Ideiglenes vagy állandó lakhelye szerinti megyében szavazhat decemberben a választópolgár

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

A romániai választópolgárok az ideiglenes lakhelyüknek megfelelő szavazókörzetnél is voksolhatnak a december 6-ai parlamenti választásokon, függetlenül attól, hogy mikor jegyeztették be magukat erre a címre – döntötte el hétfői ülésén a Központi Választási Iroda (BEC).

Krónika

2020. november 24., 08:202020. november 24., 08:20

Az ebben a helyzetben levő állampolgárok akkor is élhetnek szavazati jogukkal, ha az ideiglenes lakhelyről szóló igazolás március 1-je és december 6-a között érvényét vesztette. A hétfői ülésen elfogadott határozat értelmében amennyiben a választópolgár azon a településen tartózkodik, ahol állandó lakhelye van, akkor csak abban a választókörzetben szavazhat, amelyhez lakhelye alapján tartozik. Amennyiben nem szerepel az állandó választási listán, pótlistára vezetik fel a nevét.

Amennyiben a választópolgár azon a településen tartózkodik, ahol ideiglenes lakhelye van, ami nem esik egybe azzal, ahol állandó lakhelye található, akkor csak abban a választókörzetben szavazhat, amelyhez ideiglenes lakhelye szerint tartozik, függetlenül attól, hogy mikor váltotta ki ideiglenes lakóhelyi igazolását.

Ha a választó a választásokat megelőzően nem kérte felvételét az állandó választási listára, pótlistára vezetik fel a nevét.

Amennyiben a választások napján a választópolgár nem tartózkodik sem azon a településen, ahol az állandó, sem pedig azon, amelyen az ideiglenes lakhelye van, bármelyik szavazókörzetben leadhatja a voksát azzal a feltétellel, hogy ez vagy abban a megyében legyen, ahol az állandó, vagy abban, amelyben az ideiglenes lakhelye van. A szavazó nevét ez esetben is a pótlistára vezetik fel.

Az Agerpres hírügynökség ismertetése szerint amennyiben a szavazónak egyazon településen van az állandó és az ideiglenes lakhelye, akkor szavazhat akár abban a körzetben, ahová az állandó lakhelye tartozik, akár abban, ahová az ideiglenes lakhelyét sorolták be, ez utóbbi esetben nevét felvezetik a pótlistára.

A BEC ugyanakkor leszögezi, hogy valamennyi olyan állampolgár is élhet szavazati jogával a december 6-ai parlamenti választásokon, akinek ideiglenes lakóhelyi igazolása március 1-je és december 6-a között lejárt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Védelmi kiadásokra szánt pénzekből építhet autópályákat Románia

Védelmi fejlesztésekre szánt pénzekből építhet autópályákat Románia a NATO azon tervével összhangban, hogy háború esetén gyors folyosókat hozzon létre a páncélos egységek mozgásának megkönnyítésére.

Védelmi kiadásokra szánt pénzekből építhet autópályákat Románia
2025. július 02., szerda

Bekrepált a net, a mobilhálózat, a kábeltévé? Távközlési incidensek és magyarázatok

Tavaly több mint 860 biztonsági incidens tette részlegesen elérhetetlenné az internet-, telefon- és televíziós szolgáltatásokat Romániában, ami 70 százalékkal több, mint 2023-ban, amikor 497 üzemzavart regisztráltak.

Bekrepált a net, a mobilhálózat, a kábeltévé? Távközlési incidensek és magyarázatok
2025. július 02., szerda

A kormányfő új vezetőséget nevezett ki az adóhatóság élére

Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy új vezetőséget nevezett ki az országos adóhatóság (ANAF) élére.

A kormányfő új vezetőséget nevezett ki az adóhatóság élére
2025. július 02., szerda

Növelik az áfát, a jövedéki és osztalékadót, egészségbiztosítási hozzájárulást vetnek egyes nyugdíjakra – ismertette a kormányfő a deficitcsökkentési tervet

Megmarad a kétkulcsos áfa, de két százalékponttal emelkedik az általános forgalmi adó, és szintén a deficit csökkentése érdekében megemelik a dohány- és alkoholtermékek, továbbá az üzemanyagok jövedéki adóját.

Növelik az áfát, a jövedéki és osztalékadót, egészségbiztosítási hozzájárulást vetnek egyes nyugdíjakra – ismertette a kormányfő a deficitcsökkentési tervet
2025. július 02., szerda

Vádat emeltek Călin Georgescu ellen legionárius propaganda terjesztéséért

Legionárius propaganda terjesztése miatt vádat emeltek Călin Georgescu volt független államfőjelölt ellen – közölte szerdai közleményében a legfőbb ügyészség.

Vádat emeltek Călin Georgescu ellen legionárius propaganda terjesztéséért
2025. július 02., szerda

Hivatalos: megvan, milyen feladatokat kell ellátnia Tánczos Barnának kormányfőhelyettesként

Ilie Bolojan miniszterelnök a Hivatalos Közlönyben szerdán közzétett határozataiban megszabta az öt kormányfőhelyettes feladatkörét.

Hivatalos: megvan, milyen feladatokat kell ellátnia Tánczos Barnának kormányfőhelyettesként
2025. július 02., szerda

A DNA nem enged: megfellebbezték az Elena Udrea szabadlábra helyezéséről szóló ítéletet ügyészségi források szerint

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) megfellebbezte a ploiești-i bíróság ítéletét Elena Udrea feltételes szabadlábra helyezéséről – értesült szerdán ügyészségi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

A DNA nem enged: megfellebbezték az Elena Udrea szabadlábra helyezéséről szóló ítéletet ügyészségi források szerint
2025. július 02., szerda

Kánikula a nyugati országrészben: 37 fokig is felkúszhat a hőmérők higanyszála

Csütörtökön elsőfokú hőségriasztás van érvényben 15 nyugat- és dél-romániai megyében – figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kánikula a nyugati országrészben: 37 fokig is felkúszhat a hőmérők higanyszála
2025. július 02., szerda

Két személyt őrizetbe vettek a több ezer külföldit román iratokhoz juttató hivatalnokhálózat ügyében

Orosz, ukrán és moldovai állampolgárokat hamis román személyazonossági okmányokhoz juttató Botoșani megyei hivatalnokok ellen indított büntetőeljárást a legfőbb ügyészség.

Két személyt őrizetbe vettek a több ezer külföldit román iratokhoz juttató hivatalnokhálózat ügyében
2025. július 02., szerda

F-16-osok, Ro-Alert: újabb orosz dróntámadás a román határ közelében

Oroszország szerda hajnalban újabb dróntámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán civil infrastruktúra és folyami kikötők ellen, ezért a román légierő két F-16-os harci gépet küldött a térségbe megfigyelés alatt tartani a román légteret.

F-16-osok, Ro-Alert: újabb orosz dróntámadás a román határ közelében