Igencsak véleményes, hogy nagy téttel bíró látogatás vagy csupán késő őszi nyaralás Iohannis afrikai körútja

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Egy évvel második ötéves mandátumának lejárta előtt afrikai körútra indul Klaus Iohannis államfő – fölmerül azonban a kérdés, hogy a meglehetősen borsos árú utazgatásnak lesz-e valamilyen konkrét politikai vagy gazdasági hozadéka Románia számára, vagy csupán közpénzből zajló elnöki kéjutazásról van szó?

Krónika

2023. november 09., 12:212023. november 09., 12:21

Az elnök útitervében szereplő országok távolról sem tartoznak Románia legfontosabb kereskedelmi partnerei közé.

Iohannis november 14. és 23. között három állami látogatást tesz Kenyában, Tanzániában és a Zöld-foki szigeteken, valamint hivatalos látogatást tesz Szenegálban. A Digi 24 szerint mivel az elnöki adminisztráció augusztus óta kimerítette a költségvetését,

a kormány további 7 millió lejt utalt ki számára az év végi projektekre, köztük erre az afrikai körútra.

Ez tulajdonképpen nem is olyan sok pénz, legalábbis ha a korábbi a korábbi dél-amerikai és ázsiai körutakat nézzük, amelyek egyenként több mint 1 millió euróba kerültek.

Az elnök úti céljainak mindegyik turistaparadicsomnak számít,

a Zöld-foki szigetek például fehér homokos strandjairól és türkizkék tengerpartjairól híres.

Azonban a Románia és a Zöld-foki szigetek közötti kétoldalú kereskedelem volumene annyira nem indokolná a látogatást, mivel az idei év első hét hónapjában Románia 60 euró, azaz mintegy 300 lej értékben importált árut a szigetekről. Persze lehet, hogy a látogatás célja éppen a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fellendítése – ami az adatok ismeretében nem lenne kis munka.

Az államfő a tervek szerint ellátogat Kenyába is, amely 50 nemzeti parkjával és rezervátumával a világ legjobb szafaricélpontjának számít. Románia innen kávét, halat, datolyát, fügét és ananászt importál, cserében telefonokat exportál.

Szenegálból, Afrika egyik legfontosabb kulturális központjából Románia titánércet importál, és hűtőszekrényeket és fagyasztókat exportál.

Az elnöki körút utolsó célpontja Tanzánia, amely a világ legértékesebb nemzeti parkjainak és vadrezervátumainak otthona.

Innen Románia korlátozott mennyiségű halat, kávét és datolyát hoz be. Cserében autókat, autóalkatrészeket és tartozékokat ad el.

A kereskedelmi mérleg mind a négy ország esetében Bukarest javára billen, vagyis nagyobb értékben exportál, mint amekkorában különböző termékeket hoz be.

Így aztán kijelenthető, hogy az államfő nem vállalja túl magát, amikor körútja során a politikai párbeszéd újraindításának és a gazdasági kapcsolatok újjáélesztésének nehéz feladatát tűzi ki célul.

Mint arról beszámoltunk,

Iohannis külföldi útjai számos vitát gerjesztettek, elsősorban azért, mert az államfői hivatal az utóbbi években luxusgépeket bérelt az elnöki utakra, a költségekről ugyanakkor nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem volt hajlandó beszámolni.

Ennek nyomán Claudiu Năsui, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője szerdán be is jelentette: bepereli az elnöki hivatalt, mivel „megtagadta” a 2010 és 2023 közötti államfők utazásaival kapcsolatos közérdekű információk közzétételét.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt
2025. július 11., péntek

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot

Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot
2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor
2025. július 10., csütörtök

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya

A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya