Tudorel Toader igazságügy-miniszter
Fotó: Facebook/Tudorel Toader
Tudorel Toader szerint megengedhetetlen, hogy az államfő olyan jogszabálytervezetek miatt kérje az igazságügy-miniszter lemondását, amelyeket nem a szaktárca kezdeményezett és dolgozott ki.
2018. október 20., 08:412018. október 20., 08:41
2018. október 20., 08:532018. október 20., 08:53
A Dăncilă-kabinet tárcavezetője a bukaresti államelnöki hivatal pénteken kiadott közleményére reagált, amelyben Klaus Johannis államfő határozottan elítéli Toader „felelőtlen magatartását”. Az elnök szerint a tárcavezető „végképp elvesztette hitelét”, ami elegendő ok arra, hogy lemondjon tisztségéről.
Aggodalomra ad okot a tervezett román büntetőjogi reform számos eleme, a javasolt módosítások gyengítik a korrupció, az erőszakos bűncselekmények és a szervezett bűnözés elleni küzdelem hatékonyságát – írta állásfoglalásában a Velencei Bizottság.
A miniszter szerint Johannis is tudhatná, hogy az igazságügyi tárca által kidolgozott törvénytervezetek a hatályos büntetőjog alkotmánysértőnek bizonyult cikkelyeinek kijavítására korlátozódott, az államfő és a Velencei Bizottság által is kifogásolt módosításokat a parlament épített be a jogszabályokba. „Egy normális világban megengedhetetlen, hogy a köztársasági elnök olyan jogszabálytervezetek miatt kérje az igazságügyi miniszter lemondását, amelyeket nem a szaktárca kezdeményezett, dolgozott ki és terjesztett elő – itt a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításaira gondolok. Továbbra is érvényes az, amit a tegnapi nap folyamán mondtam: lehetőleg előbb tájékozódjunk és csak utána beszéljünk” – írja Toader közösségi oldalán közzétett, az Agerpres hírügynökség által idézett bejegyzésében.
Klaus Johannis szerint a tárcavezető a Velencei Bizottság egyes ajánlásainak életbe léptetése ürügyén olyan sürgősségi kormányrendeletet fogadtatott el hétfőn, amely éppenséggel ellentétes a megfogalmazott észrevételekkel és tovább súlyosbítják Románia európai partnereinek aggodalmát. Az elnök egyúttal felszólította a bukaresti szociálliberális kormánytöbbséget, hogy a Velencei Bizottság pénteken közzétett, Romániáról szóló jelentését figyelembe véve módosítsa az igazságügyi törvényeket.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
szóljon hozzá!