhatóan a kormányzati, üzleti, civil és tudományos szféra több tízezer képviselője vesz részt”.
Az államelnök egyébként már pénteken, december elsején elutazik Dubajba. Emiatt a román nemzeti ünnepen tartandó fogadást a hagyományokkal ellentétben nem este, hanem kora délután rendezik a Cotroceni-palotában.
Az ENSZ-konferencián elhangzó beszédében az elnöki hivatal szerint Iohannis arra fog rávilágítani, hogy az éghajlatváltozás egyre gyorsul, és hatásai világszerte katasztrofálisak. A közlemény szerint az államfő sürgetni fogja az eddigi klímavállalások végrehajtását. Emellett hangsúlyozza majd az éghajlati és környezeti nevelés jelentőségét a romániai oktatási rendszerben. Ugyanakkor kiemeli majd Románia törekvését az üvegházhatású gázok kibocsátásának további csökkentésére, valamint nyitottságát a többoldalú együttműködésre az ország klímadiplomáciája szempontjából fontos kérdésekben.
Egy évvel második ötéves mandátumának lejárta előtt afrikai körútra indul Klaus Iohannis államfő – fölmerül azonban a kérdés, hogy a meglehetősen borsos árú utazgatásnak lesz-e valamilyen konkrét politikai vagy gazdasági hozadéka Románia számára.
Az állam- és kormányfők tanácskozása mellett Klaus Iohannis szombaton részt vesz a Románia által támogatott Net Zero Nuclear kezdeményezést népszerűsítő rendezvényen is. Ezen az eseményen az atomenergiának az energiabiztonság megvalósításában és a globális karbonmentesítési folyamatban betöltött szerepéről fog beszélni.
Klaus Iohannis vasárnap részt vesz azon a rendezvényen, amelyen Románia csatlakozik a Nemzetközi Napenergia Szövetséghez. Hétfőn pedig főszónokként vesz részt a Fenntartható Innováció Fórumán, hogy szélesítse a párbeszédet a nem állami szereplőkkel, amelyek jelentősége kulcsfontosságú az éghajlatváltozás korlátozásában.
Klaus Iohannis elnök nemrég érkezett haza tíz napos afrikai körútjáról, ahol november 14-23. között Kenyában, Tanzániában, a Zöld-foki Köztársaságban és Szenegálban tett látogatást. A román államfő afrikai körútját megannyi kérdőjel övezte, elsősorban annak hasznát illetően. Iohannis külföldi útjai ugyanakkor számos vitát gerjesztettek amiatt is, mert az államfői hivatal az utóbbi években luxusgépeket bérelt az elnöki utakra, a költségekről ugyanakkor nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem volt hajlandó beszámolni.
A Kenyában állami látogatáson tartózkodó román államfő szerdán a Nairobi Nemzeti Parkban tett látogatása során találkozott Alfred Nganga Mutua kenyai természetvédelmi miniszterrel és Erustus Kangával, a Kenya Wildlife Service főigazgatójával.
A napokban immár sokadik alkalommal kellett új börtönbe költöztetni Konsztantinosz Passzariszt, a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott, jelenleg fogva tartott bűnözőt, akit több mint húsz éve ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre.
Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.
A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.
Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.
A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.
Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.
Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.
A stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén – közölte vasárnap Emil Drăgănescu, Prahova megye prefektusa.
Nincs napirendben a bukaresti kormánykoalícióban az elnökválasztás időpontjának áthelyezése – jelentette ki Ionuț Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.
A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.
1 hozzászólás