Nagyon kell. A bukaresti illetékesek minden követ megmozgatnak, hogy Málta adja ki a szökevény herceget
Fotó: Wikipédia/Flickr
Nem hagyja annyiban Románia, hogy az illetékes máltai bíróság elutasította a Romániában korrupció miatt szabadságvesztésre ítélt Pál herceg kiadatását.
2024. május 21., 11:002024. május 21., 11:00
A szigetország bírósága hétfőn utasította el Románia kérelmét a 2024. szökésben lévő román herceg kiadatására.
A máltai bírák a meghallgatások során arra a következtetésre jutottak, hogy fennáll a „valós veszélye” annak, hogy Paul Lambrino alapvető jogai sérülnek, ha kiadják, hogy Romániában töltse le börtönbüntetését, ezért elutasították a kérést, hogy adják át Romániának.
A döntés ellen 3 napon belül lehet fellebbezni, és
„A román állam minden jogi eszközt felhasznál, hogy minden szökevényt visszahozzon az országba. Ebből az alkalomból meg kell említenem a legújabb lépést ebbe az irányba. A brassói táblabíróságon dolgozó kollégáim az Európai Unió Bírósága elé terjesztették az ügyet, hogy az döntsön több előzetes kérdésben. Alapvetően arról, hogy
Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint a bíróságok csak kivételes körülmények között tagadhatják meg az európai elfogatóparancs végrehajtását. Az EJEB például elítélte Belgiumot, miután az megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását (Castano kontra Belgium)” – mondta Alina Gorghiu.
A román rendőrségtől kapott információk alapján sikerült elfogniuk a máltai hatóságoknak a nemzetközi körözés alatt álló Pál herceget – jelentette be hétfőn Benone Matei, a román rendőrség vezetője.
Pál máltai ügyvédje, Jason Azzopardi emlékeztetett, hogy a francia bíróságok elutasítottak egy hasonló kiadatási kérelmet, ami arra utal, hogy
„Röviden: ha egy román szökevényt X államban megtalálnak, és elindítjuk a kiadatási eljárást, a román államnak lehetőséget kell kapnia arra, hogy képviselőt küldjön, aki közvetlenül fogalmazhat meg kéréseket, javasolhat bizonyítékokat, gyakorolhat jogorvoslatokat. Hogy kifejtse a román állam álláspontját. (…) A mi szempontunkból az uniós jogszabályokat nem megfelelően alkalmazzák, és ezt a véleményünket minden lehetséges érvvel együtt fogjuk kifejteni az EUB bírái előtt” – tette hozzá Gorghiu.
Mint arról beszámoltunk,
Pál herceg három év és négy hónap letöltendő börtönbüntetést kapott egy romániai korrupciós ügyben, amelynek vádlottjai lefizették a visszaszolgáltatási hatóság tagjait. Az ügy kiindulópontja a 75 éves Pál herceg, aki a román királyi család tagjaként követelte vissza Bukarest határában a kommunizmus idején elkobzott băneasai királyi farmot (növénytani kutatóállomást) és a snagovi erdő egy részét. A terület a román főváros északi részén fekszik, amely a legértékesebbnek számít az ingatlanpiacon.
Ekkor felbérelte Remus Truicát, Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök tanácsadóját, hogy „intézkedjen”.
Utóbbi bevonta Tal Silberstein és Benyamin Steinmetz izraeli üzletembereket, akik kenőpénzt fizettek a román restitúciós hatóság tagjainak, hogy Pál javára döntsenek. A herceg cserébe a visszakövetelt ingatlanok értékének 50–80 százalékát fizette ki nekik. Pál megkapta az ingatlanokat, amivel több mint 145 millió eurós kárt okoztak a román államnak. A vádirat szerint mindez 2006 és 2013 között történt. A 2020 decemberében hozott bírósági döntés – mellyel Truicát hét év szabadságvesztésre ítélték, a két izraeli üzletember 5–5 év börtönbüntetést kapott –
Nem adja ki Franciaország Romániának a korrupció miatt elítélt Pál herceget: a francia igazságszolgáltatás jogerősen elutasította a szökevény kiadatását – erősítette meg Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
A három év és négy hónap letöltendő börtönbüntetést kapó Pál herceget nem találta otthon a rendőrség, akkori értesülések szerint Portugáliába szökött. A hatóságok másfél évvel később bukkantak a nyomára Párizsban.
„A franciaországi elsőfokú bíróság a román bíróság törvénytelen összetételére hivatkozva utasította el az átadást. Pontosabban arra, hogy az egyik bíró nem tette le a hivatali esküt, amikor beiktatták” – mondta akkor Alina Gorghiu.
„Az ügyész fellebbezett az ügyben, de a fellebbezési határidőn belül nem indokolta meg a fellebbezését, így azt elutasították, és az alapfokú bíróság ítélete jogerőre emelkedett. A francia igazságügyi minisztériumnál is panaszt tettünk. Továbbítottam a román hatóságok megdöbbenését, és kértem őket, hogy találjanak megoldást. Megkértem francia kollégámat is, hogy az illetékes szervekkel ellenőriztesse az emberi és eljárási hibákat ebben az ügyben” – mondta Alina Gorghiu.
A herceget a Máltai Lovagrend tagjává való fogadás ígéretével csalták lépre.
A beszámolók szerint egy luxusüdülőben vették őrizetbe, ahol a Máltai Lovagrend tartotta rendezvényét, amelyen az előzetes ígéretek szerint őt is lovaggá ütötték volna.
Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.
A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.
A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.
Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.
szóljon hozzá!