Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget

Nem adja ki Franciaország Romániának a korrupció miatt elítélt Pál herceget: a francia igazságszolgáltatás jogerősen elutasította a szökevény kiadatását – erősítette meg Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.

Krónika

2024. április 06., 19:022024. április 06., 19:02

„A franciaországi elsőfokú bíróság a román bíróság törvénytelen összetételére hivatkozva utasította el az átadást. Pontosabban arra, hogy az egyik bíró nem tette le a hivatali esküt, amikor beiktatták” – mondta Alina Gorghiu a G4Media portálnak. A román hatóságok több mint három éve próbálják hazaszállítani a királyi család el nem ismert tagját, akit 2020 decemberében három év négy hónap börtönbüntetésre ítéltek a băneasai királyi gazdaság törvénytelen visszaszolgáltatása ügyében.

Alina Gorghiu hangsúlyozta, hogy az igazságügyi tárca nem passzívan szemlélte az eljárást.

„Időben továbbítottuk az összes dokumentumot, amit kértek, beleértve a fogva tartási körülményekre vonatkozókat a börtönben, ahova került volna, és amelyek megfelelnek az európai normáknak” - hangsúlyozta Alina Gorghiu.

Szerinte a francia bíróság túllépte az európai elfogatóparancsról szóló 2002/584-es határozat szerinti hatáskörét.

Idézet
Az ügyész fellebbezett az ügyben, de a fellebbezési határidőn belül nem indokolta meg a fellebbezését, így azt elutasították, és az alapfokú bíróság ítélete jogerőre emelkedett.

A francia igazságügyi minisztériumnál is panaszt tettünk. Továbbítottam a román hatóságok megdöbbenését, és kértem őket, hogy találjanak megoldást. Megkértem francia kollégámat is, hogy az illetékes szervekkel ellenőriztesse az emberi és eljárási hibákat ebben az ügyben” – mondta Alina Gorghiu.

korábban írtuk

Párizsban csípték nyakon a romániai börtön elől másfél éve menekülő Pál herceget
Párizsban csípték nyakon a romániai börtön elől másfél éve menekülő Pál herceget

Párizsban elfogták Romániai Pál Fülöp herceget, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, ugyanis nyoma veszett, miután 2020 decemberében jogerős börtönbüntetést kapott.

Az igazságügyi miniszter szerint

a román és a francia hatóságok közötti összekötőként tevékenykedő bíró és a végrehajtó bíróság keresi a megoldást a kiadatási eljárás újraindítására, és amint sikerül megtalálni, elkezdik a folyamatot.

Mint arról beszámoltunk, Pál herceget 2022 júniusában vették őrizetbe Párizsban, mivel nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene, ugyanis nyoma veszett, miután 2020 decemberében jogerős börtönbüntetést kapott.

Pál herceg három év és négy hónap letöltendő börtönbüntetést kapott egy romániai korrupciós ügyben, amelynek vádlottjai lefizették a visszaszolgáltatási hatóság tagjait.

Az ügy kiindulópontja a 75 éves Pál herceg, aki

a román királyi család tagjaként követelte vissza Bukarest határában a kommunizmus idején elkobzott băneasai királyi farmot (növénytani kutatóállomást) és a snagovi erdő egy részét.

A terület a román főváros északi részén fekszik, amely a legértékesebbnek számít az ingatlanpiacon.

korábban írtuk

Elárverezi a román adóhatóság a vesztegetés miatt börtönbüntetésre ítélt Pál herceg egyik kúriáját
Elárverezi a román adóhatóság a vesztegetés miatt börtönbüntetésre ítélt Pál herceg egyik kúriáját

Királyi körülmények között lakhat, aki hajlandó több mint egymillió lejt áldozni egy festői ingatlanra: a román adóhatóság (ANAF) arra készül, hogy elárverezze a vesztegetés miatt jogerősen elítélt Pál herceg kúriáját.

A herceg jogtalanul követelte vissza az ingatlanokat, visszaszolgáltatási kérelmére négy éven át nem kapott választ.

Ekkor felbérelte Remus Truicát, Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök tanácsadóját, hogy „intézkedjen”. Utóbbi bevonta Tal Silberstein és Benyamin Steinmetz izraeli üzletembereket, akik kenőpénzt fizettek a román restitúciós hatóság tagjainak, hogy Pál javára döntsenek.

A herceg cserébe a visszakövetelt ingatlanok értékének 50–80 százalékát fizette ki nekik. Pál megkapta az ingatlanokat, amivel több mint 145 millió eurós kárt okoztak a román államnak.

A vádirat szerint mindez 2006 és 2013 között történt. A 2020 decemberében hozott bírósági döntés – mellyel Truicát hét év szabadságvesztésre ítélték, a két izraeli üzletember 5–5 év börtönbüntetést kapott – érvénytelenítette a visszaszolgáltatást, és visszahelyezte a román állam tulajdonába az ingatlanokat.

A három év és négy hónap letöltendő börtönbüntetést kapó Pál herceget nem találta otthon a rendőrség, akkori értesülések szerint Portugáliába szökött. A hatóságok másfél évvel később bukkantak a nyomára Párizsban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 16., vasárnap

Továbbra is stabil Ferenc pápa klinikai állapota

Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil, ami megerősíti az utóbbi egy hétben rögzített javulást – közölte a Szentszék szombat este a Gemelli-klinika orvosainak véleménye alapján.

Továbbra is stabil Ferenc pápa klinikai állapota
2025. március 16., vasárnap

Tragédia Észak-Macedóniában: legalább 50 ember életét vesztette egy éjszakai klubban kitört tűzben

Észak-Macedóniában, Kočani városában szombat éjjel tűz ütött ki a Pulse nevű éjszakai klubban, a tragédiában legalább 50 ember életét vesztette.

Tragédia Észak-Macedóniában: legalább 50 ember életét vesztette egy éjszakai klubban kitört tűzben
2025. március 15., szombat

Orbán Viktor március 15-én: kiderült, hogy a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké

A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján tartott ünnepi beszédében.

Orbán Viktor március 15-én: kiderült, hogy a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké
2025. március 15., szombat

Orbán Viktor új 12 pontot fogalmazott meg: ezt kívánja a magyar nemzet Brüsszeltől

Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából tett közzé bejegyzést a közösségi média oldalán: új 12 pontot fogalmazott meg, üzenetét Brüsszelnek címezve.

Orbán Viktor új 12 pontot fogalmazott meg: ezt kívánja a magyar nemzet Brüsszeltől
2025. március 14., péntek

Ukrajna: algoritmusokat dolgoznak ki az esetleges fegyverszünet ellenőrzésére

Ukrajna gyakorlatilag már megkezdte egy nemzeti csapat kialakítását, amely megfelelő algoritmusokat dolgoz majd ki egy esetleges 30 napos tűzszünet ellenőrzésére, ami egy nagyon bonyolult folyamat.

Ukrajna: algoritmusokat dolgoznak ki az esetleges fegyverszünet ellenőrzésére
2025. március 14., péntek

Putyin üzent Trumpnak az ukrajnai tűzszünet ügyében

Információkat és további jelzéseket küldött az orosz elnök amerikai hivatali partnerének, akinek különmegbízottját, Steven Witkoffot csütörtökön fogadta – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.

Putyin üzent Trumpnak az ukrajnai tűzszünet ügyében
2025. március 14., péntek

Román képviselők is érintettek lehetnek az EP újabb korrupciós botrányában

Három volt, illetve jelenlegi román európai parlamenti (EP) képviselő neve is fölmerült az uniós törvényhozást érintő legújabb korrupciós ügyben.

Román képviselők is érintettek lehetnek az EP újabb korrupciós botrányában
2025. március 14., péntek

Neve említése nélkül, de igencsak megalázó módon osztotta ki Iohannist Donald Trump

Alaposan kiosztotta Klaus Iohannis volt román államfőt Donald Trump amerikai elnök.

Neve említése nélkül, de igencsak megalázó módon osztotta ki Iohannist Donald Trump
2025. március 14., péntek

Március 15.: a külhoni magyaroknak üzent Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából levelet intézett a külhoni magyarokhoz.

Március 15.: a külhoni magyaroknak üzent Orbán Viktor
2025. március 14., péntek

Trump: beszélni kell arról, milyen területeket veszíthet el Ukrajna, Putyin: jó ötlet a tűzszünet, de sok a tisztázni való kérdés

„Nagyon csalódást keltő pillanat lenne az egész világnak, ha Oroszország nem fogadná el az ukrajnai tűzszünetre vonatkozó ajánlatot” – jelentette ki Donald Trump csütörtökön, mielőtt tárgyalóasztalhoz ült Mark Rutte NATO-főtitkárral Washingtonban.

Trump: beszélni kell arról, milyen területeket veszíthet el Ukrajna, Putyin: jó ötlet a tűzszünet, de sok a tisztázni való kérdés